Bayer Zsolt: Ó, a régi nyarak

Bayer Zsolt: Ó, a régi nyarak

Egy komment a mandineren:

„Erre biztosan nem emlékszel:-))))) Megyó úgy tett, mintha élőben mondaná a szilveszteri köszöntőt, pedig Kubában koktélozott:
Szilveszterkor a miniszterelnök mellett más ismert magyar személyiségek is vendégei voltak a kubai Melia Las Americas hotelnak: Gyurcsány Ferenc, a kormányfő főtanácsadója a kancellárián dolgozó feleségével, Dobrev Klárával, aki a miniszterelnök kabinetfőnöke volt a választási kampányban, Bárdos András, a TV2 hírháttérműsorának vezetője és neje illetve a csatorna hírműsorát vezető Máté Krisztina.
Bárdos elmondta, hogy évek óta ugyan azzal a baráti társasággal szilvesztereznek és ez történt most is.

Gál J. Zoltán, kormáyszóvivő közölte: a jövőben közleményben tájékoztatják a közvéleményt, ha a miniszterelnök szabadságra indul. Gál elmondta, hogy az elmúlt 12 évben nem hozták nyilvánosságra a kormányfők magánprogramjait, de az ellenzék „vádaskodásai, csúsztatásai és stílusa miatt” változtatnak ezen a gyakorlaton. Hasonlóan nyilatkozott Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter is. Kovács László külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Medgyessy saját költségén és nem hivatalos úton járt Kubában.

Összefoglalás

Medgyessy Pétert kritizáló vélemények:
– Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke és apparátusa sajtójának aktív közreműködésével becsapta az országot, amikor azt nyilatkozta családja és barátai körében otthon tölti a karácsonyt, majd titokban két hétre Kubába utazott

– Medgyessy agusztusban is letagadta külföldi útját, a balatoni üdülés helyett, Cannes-ban sétálgatott feleségével, miközben itthon az árvíz házakat döntött össze
– az, hogy a volt D-209-es titkos ügynök egykori fegyvertársának országába, a karib-tengeri terror házába utazott, erőteljes szimbólum
– a szocialisták miniszterelnöke eddigi tárgyalásaiból kiderült: e ‘tulajdonságok nélküli ember’ Woody Allen Zeligjeként tárgyalópartnerei álláspontját teszi magáévá, amikor a román miniszterelnökkel beszél, a román érdekeket védi, amikor Putyinnal, akkor az orosz érdekeket

– a szocialisták által támogatott ‘független kormányfő’ egy olyan országba utazott, ahol kiugróan magas a politikai foglyoknak a lakosság lélekszámára vetített aránya illetve több tízezer foglyot őriznek, nem tartva tiszteletben a rabokkal való bánásmódot szabályozó ENSZ-normákat sem

Hírdetés

– ma is élő amerikai hivatalos álláspont szerint aki nyaralni megy Kubába, az támogatja a kommunista rezsimet, mert dollárbevételhez juttatja Fidel Castrót, vagyis Amerika egyik szövetségese az ellenségnél üdül
– egy demokratikus ország miniszterelnöke nem mehet egy olyan országba magáncéllal sem, ahol többek között nincsen szólásszabadság

– Medgyessy Pétert most már bizonyíthatóan nem zavarja, hogy abban az országban, ahol éppen nyaral, mennyire maradtak el mögöttünk a demokrácia építésének rögös útján, nem számít neki az sem, hogy a demokratikus jogokért küzdő ellenzékiek a tömlöcben sínylődnek, a lényeg, hogy süssön a nap és a jó koktél legyen behűtve.”

Megjegyzés: Természetesen a Gyurcsánnyal és Megyóval Kubában nyaralgató (telelgető) Bárdos András és Máté Krisztina a függetlenobjektív sajtó munkatársai voltak. Majd még felelevenítek régi történeteket régi nyarakról, régi gazemberekről…

Bayer Zsolt

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »