Bayer Zsolt: Hoppá!

Bayer Zsolt: Hoppá!

Nagy vonalakban ez a sztori rajzolódott ki az Angyal Ügyvédje blog oknyomozó munkája során. Előre jelzem, hogy mi nem kívánjuk szétzúzni az érintettek magánéletét, így amennyiben a most magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én blogunk nem nevezi meg őket.

Informátoraink egy részét saját érdekükben nem írjuk körül, a kizsákmányolt lányokat nevezzük Edinának, Marcsinak és Zsókának. Ők csak abban az esetben vállalják a nyilvánosságot és mutatják be bizonyítékaikat, ha erre hatóság kötelezi őket.

Most pedig lássuk a tényeket!

A VI. kerületi Szinyei Merse utcában áll az az új építésű ház, amelyben egy frissen megválasztott ellenzéki polgármester, valamint pártjának egyik első számú vezetője drogos szexpartikat folytat évek óta. Ezen partik résztvevője közül hármat sikerült megszólaltatnia blogunknak. A politikusok őket egy zárt luxus escortlány-közvetítő e-mail listán keresztül rendelték házhoz, amely fő profilját tekintve kislányos külsejű, 18-25 éves lányokat juttat el magas áron “kiemelt” ügyfeleinek, óránként 80-100 ezer Forintért.

A résztvevők beszámolói szerint az ellenzéki polgármester és “főnöke” évekkel ezelőtt egy másfél szobás lakásban rendezte ezeket a bulikat, ám ezt az ingatlant hamar kinőtték, és ugyancsak a Szinyei Marse Házban, az Autóker Holding Zrt. luxusingatlanjában vettek egy nagyobb lakást. Ennek a lakásnak a tényleges tulajdonosa minden jel szerint az az ellenzéki párt vezérkarában és parlamenti frakciójában ülő politikus, aki vagyonnyilatkozatában ezt az ingatlant egyszer sem tüntette fel. A házban egy négyzetméternyi lakóingatlan ára 1-1,2 millió Forint. Informátorunk szerint ez a parlamenti képviselő és barátja, a frissen megválasztott polgármester hétvégente gyakran látogat el ide, útba ejtve az innen egy sarokra található Old Rams Pub-ot, ahová pártjuk is gyakran szervez “csapatépítő” rendezvényeket.

Edina, Marcsi és Zsóka többször két órát töltött el a két politikussal, akik a társaságukban vélhetően kokaint fogyasztottak. A kokain két forrásból jutott el ezekbe a bulikba: egyrészt a frissen megválasztott polgármester szerezte be egy budai dílertől, másrészt az ő egyik közeli barátja ugyanonnan. Ezt a barátot is megtalálta blogunk, őt többen meg is nevezték azokban a “szívós” körökben, ahol most épp áll a bál, ugyanis egy terjesztőt őrizetbe vett a rendőrség néhány nappal az idei önkormányzati választások után. Az érintettek joggal tartanak attól is, hogy a díler ügyfeleként a nyomozók látókörébe kerülhetnek. A két politikus említett “beszerzője” egyébként október 13-a után állást kapott a barátja által vezetett önkormányzatban, ahol a mai napon is dolgozik. Ő szintén a két ellenzéki politikus pártját erősíti. Maga is felvállalja drogos múltját, ám most megismert “jelenét” természetesen nem. Időnként maga is részt vett a bulikon, nem csupán a drogot szállította.

Hírdetés

A bulik női résztvevői, a blogunknak nyilatkozó és bizonyítékokat átadó lányok az első alkalommal, néhány éve 19, 21 és 23 évesen feküdtek le ezekkel a politikusokkal. Az általuk elmondottakat adott esetben bíróság előtt is vállalják.

Az alábbi történet főszereplőit blogunk 2020. január 1-én megnevezi, amennyiben azok nem vonulnak vissza a közélettől.

Kiss Krisztina
Az Angyal Ügyvédje

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »