Bayer Zsolt: Nahát!

Bayer Zsolt: Nahát!

Nem kellene valami eljárást indítani Ausztria ellen is?

Vagy legalább Daniel Freund, a nyálas kis pöcs mondjon valami csúnyát…
Botrányos jelenetek kísérték az osztrák parlamentben Zelenszkij beszédét
Az Osztrák Szabadságpárt békepárti plakátokkal tiltakozott, majd látványosan kivonult az ülésteremből, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóbeszédet tartott Ausztria parlamentjében. Tovább fokozza a botrányt, hogy az FPÖ akciója mellett az SPÖ, vagyis a szociáldemokraták képviselőcsoportjának fele is távol maradt, nem voltak kíváncsiak az ukrán elnök beszédére.

Botrányosan alakult Ausztriában az ukrán elnök parlamenti beszédének fogadtatása. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) képviselői kivonultak a parlament alsóházából Volodimir Zelenszkij videós bejelentkezése alatt. Az FPÖ már előzetesen bejelentette tiltakozó akcióját, és csütörtök reggel a parlament épülete előtt gyülekeztek is a tüntetők a semlegességet követelő plakátokkal, sőt néhányan orosz zászlókat is lengettek. A párt szerint ugyanis az ukrán elnök parlamenthez intézett beszéde sérti Ausztria katonai semlegességének elvét, ami miatt nem küld fegyvereket sem Ukrajnának.

Az alkotmányban 1955-ben rögzített örökös semlegesség azt is jelenti, hogy az ország nem csatlakozhat katonai szövetséghez, nem vehet részt háborúban, és területén nem állomásozhatnak külföldi csapatok.

Az ukrán elnök beszéde kezdetén az FPÖ képviselői „Teret a szabadságnak”, „Teret a békének” és „Teret a semlegességnek” feliratú transzparenseket emeltek fel, majd kivonultak az ülésteremből. Herbert Kickl, az FPÖ frakcióvezetője azt vetette a többi frakció szemére, hogy „veszélyes és differenciálatlan retorikára váltottak a végső győzelem szükségességét hirdetve”. Megjegyezte: szomorú, hogy az FPÖ az egyetlen párt, amely komolyan veszi az örökös semlegességet, és ezzel kiáll a békéért. De nem csupán a békepárti FPÖ fellépése okozott felzúdulást az osztrák belpolitikában, hiszen Zelenszkij videóbeszédétől a szociáldemokrata képviselők fele szintén távol maradt. Az OE24 nevű portál beszámolója szerint a 40 SPÖ-képviselő közül 18 hiányzott az ukrán elnök beszédénél. Maga a frakcióvezető, Pamela Rendi-Wagner sem tette tiszteletét a parlamentben, betegségre hivatkozva. Arra is hivatkoztak, hogy nem hivatalos parlamenti ülés volt, csak a házelnök Wolfgang Sobotka rendezvénye. A foghíjas SPÖ-padsorok látványa a párton belül vitát kavart, néhány régi szociáldemokrata politikus azonnali magyarázatot követelt a távolmaradásra. A portál is feltette a kérdés, hogy a baloldali képviselők hiányzása Zelenszkij beszédénél politikai nyilatkozatnak tekinthető-e. Megjegyezték a cikkben, hogy az SPÖ-t még nem vádolták azzal, hogy Kreml-közeli lenne, de ez a képviselők felének távolmaradása miatt gyorsan megváltozhat.

Hírdetés

Volodimir Zelenszkij az osztrák parlament előtti beszédében elmondta, százhetvennégyezer négyzetkilométert, Ausztria területének kétszeresét aknák és fel nem robbant lövedékek borítják. – Amikor támogatásért fordulunk önökhöz, akkor azt kérjük: védjék meg az emberi életeket. Ukrajna biztonságban, békében és szabadságban akar élni – hangsúlyozta az ukrán elnök, arra biztatva a képviselőket, hogy keressék fel az országot, és győződjenek meg saját szemükkel a helyzetről. Zelenszkij egyúttal megköszönte Ausztria Ukrajnának nyújtott segítségét.

Wolfgang Sobotka házelnök biztosította az államfőt, hogy Ausztria a háború befejezése után részt vesz Ukrajna újjáépítésében.

Az osztrák állam eddig több mint 129 millió euróval támogatta Kijevet pénzügyi és humanitárius segélyek formájában, és közel 94 ezer ukrán menekültet fogadott be. Sobotka leszögezte: bár Ausztria hivatalosan semleges katonailag, de politikailag nem az – tette hozzá az MTI.

(forrás: Magyar Nemzet)

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »