Bayer Zsolt: Nagy a baj!

Bayer Zsolt: Nagy a baj!

Még szerencse, hogy Svájc nem EU tag… – Olvassák el!

 mert most kötelezettségszegési eljárás indulna ellene. De azt így is kimondhatjuk, hogy Svájc “fasiszta diktatúra”. Sőt! “Orbánisztán”!

Svájcban elutasították, hogy harmadik nemet is lehessen választani a hivatalos okmányokban

Hírdetés

A svájci kormány szerdán elutasította azt az ötletet, hogy a hivatalos okmányokba a férfi és nő mellett egy harmadik nemet vagy nem nélküli kategóriát is felvegyenek. Két erre vonatkozó javaslat került a parlament elé, de a kormányzó Szövetségi Tanács kijelentette, hogy „a bináris nemi modell még mindig erősen rögzült a svájci társadalomban,” és hogy „a harmadik nem bevezetésének, illetve a nemi anyakönyvi bejegyzés általános lemondásának társadalmi előfeltételei jelenleg nincsenek meg.”

A Tanács szerint ezekhez a lehetőségekhez rengeteg változtatásra lenne szükség a svájci alkotmányban és a törvényekben, nemcsak nemzeti szinten, hanem az ország 26 kantonjában is. A kormány arra is hivatkozott, hogy a nemzeti etikai bizottság egy 2020-as jelentésében azt állapította meg, hogy még nem jött el az idő a rendszer megváltoztatására.

A szomszédos Németország 2018-ban már jóváhagyta a harmadik nemi lehetőséget a hivatalos nyilvántartásokban, amit „diverz” kategóriának neveztek el. De a német törvény lehetővé teszi azt is, hogy a nem rubrikát üresen hagyják. Ausztriában ugyanabban az évben szintén úgy döntött a szövetségi bíróság, hogy lehetővé kell tenni, hogy harmadik opciót is választhasson az a személy, aki sem férfiként, sem nőként nem szeretné identifikálni magát. (AP)

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »