Bayer Zsolt: Svédek (2.)

Ma folytatjuk a svédországi viszonyokat bemutató cikksorozatot annak a két újságcikknek az ismertetésével, amelyre a helyi viszonyokat jól ismerő V. Zs. hívta fel a figyelmem.

Az első cikk: „Folkpartiet: (Néppárt, az Európai Parlamentben a liberális frakció tagja) Stockholm városa az Iszlám Állam harcosait előnyben akarja részesíteni az (önkormányzati) lakásért várók sorában (Folkpartiet: Stockholms stad vill ge IS-krigare förtur i bostadskön).

Kedden Stockholm város vörös-zöld-rózsaszínű többsége új stratégiáról döntött, hogy ellensúlyozza az erőszakot éltető extrémizmust. De ezt a stratégiát erős kritikával illeti többek között a Néppárt, amely úgy véli, hogy az az Iszlám Állam harcosait előnyben részesíti a lakásra várók sorában.

Többen kritizálják azt a stratégiát, amely szerint azok a személyek, akik el akarják hagyni az extrém csoportokat vagy visszatérnek a külföldön folytatott harcok után, kapjanak segítséget a megélhetéssel, munkával és lakhatással kapcsolatban. A kritikusok úgy látják, hogy ez az elképzelés »tejszínhabbal« jutalmazza a bűnözőket, és nem ad konkrét javaslatokat arra vonatkozóan, hogy ezeket a személyeket hogyan lehetne domesztikálni…

– Szerintem ez teljesen naiv ötlet, amely nélkülözi azt a felismerést, hogy ezek az emberek a svéd törvények szerint súlyos bűnözők, akik népirtást követtek el, és ez az egyik legsúlyosabb bűntény, amit el lehet követni. Ezeket megvádolni kell, és börtönbe zárni – mondja Lotta Edholm (Folkpartiet), a stockholmi városi tanács ellenzéki képviselője a Metro újságnak… Lotta Edholm szerint az új stratégia oda vezethet, hogy az Iszlám Állam harcosai a stockholmi (önkormányzati) lakáskérelmek sorában előnyt kaphatnak.

Erik Slottner, a Kereszténydemokrata Párt önkormányzati frakcióvezetője a stockholmi önkormányzatban is erősen kritikus a stratégiával szemben.

– Szerintem hibás összekeverni minden szélsőséges csoportot. Teljesen más választás kérdése antifasiszta akcióban részt venni, vagy leutazni és harcolni az Iszlám Államért, és ezért a stratégiának is másmilyennek kéne lennie, mondta a Metro újságnak.”

A másik cikk lényege a következő:

„Göteborgban toborozzák a legtöbb embert az Iszlám Államnak – Európában a lélekszámhoz viszonyítva Göteborgból csatlakozik a legtöbb ember a muzulmán szélsőséges csoportokhoz. Ezek egyike, az Iszlám Állam követte el a párizsi terrorista-merényleteket.

Hírdetés

– Ez egy hálózat, amelynek megvan az intellektuális kapacitása és képessége a szervezkedésre. Ezek nem tökfejek. Ismerik az ellenfelüket, mondja Ulf Boström, az integrációért felelő helyi rendőrfőnök…

Svédországból több mint háromszáz ember utazott elsősorban Szíriába és Irakba a SäPO (svéd titkosrendőrség) szerint. Sokan szimpatizálnak az Iszlám Állammal. Ezek negyven százaléka – csaknem százhúsz fiatal férfi – származik Göteborgból és környékéről, elsősorban Bergsjönből és Angeredből. Ezzel Göteborg az első a lakosság számarányához képest az európai városok között, amelyik a legtöbb személlyel járul hozzá a harcoló, erőszakhívő extrémizmushoz… Ugyanebből a körből kerülnek ki azok a fiatalokból álló bűnszövetkezetek, amelyek vadul lövöldöznek Göteborg elővárosaiban. Fiatalok, akik saját maguk szerint nem rendelkeznek jövővel…

Nemzetközi perspektívában Svédország és Belgium »alvó országoknak« tekinthetők, ahol könnyű elrejtőzni a hatóságok különösebben kemény ellenőrzése nélkül. Boström csalódott a törvényhozásban. Szerinte az állam naivan cselekszik, amikor engedi visszatérni különösebb intézkedések nélkül azokat az embereket, akik például Szíriában harcoltak.”

– Tudod, hogy jön a pofon, csak azt nem, hogy mikor.

Erre a cikkre rímel a hét végi balhé is Stockholm egyik elővárosában, amikor is a rendőrséget elűzte egy harminc főből álló banda:

„A banda megtámadja a rendőröket – rendőrparancsnok: »Az ember nem mászkál hétköznap Molotov- koktélokkal a gatyában.«

Mintegy harminc fiatal (svéd PC kifejezés a bevándorlókra) elkergette a rendőröket Stockholm Hagsätra Göksholmsbacken nevű környékéről tegnap. Kőzáport és gyújtóbombákat zúdított egy rendőrautóra.

– A rendőrök menekültek, de a fiatalok folytatták a petárda és a Molotov-koktél dobálását, mondja egy helyi lakos, aki lefilmezte az egész eseményt.

A rendőrség szerint a zavargások este kilenc óra körül kezdődtek, amikor egy járőr egy szabadidőközpontba ment ki a dél-stockholmi Ragsvedbe, ahol egy bulit éppen befejeztek.

– Akkor egy csapat fiatal került elő, és elkezdték dobálni a járőrkocsit. Aztán csak terjedt a zavargás. Elkezdtek köveket és Molotov-koktélokat dobálni a rendőrökre egy parkban Ragsvedben – mondta el Eva Nilsson, a stockholmi rendőrség szóvivője.

A fiatalok ezután kocsikat toltak ki az utcára, és felgyújtották őket. Összesen csaknem tíz autó égett ki.”

Svédország, ma.

Nemi erőszakoló bevándorlók és az erőszak tényét letagadó hivatalos szervek, az erőszakot mentegető elmebeteg hivatalosságok; a rendőrséggel szembeszálló muszlimok; párhuzamos társadalmak, muszlim gettók, az Iszlám Állam kötelékében harcoló göteborgi arabok, akiknek „hazatérésük” után szociális lakást osztogatnak, hogy „elősegítsék szocializációjukat”.

És ezek valaha vikingek voltak….

 Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »