Bayer Zsolt: Ízelítő a „liberális” demokráciából

Bayer Zsolt: Ízelítő a „liberális” demokráciából

Közép-Európa! Ébresztő!

 

Addig is, ameddig a demokrácia majd végleg és teljesen kiteljesedik, kapunk egy kis ízelítőt abból, milyen is valójában. A végleges és teljes kiteljesedés gyakorlati megvalósulását a The New York Times írta meg nemrégiben, amikor is a szerző – valami filozófus vagy pszichológus – kifejtette, hogy a demokratikus választás, mint olyan, teljesen elavult és káros dolog, ugyanis egyfelől, akik elindulnak a választásokon, azok „akarják a hatalmat”, ami káros – valószínűleg toxikusan maszkulin is –, továbbá a nép gyakran hajlamos „rosszul választani”, és ezt ki kell küszöbölni. 

Ennek érdekében az arra kijelölt – felkent – tökéleteseknek egyszerűen ki kell majd jelölniük, kik vezessék az országot. Nagyszerű elképzelés, de még egy kicsit várnunk kell rá. Addig marad nekünk az Annalena Baerbock-féle megoldás, amelynek lényege, hogy a megválasztott politikust „egyáltalán nem érdekli”, „mit akarnak és mit gondolnak a választók”, illetve marad az, amit most mutat be nekünk az européer, nyugatos, valódi demokrata, woke-világ. Már ahol éppen hatalmon van vagy éppen hatalomra vergődött. 

Az első példa Lengyelország. Lengyelországban most vergődött hatalomra az ellenzéki összefogás, élén Donald Tuskkal. Donald Tusk egy gazember. Az eddigi kormányzó erők, valamint az őket támogató lengyelek – az ország minimum fele – szerint német ügynök (is). 

Azért valószínű, hogy mindkét állítás igaz, mert Tusk a Nyugat számára „igazi demokrata”, „nagyszerű liberális”, tökéletes européer és nagyon nyugatos. Vagyis gazember és ügynök. 

Nagyjából egy hete lett miniszterelnök, és mindjárt bemutatkozásként megmutatta, milyen az igazi liberális demokrácia. Olyan, hogy a lengyel alkotmánybíróság határozott véleményét és ajánlását figyelmen kívül hagyva leváltotta a közszolgálati lengyel médiumok teljes menedzsmentjét, majd verőembereket küldött a tévé székházába, hogy azok foglalják el az eddigi vezető irodáját. 

A liberális sajtó (további gazemberek), valamint a nyugati mainstream politika (megannyi gazember) aprókat sikkantva élvezi és helyesli az eljárást. Ilyenkor amúgy mindig érdemes belegondolni, mi történne fordított esetben, vagyis ha egy hatalomra került konzervatív, nemzeti politikai erő rúgná ki azonnali hatállyal mondjuk a közszolgálati média összes vezetőjét és foglalná el verőlegényekkel nevezett intézményeket. 

Mindezt ráadásul úgy, hogy figyelmen kívül hagyja az alkotmánybíróság ellenkezését. Az diktatúra lenne, meg pénzmegvonás, meg hetes cikkely. De ha Tusk csinálja, akkor azonnal megnyílnak a brüsszeli pénzcsapok és tapsikol az összes gazember. Hasonló a hasonlónak örül. Mindenesetre most, hogy ezt írom, a PiS képviselői ülősztrájkolnak és tiltakoznak. Én pedig reménykedem, hogy a lengyelek hamar rájönnek, kik ezek, és idő előtt eltakarítják ezt a Tusk nevű gazembert a bandájával együtt. 

Hírdetés

S akkor nézzük a másik példát. Ezt az Amerikai Egyesült Államokban mutatták be most, ahol Colorado állam egyszerűen lehúzta a szavazólapokról Donald Trump nevét. Ez ám a bátor, demokratikus, remek megoldás! A létező összes közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Trump megnyerné – nem is akárhogy – a soron következő választásokat. 

Ez azonban egész egyszerűen elképzelhetetlen forgatókönyv a „felkentek”, a „haladók”, a „liberálisok”, a woke – vagyis a gazemberek számára. Így aztán már évekkel ezelőtt elkezdték a hadjáratot, amelynek egyetlen célja, hogy Trump soha többé ne is indulhasson egyetlen választáson sem. 

De mivel egyre közelednek azok a bizonyos választások, Trump pedig egyre népszerűbb, hát marad az igazi liberális megoldás: egyszerűen levesszük őt a szavazólapokról. Persze a gazemberek azzal is tisztában vannak, hogy az amúgy is polgárháború szélén táncoló Egyesült Államokban ez olaj a tűzre. Így aztán mindezzel párhuzamosan elkezdődött a demens vénember, Biden ellehetetlenítése is, bár ő már ellehetetlenítette saját magát, de nem árt úgy csinálni, mintha az amerikai „demokrácia” nagyszerű és pártatlan és igazságos lenne, nem is beszélve az igazságszolgáltatásról. Így aztán Biden ellen impeachment eljárás indul, és éppen ma, ahogy ezeket a sorokat írom „derült ki”, miszerint… Nem. 

Ez annyira bizarr és megdöbbentő, hogy inkább idemásolom a hírt a maga pőre valóságában: „Hosszas cikkben foglalkozik a New York Post az amerikai elnök, Joe Biden lányával, Ashley-vel, miután a napokban kiderült: egészen 2015-ig visszamenőleg 5000 dollárnyi jövedelemadóval tartozik, »az ilyen be nem fizetett adó, kamatok, kiegészítések vagy büntetések összege zálogjogot jelent a Pennsylvania államközösség javára, amelynek tárgya az adófizető ingatlanja«. Mivel Ashley nem igazán került eddig reflektorfénybe, ezért a New York Post röviden összefoglalta életrajzát. Többek között megemlítik, hogy Joe és Jill Biden egyetlen közös gyermeke, kulturális antropológiát tanult az egyetemen, az azóta drogbotrányba keveredett Hunter Biden a féltestvére, és maga is rendszeresen fogyasztott egyetemi tanulmányai alatt marihuánát, sőt egy állítólagos felvételen az látható, amint kokaint fogyaszt. 

Ennél is felkavaróbb azonban az, ami a lap szerint Ashley gyermekkori naplójából derül ki. Ez még 2020-ban szivárgott ki, az egyik ilyen bejegyzés szerint Ashley fiatal lányként édesapjával zuhanyzott, hozzátéve, hogy »ez valószínűleg nem volt helyénvaló dolog«.” 

Remek kis család ez, nem igaz? Az elnök „úr” „nem helyénvaló módon” zuhanyozott a saját kiskorú lányával – bármit is jelentsen ez –, az elnök „úr” nyakig gázolt a korrupcióban már alelnök korában, legyen szó akár Ukrajnáról, akár Romániáról, az elnök „úr” fia egy drogos, kretén moral insanity, a lánya nem fizet adót, szintúgy drogos, és még… de ezt hagyjuk is, mert beszélni is undorító az egészről. És most „hirtelen” előkerül ez az ügy is, az ügy, amit már 2020-ban is tudtak. Csak akkor még nem derült ki, hogy Biden egy mindenre alkalmatlan, demens alak, úgyhogy akkoriban erről nem beszélt senki, miképpen Hunter Biden elhagyott laptopja sem létezett. De most eljött az idő, hogy Trump mellett Bident is távol tartsák a választásoktól, ezért aztán történik, ami történik. Na, hát ezt hívják igazi liberális demokráciának. 

Nekem pedig felrémlik a szintén minap előkerült, hányingerkeltő felvétel, amelyen az Egyesült Államok szentélyében, a szenátus egyik nagytermében két férfi folytat homoszexuális aktust, s mindezt a biztonság kedvéért fel is veszik. Aligha van ennél tökéletesebb szimbóluma a jelenlegi liberális demokráciának, mint az a kettő ott a szenátusban. 

Éppen ilyen az egész. Az egész Nyugat. S tudják, mit mondott az egyikük, amikor megszólalt a botrány után? Hát azt, hogy nem érti, mi a baj, hiszen ő éppen olyan elkötelezett híve a demokráciának, mint bárki más. 

És tényleg nem érti. Ezek ott Nyugaton az egészet nem értik. S leginkább azt nem értik, miért és hogyan lett ennyire ocsmány, gusztustalan, aljas, hazug és képmutató az egész világ, amit „összedemokráciáztak” nekünk. 

Közép-Európa! Ébresztő!

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »