Bayer Zsolt: Szemmel látható…

Vendégszerző írása.

Pelikán Józseffel szemben – szerény és objektív megítélésem szerint – „ideológiailag elég képzett vagyok”, de az ATV „Csatt” c. műsora után az az érzésem támadt, hogy talán mégis jól jönne számomra egy kis „szeminárium Virág elvtárstól”, összezavarodtam ugyanis egy picit… Virág elvtárs közölte, hogy „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, ezen bölcs intelem tudatában ezért nem is igen csodálkoztam, amikor a buzi Ungár Klára lebuzizta azt a Kocsis Mátét, aki körülbelül annyira buzi, mint amennyire Kende Péter árja (vagy még annyira sem), és mindez a független magyar bíróság szerint úgy egyébként jogilag teljesen aggálytalan (hiszen Pelikán ügyvédje jelezte: „úgyis a statuálás a lényeg”).

Úgyszintén szemrebbenés (ha úgy tetszik, pelikáni „ágyban-cigizgetve-töprengős-plafonbámulós tűnődés”) nélkül vettem tudomásul azt is, hogy a politikai karrierjét vegytiszta zsidó-és cigányellenes demagógiából felépítő Vona Gábor a Hanuka alkalmából nyájas üdvözlettel köszönteni bírta a hazai zsidóság elöljáróit… és azon sem fogok majd meglepődni, amikor pártelnök úr boldogan fogja elfogadni a „bazmegyei” vajda megtisztelő felkérését, hogy legyen bérmaapja a sorrendben 25. dédunokájának, a kis Szulejmánnak (ejtsd: Culejpát). Nos, tehát én igenis képzett vagyok ideológiailag, tudom mi a „duma bojkottja”, sőt a „proletárdiktatúra 3 funkcióját” is fel tudom sorolni…de most mégis Virág elvtárs segítségére van szükségem, vakon bolyongok ugyanis az izmusok, a „jobbok meg a balok”, az emberi -, a kollektív – és az egyéni jogok, a különböző szabadságok, a progresszív és retrográd irányok, a „multikultik” és „monokultik” sűrű fekete erdejében. Virág elvtárs, hol vagyok ?!?! Mi itten a politikailag helyes irány ? …Csak el ne vigyen a TASZ nagy, lefüggönyözött rózsaszín kocsija !

De mi is történt a Csatt-ban ? Gondoljuk csak át még egyszer higgadtan, hátha megtalálom a fonalat Virág elvtárs nélkül is !  Szóval, az úgy volt, hogy Rónai Egon (akinek szent feladata szerint minden egyes megnyilvánulásával fel kell hívnia az ATV-nézők figyelmét a Magyarországon dúló antiszemitizmusra és fasizmusra, a tomboló diktatúrára, a jogállam lábbal tiprására, a sistergő gyűűűűlöletre és általában arra, hogy mindez Orbán műűűűve) meghívta szokásos heti vetélkedőjére két játszópajtását, a megtévesztő nevű Magyar Györgyöt és a megdöbbentő szájmozgású Kende Pétert, hogy együttes erővel, az értelmes vita és objektivitás látszatának fenntartása mellett a talajba dolgozzák védtelen opponenseiket (jelen esetben Náray-Szabó professzort és Kovács István alkotmányjogászt). A műsor azonban a „huszonvalahanyadik” percnél félrecsúszott…

Mivel ideológiailag képzett vagyok – amint azt fentebb már jeleztem – jól tudom, hogy zsidózni már nagyon régóta olyan, mint a fingás: társaságban nem illik, de egyébként jólesik. Kende doktornak azonban társaságban, nem is kicsiben, a nézők népes társaságában sikerült fingania egyet…sőt, széttárt, égbe nyújtott lábbal, azaz föltartott valaggal fingott, de közben égő gyufát tartott a segge elé, így az be is lobbant. A tárnatüzet Rónai és Magyar megpróbálta ugyan eloltani, de a gázömlés nem akart elállni, vergődésüknek a reklám vetett csak véget. A púz egyébként akkor dörrent, amikor a szó az egyesült baloldal, mint „ébredő erő” frissen kiválasztott államfő-jelöltjére, Majtényi Lászlóra terelődött. Klasszikust és Kendét szó szerint érdemes csak idézni: „(…) egy szemmel láthatóan zsidó embert jelöljenek egy ilyen posztra (…)”. A „szemmel láthatóan” liberális újságíró, Rónai Egon, akit Kende szavai nagyon (meg)érintettek, az asztal alatt valószínűleg bokán rúgta Kendét, majd nagy igyekezetében a következőket bírta mondani neki: „(…) voltaképpen lezsidóztad Majtényi Lászlót (…)”. Csitítóan, joviálisan vicceskedő modorban próbálta oldani a feszültséget a „szemmel láthatóan” szintén…ügyvéd (merthogy Kende is az, …mármint ügyvéd) Magyar György, eképpen: „(…) édesapa, ez egy nyílt műsor (…)”. Kende azonban nem tágított, inkább rátett egy lapáttal: „(…) egy átlag magyar ember, ha ránéz a Majtényire, akkor érez valami olyasmit, hogy ez egy zsidó (…)”.

Nem elhanyagolandó körülmény, hogy Kende doktor Majtényi Lászlóval kapcsolatban közbeszúrt megjegyzéseit azért tartotta relevánsnak, mert szerinte az „egy borzasztóan izgalmas társadalmi kísérlet”, hogy lehet-e így elnökjelölt Magyarországon ! Ez hülye, nem lehet kétséges ! (Márcsak azért is, mert az, amiről ez liberáltroll böförészett, két ízben is megtörtént már Magyarországon, azt pedig csak ő tudja, hogy ez akkoriban számára „szemmel látható” volt-e, avagy sem.)

A Csatt után mélyen belemerültem összezavart gondolataimba és szép lassan Pelikán Józseffé lényegültem át. Elmeséltem gondolatban Virág elvtársnak a fentieket, majd elbeszélgettünk:

–       Hát, ez volt, Virág elvtárs. És egy csomó mindent nem értek. Tessék nekem szemináriumot tartani, Virág elvtárs ! Kende elvtárs reakciós ? Nem szereti a zsidó elvtársakat ?

–       Dehogynem, Pelikán elvtárs ! Ne beszéljen marhaságokat !

Hírdetés

–       Akkor miért beszél ilyen rosszízűen Majtényi elvtársról, hogy „ez egy zsidó”, meg minden ?

–       Mert bunkó szegény, meg talán őrült is, de nyugodj meg, Pelikán elvtárs, majd „kivizsgáljuk, az éberség az első” !

–       Hogy van ez, Virág elvtárs, hogy-hogy „átlag magyar” ? meg hogy-hogy „szemmel láthatóan zsidó” ??? Én megnéztem ezt a Majtényi elvtársat, de nem láttam nála se Bibliát, se Tórát, öltönyben volt, nem kaftánban…nem értem, Virág elvtárs, pedig átlag magyar vagyok, vagy nem ?!

–       Félreértetted Kende elvtársat, Pelikán elvtárs ! Kende elvtárs nem felekezetileg értette, hanem fajilag. Ezt te nem értheted, Pelikán elvtárs, ez antropológiai kérdés, alapfokú szeminárium ehhez kevés !

–       Faji ? Hááát…”szemmel láthatóan” én csak annyit láttam, hogy igen csúnya egy ember ez a Majtényi elvtárs…de hát…én magam is ronda vagyok, oszt mégis római katolikusnak kereszteltek. Hogy van ez Virág elvtárs ? Kende elvtárs ezt úgy értette akkor, hogy aki csúnya, az a zsidó ??? Mármint fajilag ?

–       Pelikán elvtárs ! Fogja be a pofáját ! A nemzetközi helyzet egyre fokozódik !!! Azt akarja, hogy a fasiszta reakciósok röhögjenek a markukba ???

–       De miért Virág elvtárs…én csak kérdezek…tényleg nem értem ezt az egészet !

–       „Spongya rá”, Pelikán elvtárs…felejtse el ezt az egészet ! A Náray-Szabó és a Kovács a hibásak, az ő szabotázsakciójuk volt az egész ! Különben is, mindkettő „anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt”. Náray-Szabót és Kovácsot ezért internálni fogjuk, bevallottak mindent ! A jövő héten lesz a tárgyalás és maga lesz a tanú, Pelikán elvtárs !

–       Jaaaaj, Virág elvtárs ! Tessék inkább engem visszaengedni a gátra !!!

Nos, miután Virág elvtárs felvilágosított, azt hiszem tényleg jobb lesz nekem inkább a gáton…

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »