Bayer Zsolt: Na végre!

Bayer Zsolt: Na végre!

Elég baj, hogy eddig egyáltalán lehetőség volt erre a kreténségre.

A hét elején alig 24 órát kaptak az egyetemek arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egy pontja kimondja: a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon, vagyis a gender szakon – írja a hvg.hu.

Mindez akkor történt, amikor az egyetemeken általános szabadságolás van. Ilyen szakon mesterképzés csak az ELTE-n, illetve a CEU-n van. Utóbbinál a rendelet a magyar diplomát adó képzésre vonatkozik. Az ELTE-n idén is vettek fel hallgatókat a mesterképzésre. A jogszabályok alapján ők, illetve azok, akik már hallgatók, befejezhetik a képzést, de jövőre az egyetem a képzést már nem hirdetheti meg, ha a rendelet hatályba lép.

A hvg.hu próbálta elérni az ELTE Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak szakigazgatóját, de nem tudtak beszélni vele. A minisztériumot is keresték, de onnan sem kaptak még választ.

Hírdetés

A társadalmi nemek tanulmánya mesterszaknak a KDNP ment még neki 2017-ben, azóta ez a tudományterület a kormánypárti politikusok célkeresztjében van.

444.hu

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »