Élhetnénk békességben, jólétben, de ahhoz az kell, hogy ne hazudjunk többé
„Ó béke! béke! / legyen béke már! / Legyen vége már! / Aki halott, megbocsát, / ragyog az ég sátra, / Testvérek, ha tul leszünk, / sohse nézünk hátra! / Ki a bünös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot: / egyik rész a munkára, / másik temetésre: / adjon Isten bort, buzát, / bort a feledésre!”
(Babits Mihály)
Nem tudom, mi lesz így. Nem tudom, mi vár ránk. Lehetne másképpen is. Lehetne úgy, hogy mindenki jól jár.
Mert mit is követelne a normalitás? A józan ész? Mi volna természetes? Úgy volna az jó és magától értetődő, hogy Európa békességben, nyugalomban, kölcsönös előnyök mentén kereskedik Oroszországgal. Oroszországban vannak a nekünk szükséges és elengedhetetlen nyersanyagok, energiahordozók, ritkaföldfémek, miegyebek. Itt, Európában van a fejlett technológia, a fejlett ipar, amelynek minden ilyesmire szüksége van. Úgy volna normális, hogy az oroszok eladják, Európa megvásárolja, felhasználja, a késztermékeket pedig az oroszok megint csak megveszik. Piac, munkahelyek, működő gazdaságok, anyagi javak, gazdagodás. Így jár jól mindenki. Win-win.
De nem így van. Minden másképpen van. És mindenki veszít, vesztes itt mindenki. Vagy majdnem mindenki.
Most úgy van, hogy Ukrajnát éppen visszabombázzák a középkorba. Oroszországot megpróbálja térdre kényszeríteni Európa és az Egyesült Államok mindenféle szankciókkal, s ezek a szankciók nyilván nagyon fájnak az oroszoknak, de a legjobban nekünk fájnak, európaiaknak. Mi fogunk hamarabb letérdelni, nem az oroszok. De legalább mindenki hazudik.
Hol hazugság van, ott hazugság van, ott mindenki szem a láncban.
Hazudnak az ukránok reggeltől estig, sikerekről, kudarcokról, halálokról – s leginkább az ártatlanságról. Itt tetszelegnek, szemünk előtt, az ártatlanság képében. Miközben Ukrajna: latorállam. És alig-állam. Ukrajna legkésőbb 2014 óta a CIA lerakata. Az Egyesült Államok és a Brzezinski-terv felvonulási terepe. A Nyugat újabb nagy kísérlete Oroszország és az orosz nyersanyagok megszerzésére.
Hazudnak az oroszok reggeltől estig, sikerekről, kudarcokról, halálokról – s leginkább az ártatlanságról. Itt tetszelegnek szemünk előtt a „különleges hadművelet” képében, miközben háborút indítottak, és megtámadtak egy másik országot – még akkor is, ha az a másik olyan-amilyen.
Hazudik Európa reggeltől estig, sikerekről, kudarcokról, halálokról – s leginkább az ártatlanságról. Itt tetszeleg szemünk előtt az ártatlanság képében. Miközben Európa: kollaboráns. Jóemberkedésnek és szolidaritásnak hazudja az Egyesült Államok nyers, primer érdekeinek elvtelen, önsorsrontó kiszolgálását.
Hazudik az Egyesült Államok reggeltől estig, sikerekről, kudarcokról, halálokról – s leginkább az ártatlanságról. Itt tetszelegnek szemünk előtt az ártatlanság képében, miközben valójában ezt a háborút ők vívják Oroszországgal, miközben ez, ami zajlik, valójában az ő proxyháborújuk. Már akkor előkészítették, amikor kirobbantották Ukrajnában a 2014-es „forradalmat”, hogy elzavarják a hatalomból az oroszbarát ukrán vezetést, helyére ültetve egy amerikai ügynökökből álló, hazaáruló bandát.
A hanyatló, rothadásnak indult, kiüresedett, erkölcseit és tartását vesztett, önmagát túlélt amerikai birodalom utolsó utóvédharcát vívja a világ feletti egyeduralomért. S miközben leépült, szánalmas „vezetője” immáron naponta ráz kezet a láthatatlan emberekkel, aközben az amerikai titkosszolgálatok zavartalanul végzik a mocskos munkát: egyszerre meggyengíteni Oroszországot és Európát, eltörölni az eurót (az uniós közös pénz nem fogja túlélni ezt, emlékezzetek szavamra!), és eladni Európának ötszörös áron az amerikai palagázt, amit persze átpöfögtetnek az óceánon, óránként százezer liter gázolaj elégetése árán, Greta Thunberg és a környezetvédelem nagyobb dicsőségére.
S persze – mint mindig! – Amerika jó áron eladhatja fegyvereit is, mindenféle egyéb technikáit is, s ha romba dőlt már minden, részt vehet az újjáépítésben is, tovább tetszelegve a jóemberkedés és a nagy demokrata szerepében. Tisztára, mint a néhai Szovjetunió. És úgy is kell(ene) viszonyulni hozzájuk.
Ám az Európai Unió nem ezt teszi. Az Európai Unió odavan. Konrad Adenauer, Helmut Kohl, Margaret Thatcher, Charles de Gaulle vagy éppen Valéry Giscard d’Estaing hűlt helyén hülye senkik termettek. Ma egy Frans Timmermans foglalja össze a teendőket.
Nem, nem a háború mielőbbi befejezését, a béke kikényszerítését, nem a normalitás és a win-win szituáció mielőbbi visszaállítását – ugyan, dehogy! Hová is jutnánk ezzel a felfogással! Timmermans elvtárs összefoglalása szerint elegendő egy felvilágosult európainak a 18 fok meleg is télen, elegendő és üdvös a biciklizés, bőven elég háromhetente fürdeni, a testszag úgyis elmúlik egy idő után, és a bőrnek is jót tesz a kosz, mosni sem kell többet, elég a ruhát szellőztetni – továbbá nem kell annyi húst zabálni, de ha mégis, sokkal jobb a műhús, nem kell annyi tej sem, sajt sem, nem kell annyi semmi sem.
Nicolae Ceausescu ordítva röhög a pokolban, és éppen a fellebbezését írja, mert hát ő csak megelőzte korát, nem véletlenül hívták a Kárpátok géniuszának, ugye. Ugye…
S mit számít, ha leáll Európa ipara, leállnak a gazdaságaink, összeomlanak a piacaink, tömegek kerülnek az utcára, mindenhol társadalmi robbanás jön, tűzzel, vérrel és vassal – kit érdekel, amikor a nemi szervével zongorázó CIA-ügynökről van szó, meg a jóemberkedésről van szó, és különben is, a legfontosabb már meg van oldva, hiszen a férfiak is szülhetnek már gyereket, ami persze teljesen értelmetlen, hiszen gyereket szülni amúgy bűn az emberiség és a még ennél is sokkal szebb jövő ellen. Felvilágosult, modern nyugati ember már nem szül és nem vállal gyereket, legfeljebb ha férfi, viszont a nyugati ember nagyon örül és tapsikol, ha a harmadik világ leírhatatlan nyomorában tízesével szülik a gyerekeket a semmire, semmi baj, azok majd mind idejönnek, a mi jóemberkedő és befogadó országainkba, majd mi befogadjuk és eltartjuk őket.
És ha nem tetszik nekik a kultúránk, akkor sincs semmi baj, majd mi leszokunk a saját kultúránkról, hagyományainkról, hitünkről, szokásainkról, helyette tiszteljük mindenki másét, és a fiaink pedig szülnek. Egy nagy, csinos, életerős ürüléket. Mert pont azt is érdemeljük. Hol hazugság van, ott hazugság van, ott mindenki szem a láncban.
A Nyugat ma: egy roncs. Amely ráadásul szégyelli egykorvolt nagyságát.
A Nyugat ma: az önfeladás, mely felvilágosodásnak, modernségnek hazudja önmagát.
A Nyugat ma: a normalitás tagadása és megvetése, minden torz, beteg, undorító és ocsmány piedesztálra emelése.
A Nyugat ma: identitásvesztés, identitástagadás.
A Nyugat ma: perverzitás.
A Nyugat ma: istentelenség, családtalanság, vagyis gyengeség.
A Nyugat ma: a Római szín.
A Nyugat ma: a Londoni szín.
A Nyugat ma: a Falanszter.
A Nyugat ma: műhús, műtej, műanyag, műemberek és hús-vér migránsok, 18 fok és hideg víz.
A Nyugat ma egy semmi. Illúziónk. És illúzióink vége.
S közben háború dúl. És mindenki hazudik. És csak az Egyesült Államok röhög a markába. Csak az Egyesült Államok jár jól. A mi új Szovjetuniónk…
Van egy tanmesém. Aldous Huxley írta, jó ötven-hatvan évvel ezelőtt, így szól: „Vegyük például azt az egyszerű esetet, amikor néhány évvel ezelőtt a természetvédelmi szolgálat a Grand Canyon északi részén található Kaibab erdőben élő különleges szarvasok védelmére szánta el magát. Már csak néhány ezer szarvas élt ezen a területen. Úgy gondolták, a szarvasokat az elszaporodott hegyi oroszlánok veszélyeztetik, ezért nagy részüket kivadászták. Ennek eredményeképpen a szarvasállomány négyezerről csaknem négyszázezerre emelkedett. A szarvasok aztán a Kaibab erdő jelentős részét lelegelték, majd szörnyű járványok törtek ki közöttük, és úgy hullottak, mint a legyek. Az egyensúly csak a hegyi oroszlánok újratelepítése után állt helyre, amikor ezek leölték a legbetegebb szarvasokat. A túllegelés megszűnése óta az erdő ismét magához tért, és a szarvasok is jól érzik magukat.”
Valami történhetett itt, a mi Kaibab erdőnkben az elmúlt hatvan év alatt, mert amikor én megszülettem (hatvan éve), három és fél milliárd ember élt benne. Most mindjárt nyolcmilliárd. Ideje van talán az oroszlánoknak s a torz, a beteg eltűnésének.
Mert élhetnénk talán nyolcmilliárdnyian is békességben, jólétben, win-win szituációban, de ahhoz az kell, hogy ne hazudjunk többé. S akik hazudnak, azokat mind-mind eltakarítsuk. Kíméletlenül.
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
