Bayer Zsolt: Pár szó a gyűlöletről

Bayer Zsolt: Pár szó a gyűlöletről

Egy jó tanács: ezeket még gyűlölni sem érdemes…

Odaát, a „másik oldalon”, a senki földjén kevés az identitásképző alapvetés, hit, remény, szeretet, odaát, a senki földjén valójában egyetlen identitásképző cselekvés létezik, az pedig a gyűlölet.

Ezért beszélnek állandóan a gyűlöletről, s persze rémüldöznek, iszonyodnak tőle, és reggeltől estig elítélik. Ennek az a mélylélektani oka, hogy odaát, a senki földjén önmagukat is gyűlölik, szegények.

Íme, az állatorvosi ló esete, bizonyos Tompos Ádám a Hang.hu-tól, aki megnézte a Palávert (dehogy nézte, csak szóltak neki, hogy erről írni kell), és imigyen borzadozott a gyűlölettől – idézzük, ameddig idézhetjük:

 „Azért ez egy komoly állapot lehet, Gábor. Dezse Balázs, a Hír FM-en futó betelefonálós műsor vezetője mondja ezt hallgatójának arra, hogy Gábor elmeséli neki, ő egész nap azzal van elfoglalva, hogy megpróbálja kitalálni, hogy a vele szembejövők vajon balosak, vagy jobbosak. A kormánypárti szimpatizáns színvallása előtt még számtalan fontos tételmondatot fogalmaz meg. Gábor eleve azzal indít, hogy nem érti a jobboldalt, mert nem érzi bennük azt a mindent elsöprő, elementáris gyűlöletet, ami benne megvan a baloldal iránt. Sergio Ramos, Stig Töfting, Vinnie Jones, vagy Marco Materazzi is megirigyelné ezt a gyors és brutális belépőt.

Csakhogy míg az említett focisták gáncsolásaiért és buktatásaiért többnyire piros lapos kiállítás járt, addig Gábort nem állította le senki, úgyhogy ugyanúgy folytatta, ahogy elkezdte. »Biztosan kijelenthetem, hogy mi legalább ugyanúgy gyűlöljük őket, sőt még jobban. És ha ők a mi halálunkat kívánják, mi még inkább kívánjuk az ő halálukat.« Vagy: »a baloldal az emberiség legnagyobb szégyene, a Föld szennye, az ország szemétládája, a homo sapiens salakanyaga, az élővilág legnagyobb tévedése.« De a csúcs alighanem ez: »Mi jók vagyunk, és mégis ők gyűlölnek minket. Ők, a rosszak, a gonoszak, gyűlölnek minket, a jót, ugye? Ezt nem lehet megérteni. Mert ugye ha mi gyűlöljük őket, az rendben van, hiszen a jó gyűlölheti a rosszat, csak a rossz nem gyűlölheti a jót.«

Dezse közben pislogva próbálja ellensúlyozni Gábor indulatait, bedobja még a kereszténységet is, de hát küzdelme teljesen reménytelen. Ez a gyűlölet és annak bizarr igazolási kísérlete ugyanis nem valamiféle vadhajtás: az, hogy a betelefonáló ennyire indulatosan fortyog, épphogy a célja és a küldetése annak a propagandagépezetnek, ami Dezsét alkalmazza. Ebben a »komoly állapotban« ugyanis nem lehet érvelni, jelenségeket megértetni, valós ügyekkel foglalkozni, problémákra rámutatni, korrekciós igényekről beszélni. Ha valaki hallatszódni akar, akkor túl kell ordítania a megafonba harsogott fekete-fehér, igen-nem, Orbán vagy turbán szólamokat, és hát pontosan tudjuk, hogy a nagy hangerő bizony torzulással jár. A legnagyobb csapda, amibe a politika belehajszolhatja az állampolgárt, az az, hogy ráveszi az agyatlan sikítozásra, amiből csak annyi hallatszik, hogy »ha mi gyűlöljük őket, az rendben van«. Mert hát nincs rendben, ahogy persze a politikánk sincs.”

Eddig az idézet, mert innen fizetni kellene, hogy tovább olvashassuk, hogy megismerhessük Tompos Ádám hivatásos jóemberkedő gondolatait a rettenetes gyűlöletről – de minek? Ez éppen olyan, mint amikor elhalványul a 444 „cikke”, és attól kezdve fizetni kellene, hogy megtudd, szoktak-e a 444 „újságírói” „meztelenül szarni”. Igen, ez nem vicc, ezt nem húzhatja ki/meg az ügyeletes szerkesztőm, ez egy idézet a 444-ből, ezek a legyek erről írnak, mert ezt szeretik, ez az ő világuk. Róluk szól, a 444-ről mesél a régi mondás: Emberek! Százmilliárd légy nem tévedhet! A sz…r finom!

De ez most mellékszál, térjünk vissza Tomposhoz, aki szintúgy mellékszál a maga teljességében, de most róla van szó egy ideig. Szóval Tompos látványosan elborzad a kormánypárti Gábortól, aki megfogalmazza ezt: „Biztosan kijelenthetem, hogy mi legalább ugyanúgy gyűlöljük őket, sőt még jobban. És ha ők a mi halálunkat kívánják, mi még inkább kívánjuk az ő halálukat.”

Ez tényleg rémes. De csak plágium. Utánérzés. Visszfény. Az eredeti így szólt:

„Őszintén. Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen.”

Hírdetés

Íme, a tiszta forrás, ahonnét mindenki más merít. Kornis Mihály író úr gondolatai ezek, még a messzi homályba vesző kilencvenes évekből – szeretném felhívni a figyelmet a másik oldal, a senki földje epitheton ornansára, miszerint „vége a sajtószabadságnak”. De nem ez a fontos, ez csak röhejes. A fontos: „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”

Megértettük. Észben tartjuk. Nem felejtjük.

S még Kornis előtt jött a másik, s vele a másik oldal, a senki földje következő megfellebbezhetetlen igazsága: „Lábszag és Mucsa – vagy szabaddemokrata többség.”

Ezt is megértettük és ezt sem felejtjük.

Na, hát akkor még egyszer: innen, ebből a közegből gyűlölik ezek a gyűlöletet.

Kornis, Simicska, O1G – innen jön Tompos Ádám, ebben a gyűlöletbuborékban szörnyülködik a gyűlöleten – mert a hazugság beleivódott a zsigereibe, már azokba a résekbe, amelyeket még nem töltött ki a gyűlölet.

És ez mind ilyen.

Ilyen ócska. Ilyen átlátszó. Ilyen hazug. Ilyen semmi. Ilyen ötlettelen. Ilyen pitiáner. Ilyen Kornis. Ilyen Simicska. Ilyen Lukács Csaba. Az élő bizonyíték, hogy egy ocsmányság, önmagadból kifordulás szükségképpen hozza magával a többit. Hány Lukács egy Tompos, hány Tompos egy Pörzse, hány Pörzse egy Csintalan? És amúgy, de őszintén: hát nem mindegy? Alapvetően de. Falusi rötyik falára írt malacság mind. No meg a gondolattalanság frusztráltsága, a hiábavalóságé, a feleslegességé, hogy tudniillik: „Nem a kakas szavára kezd virradni, / De a kakas kiált, merthogy virrad.” És ezek mind kakaskának képzelik magukat, s abban reménykednek, majd a szavukra felvirrad a „rezsim” végnapja.

De nem. És megint nem. És soha. Pedig a Simicska már kilenc éve megígérte. Kilenc éve O1G – már kilenc éve adta ki az új jelszót egy alkoholista sz…rember szánkózni indulás előtt. És ezek ugrottak rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Azt hitték, eljött végre a senkik, az árulók apoteózisa, s mostantól ők lesznek a valakik. Így:

„ELSŐ DEMAGÓG
Odább! ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt.)

MÁSODIK DEMAGÓG
Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
(A nép kacag és tapsol.)

ELSŐ DEMAGÓG
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.”

Így és ennyi. Évezredek óta nem változott semmi. Ezek mindig ugyanazok. Az Első Demagóg és Tompos között nyílegyenes az örökítőanyag. És sokkal jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ezért ordibálnak mindig a mi gyűlöletünkről.

Egy jó tanács: ezeket még gyűlölni sem érdemes…

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »