Perintfalvi Rita arcpirító esete
„Nemrég a második vatikáni zsinatot hozta fel példának arra, hogy nincsenek ezeréves tanítások, majd mikor cserébe bedobam az 1600 éves hitvallást, aztán a zsinat saját kijelentését arról, hogy az egyház nem tanít újat, a teológus asszony a keresztényi szeretet és a párbeszédre való nyitottság jegyében letiltott. Amin jót derültem.”
Az a sejtésem, hogy Perintfalvi gondolatmenete inkább szól az őt kényszeresen foglalkoztató témákról, illetve többet árul el az ő frusztrációiról, mint a szerzetesekről.
Megint megvillant Perintfalvi Rita, hiszen neki annyi diplomája van (külföldről!), hogy naponta meg kell szólalnia különféle jelentős és jelentéktelen ügyekben. Most például azon akadt ki, hogy a sümegi ferencesek megosztottak egy ábrát, ami a család elvileges bibliai hierarchiáját mutatja be, felül a családfővel, aki férfi, alatta meg a feleségével (még lejjebb a gyerekekkel).
Igazából nem értem, miért kell ügyet csinálni abból, hogy mit osztanak meg a Facebook-oldalukon a sümegi ferencesek. Egy ilyen ábra nem fogja az általuk vezetett hívek életét felborítani vagy rendbe tenni,
senki nem fogja hirtelen kiakasztani a nappaliba emlékeztetőnek házastársa vagy a gyermekei számára. A házastársi dinamika mindenhol úgy működik, ahogy működik – tök felesleges túlreagálni a dolgot.
Lehetne példálózni csomó mindennel, de felesleges, Perintfalvival ugyanis nem lehet vitatkozni, hiszen minden olyan egyházi tanítást, megnyilatkozást, értelmezést, ami nem tetszik neki, elnyomónak és meghaladottnak (meghalandónak) fog nyilvánítani – úgymond kritikailag. (Az őt érő kritikákon persze teljesen kiakad.)
Nemrég a második vatikáni zsinatot hozta fel példának arra, hogy nincsenek ezeréves tanítások, majd mikor cserébe bedobam az 1600 éves hitvallást, aztán a zsinat saját kijelentését arról, hogy az egyház nem tanít újat,
a teológus asszony a keresztényi szeretet és a párbeszédre való nyitottság jegyében letiltott. Amin jót derültem.
Perintfalvi, miközben okkal-oktalanul össztüzet zúdít az ábrára, több furcsa kijelentést tesz. Az egyik, miszerint az első keresztény közösségek igyekeztek „egy olyan testvéri közösségi struktúrát felépíteni, amiből hiányzik az őket körülvevő erősen patriarchális társadalom összes elnyomó mintája”.
Ez alighanem Perintfalvi vágyainak visszavetítése a régmúltba.
Az első keresztény közösségekben ugyanúgy voltak vezetők és vezetettek, mint minden közösségben. Bizonyára igyekeztek a keresztényi szeretet szerint berendezni az életüket, de ők is esendő emberek voltak. Az is kérdés, hogy biztos csak a keresztény ősközösségeket tekinthetjük-e mintának, ha egyszer az egyház isteni alapítású. Azaz akárhogy kapálódzik Perintfalvi, a teljes középkor meg az újkor legalább olyan releváns, mint az őskereszténység.
Márpedig a Bibliából és a keresztény tanításból arról értesülünk, hogy még a mennyek országában is létezik hierarchia.
Ha pedig a keresztény közösségben ideális esetben az alá-fölé rendeltségi viszonyokat nem felülírja, hanem ignorálja a szeretet, akkor az azt jelenti, hogy azok a viszonyok azért ott vannak, akár formálisak, akár informálisak.
Szegény ferencesek le vannak fundamentalistázva is („de hagyjuk is a bibliai érvelést, hiszen láthatjuk, hogy az mennyire egyoldalú és gyenge. Konkrétan fundamentalista”), de hát
Perintfalvi szélsőbalos teológiai nézetei alapján mindenki „fundamentalista”, aki úgy kábé hagyományosan keresztény.
Ugyan a fundamentalizmus ma a közbeszédben valamiféle bigott, intoleráns vallásos fanatizmust jelöl, valójában nem létezik vallás alapvető meggyőződések nélkül. A „fundamentalizmus” kifejezés egy 1910-13 közt kiadott könyvsorozatból származik (The Fundamentals: The Testimony of Truth), ahol bizonyos alapvető keresztény vallási meggyőződéseket jelentett, amelyekben semmi különleges nem volt.
Persze a „fundamentalista” kifejezés mára a Perintfalvi-félék által használt lenéző, kirekesztő kifejezés lett, lényegi jelentés nélkül
(vö.: „üres jelölő”). Perintfalvi meghatározza az ellenséget, á la Carl Schmitt, azaz Reinhard Koselleck kifejezésével élve „aszimmetrikus ellenfogalmat” alkot, rámutatva a „barbárokra”.
Mindez olyasmi, amit elvileg a feminizmus nem csinál, mert csúnya dolog, és pont ezek ellen küzd. Közben persze akaratlanul újratermeli maga is.
Perintfalvink persze nemcsak az ábrakritikára szorítkozik, hanem messzemenő következtésekre ragadtatja magát a jóravaló ferences szerzetesek személyiségstruktúráját és nézeteit illetően. Például szerinte az ábra azt sugallja, hogy az asszonyt „egyébként is muszáj kordában tartani a csábító szexualitása miatt, ami a férfi vesztét okozza”.
Nos, ha valahol aztán végképp mindenki szerint rendben van a nő „csábító szexualitása”, akkor az a házasság, szóval a csábítóan szexuális nő nem fogja férje vesztét okozni.
Végül kifejti, hogy a „látens nőgyűlölet” nem érzelem, hanem az alávetetés önkéntelen megőrzési kísérlete; ugyanakkor megjegyzi, hogy szerinte azért vannak a nőket valóban gyűlölő szerzetesek is, „akik látens melegek. Vagyis a vallási bűntudat miatt nem tudják integrálni a személyiségükbe a homoszexualitásukat. Ilyenkor gyakran azért utálják a nőket, mert valójában a »bibliai tanítás rendje« szerint nekik férfiként vágyniuk kellene rájuk. Csakhogy ők a férfiakra vágynak. Ezt a frusztrációt fojtják nőgyűlöletbe.”
Az a sejtésem (tényleg csak sejtés – Perintfalvival ellentétben nem mernék mások lelki- és elmeállapotáról abszolutisztikus kijelentéseket tenni), hogy ez a gondolatmenet
inkább szól a Perintfalvit foglalkoztató témákról, mint a szerzetesekről; és többet árul el az ő frusztrációiról,
mint a ferencesekéről. Én nem tudom, Perintfalvi mit nem tud integrálni a személyiségébe. Azt viszont látom, hogy saját magát nem tudja integrálni abba a vallásba, aminek elvileg a teológusa, és inkább informális szektát alapított.
Végül a ferencesek amúgy levették a posztot, Perintfalvi szerint azért, mert „Péterfy-Novák Éva író is véleményt mondott róla és feltehetően elözönlötték az oldalt azok a nők és férfiak, akiknek nem tetszik az, ha a női szerepekről újra ókori, a női emancipációt hosszú évszázadokkal megelőző módon kezdenek el beszélni.” Ókori, persze, legközelebb más őskori lesz, utána meg teremtés előtti; mindenesetre
nem igazán látom, miért kéne bárkinek is foglalkoznia azzal, milyen véleményt alkotott az esetről Péterfy-Novák Éva író, akinek a jelentősége erősen mérsékelt,
szűk buborékai pedig valószínűleg nincsenek kapcsolatban a sümegi ferencesek buborékaival.
De hát, ha valamiben semmiképp sem szeretném megakadályozni Perintfalvi asszonyságot, az az, hogy túlbecsülje saját maga és feminista harcostársai jelentőségét.
kép: képernyőfotó
Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
