Bayer Zsolt: Nehéz örökség

Bayer Zsolt: Nehéz örökség

Novák Előd végképp kiborította a bilit, a maradék exkrementum szétfolyt a padlón, és Simicska–Vona alakot öltött.

Lássuk Novák fő állításait: a Jobbik pártalapítványa 400 ezer forintos havi fizetéseket oszt a pártvezetéshez lojális jobbikos „politikusoknak”. (Pörzse Sanyi a mandátuma megszűnése óta, vagyis több mint négy éve teljes képviselői fizut vesz fel a párttól!)

Az ÁSZ-bírságra a választóktól összekunyerált pénzt is felélték, holott azt ígérték, a pénzt vagy a büntetés kifizetésére fordítják, vagy ha erre nem lesz szükség, visszafizetik az adományozóknak.

Ehhez képest a pénz eltűnt, a bírság nincs kifizetve, de még egy csekély 100 milliós kampánytartozás is fennáll a Magyar Postának. Novák Elődtől azt is megtudjuk, hogy a pártvezetés egyszerűen nem fogadja el az alapítvány kuratóriumának neki nem tetsző döntéseit, és bármi áron áterőlteti a saját akaratát. Vesd ezt össze Toroczkai szíves közlésével, amely szerint minden párttag vagy tisztségviselő, aki vele szóba áll(t), azonnal telefont kap a vezetőségtől, és vagy megfenyegetik, vagy megzsarolják.

Még szerencse, hogy erre sokáig nem lesz gond, ugyanis Toroczkait 7-én kizárják majd a pártból. Hogy ezt honnan lehet tudni? Hát onnan, hogy nevezettet 7-re idézték be a Jobbik etikai bizottsága elé (Jobbik + etika = oximoron), ám Gyöngyösi elvtárs már 4-én bejelentette a Hír TV-ben, hogy Toroczkait kizárták. („Virág elvtárs megmondta: az osztályharc egyre fokozódik. Akinek pedig valami vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit a Szocialista Szellem Vasútján!” – nem igaz, Gyöngyösi elvtárs?)

Még ennél is nagyobb szerencse, hogy a Jobbiknak mindezek ellenére nyilván egyáltalán nincsenek anyagi gondjai, hiszen Toroczkai azt is elmesélte, még alelnökként volt szerencséje végigülni azt az elnökségi ülést, amelyen felmerült, a párt nyújtson anyagi segítséget a Juhász-féle Együttnek, akik nem érték el a választáson az 1, azaz egy százalékot, így vissza kell fizetniük az állami támogatást. Hja kérem, ez az átkozott diktatúra…

Amúgy minden rendben van a Jobbikkal, Sneider pártelnök-képviselő, a szociálisan hihetetlenül elérzékenyült, (már nem annyira) radikális, érző szívű Troppauer Hümér szerint legalábbis mostanában nem terveznek több etikai vizsgálatot és kizárást, és lássuk be, jó ezt tudni, különösen ezekben a nehéz időkben, amikor a nemzetközi helyzet fokozódik, és még a kicsike, fröccsöntött műanyag gazemberkének, Jakab Péterkének is együtt kell üldögélnie a Parlamentben azzal a sok „bűnözővel”.

Hírdetés

(„Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”)

És Sneider mégsem tervez további etikát meg kizárást, és jelen állás szerint még a lasztit is vissza fogja dobni a srácoknak, pedig közéjük is lövethetne. Szóval Dúró Dóra és Toroczkai a két utolsó áldozat, legalábbis egyelőre.

Bár Sneider Vona elvtárs kesztyűbábja, Vona elvtárs csinálta őt használt rongyokból és uszadékfából, mint Gyurcsány Gréczyt, de ezzel sincs baj, „menet közben kell az önbizalmat megszerezni!”, elvtársak, de azért mégis csak van a rendszerben egy vonányi bizonytalanság, mert talán Vona, aki gyenge jellemű, ingatag ember, maga is úgy gondolja, nem lesz több etikai vizsgálat és kizárás, aztán egyszer csak, szinte öntudatlanul mégis etikai vizsgálatokba és kizárásokba kezd.

Ráadásul azt sem tudjuk, kicsoda ez a Vona, és ki küldte. Ez az izgalmas kérdés. Addig, míg kiderül, lesz, ami lesz, ő pedig elegánsan eltartott kisujjal adja a fő tanácsot Sneidernek, és szemléli a saját örökségét.

Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »