„Keserű csalódásairól írt egy menekülteket segítő német szociális munkás.
Keserű tapasztalatait és kiábrándultságát osztotta meg az N24 német tévécsatorna honlapján egy német nő, aki tavaly ősszel lelkesedésből vállalt munkát egy hamburgi menekültszálláson.
(…) Mint levelében leírta, hamar szembesülnie kellett azzal, mennyire más a valóság és az, amit ő addig gondolt a menekültekről. A menekültek közül nagyon sokan extrém módon követelőzőek, írta le tapasztalatait a nő. Amikor hozzá mentek, azonnal lakást, autót és jó állást követeltek maguknak. A menekültek felszólították, hogy ő épp azért ül ott az irodában, hogy nekik segítsen. Ha megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy ez nem ilyen egyszerű, többen hangoskodtak és agresszívvá váltak. Egy afgán menekült azzal fenyegetőzött, hogy ha nem teljesítik a kéréseit, akkor megöli magát. Néhány szír és afgánok egy csoportja pedig bejelentette: éhségsztrájkba lépnek, amíg nem oldja meg, hogy másik helyre költözhessenek át. Egy arab származású kolléganőjét azzal fenyegették meg, hogy lefejezik. Az ilyen konfliktusok miatt hetente többször is ki kellett hívni a rendőröket…
A szociális munkás számára a legkellemetlenebb az, ahogy a menekült férfiak egy része a nőkkel, így vele is viselkedik. Becslése szerint a menekültek 65-70 százaléka 20-25 év körüli, egyedülálló férfi. Egy részük semmibe veszi a nőket, és egyáltalán nem veszi komolyan őket.
(…)
Ezért olyan fontos ez a levél. Mert olyasvalaki írta, aki hitte az ESZMÉT. Elhitte a propagandát, a „píszít”, a hivatalos nyilvánosság minden gazemberségét és a gazember politikusok minden hazugságát.
Hitte, akarta, és jó akart lenni.
(…)
Ezért olyan fontos ez a levél. Mert olyasvalaki írta, aki hitte az ESZMÉT. Elhitte a propagandát, a „píszít”, a hivatalos nyilvánosság minden gazemberségét és a gazember politikusok minden hazugságát.
Hitte, akarta, és jó akart lenni.
Ők azt akarják, hogy szolgáljuk őket, s hogy részesüljenek az európai jólétből, anélkül, hogy bármiben is kompromisszumot kellene kötniük.
Ők nem pusztán önmagukat és nyomorukat hurcolták idáig, hanem a miénktől mindenben különböző világukat, lelküket, szokásaikat, rögeszméiket, paranoiájukat, középkori, rettenetes világképüket, saját istenüket, saját családmodelljüket, saját, külön bejáratú és tőlük el nem vehető agresszivitásukat, velünk együtt élésre képtelenségüket, sötét, rettenetes bunkóságukat, szagukat, egész mind gyakrabban elviselhetetlen lényüket.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
