Bayer Zsolt: Moralitás és immoralitás

Bayer Zsolt: Moralitás és immoralitás

S igen, az is dolgunk még, hogy erőt mutassunk. Komoly erőt. Amilyen csak nekünk van. Ha kell, hát az utcán. Lássák a hiénák, hogy itt vannak az oroszlánok!

 

Ne tegyünk úgy, mintha nem lenne ügy! Ügy van. Ráadásul ez az ügy nem csupán jogi, hanem morális természetű. S mint ilyen, a mi közösségünk szíve közepébe talált.

Mindjárt az elején szögezzük le, hogy jogi szempontból nincs miről beszélni, ugyanis minden a lehető legjogszerűbben történt. S azt se felejtsük el, hogy a magyar jogrendben és alkotmányos berendezkedés szerint a köztársasági elnök bármikor felülbírálhatja, megkérdőjelezheti a kormány vagy a parlament döntéseit, ám fordítva erre nincs semmilyen lehetőség. Ebből pedig több dolog is következik – de ne szaladjunk ennyire előre!

Vizsgáljuk meg előbb az ügy morális részét!

Így kezdtem két nappal ezelőtti írásomat. S azt állítottam akkor, hogy az ellenzéknek semmilyen morális alapja nincs bármit is mondani pedofíliaügyben, és ebből következően semmilyen morális alapja nincs bármit is követelnie Novák Katalintól vagy vele kapcsolatban.
Mindezt fenntartom, s amit két nappal ezelőtt írtam, az most megerősítést nyert.
Novák Katalin lemondott, s vele egy időben mondott le az ügy másik szereplője, Varga Judit is.

 

Novák Katalin közleménye megrendítő volt.
Varga Judité szikár, tárgyszerű.

Ebben a két nagyszerű asszonyban, anyában, nőben több tartás és méltóság van, mint az ellenzék összes tagjában valaha volt és lesz.

A Tom Sawyer egyik jelenete jár a fejemben (gyorsan szerezzék be, ha még nincs meg, mert hamarosan betiltják). Szóval az, amikor Tom szerelme, Becky Thatcher véletlenül eltépi Dobbins tanár úr féltve őrzött könyvét. Mikor kiderül az ügy, a tanár egyenként kérdezi meg a gyerekeket, hogy „te voltál”? Mikor Beckyhez ér, Tom, aki tudja, hogy ő volt, felugrik a helyéről, és így kiált fel: – Én téptem el! Hadd idézzem ide a fejezet végét:

Tom „egyetlen jajszó nélkül viselte el a legszörnyűbb verést, amelyet Dobbins tanító úr valaha is kiutalt, és éppilyen közönnyel hallgatta a hozzáfűzött kegyetlen parancsot, hogy iskola után két óra hosszat bezárva marad, mert nagyon jól tudta, ki várja majd odakint fogsága leteltével, s ez kárpótlás lesz a rabság unalmas óráiért is. Sötét bosszútervekkel feküdt le aznap este Tom, mert Becky bánatosan és szégyenkezve elmesélte neki Alfred Temple gonoszságát és saját árulását. De még bosszúszomját is kellemesebb gondolatok mosták el, és amikor elaludt, félálmában Becky utolsó szavait hallotta: »Hogy tudtál ilyen nemes lenni, Tom?«”
Tom Sawyer a szerelmét védte.
Ez a két nagyszerű nő pedig a hazáját és a politikai közösségét. S Novák Katalin el is mondta lemondó beszédében: „Szenvedélyesen szeretem a hazámat.”

Hírdetés

Novák Katalin és Varga Judit hibát vétettek. Nem voltak talán elég körültekintőek, talán félrevezették őket (ha igen, ha ez az igazság, remélem, a főbűnös élete végéig menekülni fog).

De ez most mellékes (de csak most!). Most az a lényeg, hogy Novák Katalin és Varga Judit megtették, amit helyesnek éreztek, megcselekedték, amit morális lényekként meg kellett cselekedniük, érezték ők is, hogy az ügy a mi politikai közösségünk szíve közepébe talált, s hogy ez az egyetlen módja a méreg eltávolításának.
S ez a két nagyszerű nő bebizonyított még valamit: igen, ebben a politikai közösségben még a hibáknak is súlyos következményeik vannak, míg odaát a bűnöknek sincs az égvilágon semmi következménye.
Ez az egyik legfontosabb különbség a két oldal között.
Ez az ordító különbség a morális és az immorális emberek között.
S akkor itt álljunk meg egy pillanatra.
Pető Péter a 24.hu-n írt egy figyelemreméltó publicisztikát, amelynek lényege – lecsupaszítva, leegyszerűsítve –, hogy az ellenzék dolga most „a pedofilügy átorbánozása”, a Fideszé pedig az erejének érvényesítése.
Pontosan értjük.
S látjuk is.
A most vérszagot érző, igazi hiénaként viselkedő ellenzék elkezdte az „átorbánozást”. Elkezdték Orbán lemondását követelni – mintha a miniszterelnöknek bármi köze lenne ehhez az egészhez. 

A rendszerváltás óta a köztársasági elnök joga, ha úgy tetszik, „kegyúri joga” a kegyelemadás, amihez a mindenkori miniszterelnöknek de jure és de facto semmi köze.

 De ezek hazudnak, gátlástalanul. Nem adhatnak mást, csak mi lényegük.
És nekiláttak közvetlen elnökválasztást követelni. Miközben a rendszerváltás pillanatában, az ellenzéki kerekasztalnál dőlt el, hogy a köztársasági elnököt a parlament fogja megválasztani. Erre Antall Józsefnek volt kikezdhetetlen jogi érvelése, miszerint a magyar közjogi hagyományok alapja a miniszterelnöki, nem pedig a prezidenciális rendszer. Az SZDSZ meg hamar csatlakozott ehhez, na nem elvi megfontolásból, hanem azért, mert akkor, ha közvetlen elnökválasztás lett volna, Pozsgay Imre lett volna az elnök, de ők Göncz Árpádot akarták. Most pedig szellemi-lelki örököseik hirtelen mégis közvetlen elnökválasztást követelnek, pusztán azért, mert vélt politikai érdekeik ezt diktálják.
Ennyit ezek elvszerűségéről.

És tüntetgetnek, immár a semmiért, s ami a legocsmányabb, a legundorítóbb, legimmorálisabb: elkezdtek mindenkit pedofilozni. Pedofil már Novák Kata és Varga Judit (de minimum „pedofilsimogató”), pedofil a miniszterelnök, a kormány, a Fidesz, még néhány nap, és pedofil lesz mindenki, aki a Fideszre szavaz vagy valaha szavazott.

Ez az igazi csőcselékmentalitás.
Az emberi jellemtelenség legsötétebb, legundorítóbb megnyilvánulási formája. Ilyen a mi ellenzékünk, és ismét hozza a formáját. Olvasgassák csak, miket képes mondani Cseh, Donáth, Dobrev, Márki-Zay – meg az összes többi, tényleg tisztelet a ritka kivételnek.
A csőcselék pedig ott bőg, ugat, vinnyog mögöttük az utcákon, tereken, a lehető legaljasabb táblákat lóbálva.
Kígyótojás…

S térjünk vissza egy pillanatra ahhoz, hogy ezen az oldalon van következménye a hibáknak, míg a másik oldalon nincs semmi következménye még a bűnöknek sem. Pető Péter szerint ez a kormánypártok kommunikációs fogása, propaganda csupán.

Rendben, fogadjuk el Pető felvetését (előítéletét) igaznak. Viszont van itt egy kis probléma: az, hogy ez tényszerűen és kikezdhetetlenül igaz.
Schmitt Pál, Szájer József, Novák Katalin, Varga Judit: mind lemondtak, „elvitték a balhét”.
Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Gréczy Zsolt, Lackner Csaba: mind a helyén maradt, a baloldali-liberális (tehát eo ipso immorális) sajtó hathatós támogatásával.
Ha ezt leszögeztük, akkor vizsgáljuk meg az „átorbánozást” mint kommunikációs fogást és propagandát. Nos, ez nem csupán hazugság, hanem velejéig rothadt aljasság, maga az immoralitás. A kormánypártoknak semmi közük a pedofíliához és a „pedofilsimogatáshoz” – ellentétben az ellenzékkel, lásd Kőszeg Ferenc, Bauer Tamás, Révész Sándor, Pulai András stb. 

A kormánypártok gyermekvédelmi törvényt hoztak, az ellenzék ezt minden lehetséges módon és fórumon támadta, és Brüsszelbe rohangál, hogy emiatt ne kapja meg Magyarországnak járó pénzeket.

A kormánypártok minden lehetséges módon keresztbe fekszenek az LMBTQ-propaganda előtt – ami maga a pedofília és a gyermekek ocsmány szexualizálása –, míg az ellenzék egyik fő tevékenysége arra irányul, hogy mindezt lehetőleg már az óvodákban reklámozza.
És ennek az ellenzéknek kedves barátja és példaképe Daniel Cohn-Bendit – kell még valamit mondanom, Ildikó?

S persze – mint tudjuk – nincs hálózat, a sorosista nemzetközi hálózat feltételezése összeesküvés-elmélet és elmebaj csupán, de azért milyen szalagcímmel jelent meg ma a New York Times, a Soros György nevű kártékony gazember faliújságja? „A magyar köztársasági elnök belebukott a szexbotrányba” – hát ezzel.
Értik ugye? A „szexbotrányba”…
Mindegy is.
Ezek: ezek… És mindezt tudtuk eddig is.

Most az a dolgunk és kötelességünk, hogy megköszönjük ennek a két nagyszerű nőnek a morális cselekvést, megköszönjük nekik az eddigi munkájukat, megnyugvást és békét kívánjunk, és reménykedjünk, hogy további lelki sérülések nélkül átvészelik mindezt, elsősorban az undorító ellenzék és a csőcselék szellemi-lelki lincselését.

S igen, az is dolgunk még, hogy erőt mutassunk. Komoly erőt. Amilyen csak nekünk van. Ha kell, hát az utcán. Lássák a hiénák, hogy itt vannak az oroszlánok!

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »