Bayer Zsolt: Képtelenségek

Bayer Zsolt: Képtelenségek

Gyurcsány a 2008-as válságkor nulla forintos mentőcsomagot dolgozott ki az emberek megsegítésére.

A napokban Gyurcsány Ferenc (vö. kutya: „A kutyát házőrzésre, a szoba bepiszkítására, mások zavarására, a háziúr és házmester bosszantására használják, tehát igen hasznos állat…”) felvázolta, hogy szerinte legalább 3000 milliárd forintos mentőcsomagra lenne szüksége a gazdaságnak, hogy talpra álljon a járvány után.

Gyurcsány Ferenc (vö. csőrös emlős: „A csőrös emlőst […] a bevándorlók csudálkozásra használják, ami úgy történik, hogyha meglátnak egy csőrös emlőst, azt elkezdik kergetni, amikor elérik, akkor agyonütik, s mikor már fölfordult, és nézik szürke hasát és vakondokszerű négy lábát, rövid nyakát és kis buta fejét, s meglátják ezen a kacsaszerű csőrt, azt mondják: jé-é! – és elkezdenek őrülten csudálkozni.”) teljes joggal és erkölcsi alappal követel most 3000 milliárd forintos mentőcsomagot, hiszen amikor még miniszterelnök volt, és jött a nagy 2008-as válság, akkor ő nulla, azaz nulla forintos mentőcsomagot dolgozott ki az emberek megsegítésére, és azt utódjával, Bajnai Gordonnal együtt az utolsó fillérig el is juttatták az embereknek.

Gyurcsány Ferenc követelését követően előállt a kormány, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel, és bejelentette a második mentőcsomagot, benne a dolgozók bérének részleges átvállalásával, államilag garantált, kamatmentes hitelekkel a magyar cégeknek, tizenharmadik havi nyugdíjjal és egyebekkel. Az Orbán Viktor bejelentette mostani csomag alsó hangon veri a 3000 milliárd forintot. Igen ám, de Orbán Viktor már bejelentett egy másik csomagot is, amely szintúgy legalább 1000 milliárdot jelent, ha nem többet, így elmondhatjuk, hogy a kormány eddig minimum 4000 milliárd forintot szánt a mentőcsomagra.

Hírdetés

A miniszterelnök bejelentése után Gyurcsány Ferenc (vö. ichthyosau­rus: „Nevezetes, hogy ennek a bődületesen nagy állatnak irtózatosan, szinte diplomatikusan kicsiny agyveleje volt, akkora, mint egy mogyorószem. Rettenetesen buta állat volt eszerint; természetbúvárok kiszámították, hogy Aesopus meséit 15 000 000 000 esztendő alatt lehetett volna vele 100 000 professzornak megértetnie.”) odaült a saját arca elé, és imigyen szólott: „A kormányfő által bejelentett mai gazdasági csomag mentőöv helyett fullasztó hullámokat kínál. Menekülés helyett süllyedést. […] Ez bizony halottnak a csók.” Hát persze.

Ha van valaki, akinek az okos tanácsaira szükségünk van, aki remekül ért a válságkezeléshez, aki kormányfőként egyszer már bebizonyította, milyen nagyszerű ötletei vannak az ország felvirágoztatására, az éppen Gyurcsány Ferenc. Ha valakinek például elromlik a kerti budija, és úgy szeretné megjavíttatni, hogy az áfát azért vissza tudja igényelni, akkor bátran forduljon Gyurcsány Ferenchez. S ha még őnála is okosabb ember véleményét akarjuk hallani, akkor Inotai Andrást javaslom, ő ugyanis már tíz éve jósolja, hogy az Orbán-rendszer hamarosan csődbe megy, összeomlik, miegyéb, és lám, megszólalt most is, haladéktalanul: „A Fidesz és Orbán Viktor nem ért a válságkezeléshez, ebbe fognak belebukni” – mondta ki a szentenciát Inotai András. Szóval nagyon úgy tűnik, örökre marad az Orbán. És a gazdaság is rendbe lesz téve.

Nagy Lajos Képtelen természetrajzának szereplői kivétel nélkül meg fognak még szólalni, mindjárt a búvár hencser fog következni: „Igen tanulékony állat. A tudósok megfigyeltek egyszer egy búvár hencsert, amelyik tizenöt éven át csúszott a sötétben mindig ugyanazon az úton, s minden alkalommal úgy beleesett egy gödörbe, hogy kitörte a lábát, farkát és a nyakát – a tizenhatodik évben azután egyszer csak elkezdte a gödröt kikerülni; igaz, hogy a gödröt épp ebben az évben temették be, de a búvár hencser mindenesetre kiáltó jelét adta tanulékonyságának.”

Ez pedig a Jakab Péter. Remekül fogunk szórakozni!

Bayer Zsolt


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »