Bayer Zsolt: Háromba vagy négybe?

Bayer Zsolt: Háromba vagy négybe?

Hiesz György és Falus Feri
Kettő büdös gigerli.
(Mondóka a Légy gazember mindhaláligból)

Persze, végül is ne legyünk igazságtalanok. Hiszen például a rókákat is vakcinázzák, főképpen veszettség ellen. A vakcinát tartalmazó falatokat szétszórják az erdőn, aztán jön a róka és felzabálja. Ez azért fontos, mert a róka különösen fogékony a Lyssavirusra, amely a veszettség kórokozója. A veszettség városi terjesztői elsősorban a kutyák, erdei (szilvatikus) terjesztői pedig elsősorban a rókák. A betegség lefolyásának három szakasza: melankolikus szakasz, izgalmi szakasz, bénulási szakasz. A krónikus gazemberség legfőbb terjesztői ezzel szemben a szocialista (hibridjei: dékás, momentumos, párbeszédes, valamint továbbszaporodásra képtelen, zsákutcás: jobbikos) politikusok.

A vírushordozó szocialista (továbbá hibrid) politikusok a betegség első szakaszában szintúgy melankolikus tüneteket mutatnak. Félrebillent fejjel panaszkodnak, hogy lassú az oltás üteme, miért nincs több vakcina, de ha több van, akkor miért abból és miért nem emebből, és különben is. A melankolikus szakaszban erős nyálzás figyelhető meg, különösen a nőivarú példányoknál. Ezután a betegség átcsap az izgalmi szakaszba. (Rókáknál ez a szakasz gyakran kimarad, szocialista politikusnál soha, éppen ezért a fogazat összehasonlításán kívül így tudjuk legkönnyebben megkülönböztetni őket!)

Izgalmi szakaszban a szocialista (és hibrid) politikus dühöngésig fokozódó reflexingerlékenységben szenved. A legfőbb tünet az indokolatlan támadási hajlam és a céltalan kóborlás. A beteg például összevissza beszél, ordítozik, arcvonásai eltorzulnak, hörög, még jobban nyálzik, krumpliszsákokat lenget a feje felett, valamint egy nagyobb méretű táblára felírja a hímivarú ló genitáliáit. Gyakori, hogy a beteg rusnya ujjaival maga elé bököd, pont úgy néz ki, mint Bugyor, a boszorkány a Dudorász Petiből, és bármiről is legyen szó, mindent jobban tud.

A krónikus gazemberség hordozói soha nem érik el a bénulási szakaszt. Éppen ezért ez a betegség sokkal inkább hasonlatos a Porcine herpeszvírus terjesztette Aujeszky-féle kórhoz, amelyet mindközönségesen álveszettségnek is neveznek. A mindvégig heves izgalmi állapotban maradó szocialista (és hibrid) politikus egyre torzabb pofával beszél egyre több hülyeséget, szidja a vakcinákat, amelyeket azután soron kívül, jogosulatlanul felzabál, magába töm, aztán nyálzik tovább. Ugyanis esetükben a vakcinának az égvilágon semmilyen hatása nincsen. Hiszen nem veszettségben, hanem álveszettségben szenvednek. Ebből következően pontosan ugyanazokat a tüneteket fogják produkálni vakcinázás után, mint előtte. Kizárólag a hazudozási faktor nő meg látványosan. Egyes példányok ezenkívül elkezdenek rohangálni a kérdések elől, lásd Hiesz- vagy Gurmai-hibrid; más példányok önmagukat azonosítják a hímivarú ló genitáliáival, lásd Hadházy-hibrid; megint mások nem tudnak többé nem hazudni, lásd Szabó-hibrid; a legszórakoztatóbb a kényszeresen krumpliszsákot lóbáló példány, lásd Jakab-hibrid; gyakorta lesznek szenvedélybetegek is, lásd szemlőhegyi-hibrid.

Hírdetés

A vakcinázást helyettesítő megoldást a Tótékban írta meg megfigyeléseire alapozva egy Örkény nevű gyógyszerész:
„– Háromba vágtad, édes jó Lajosom?
– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam… Talán nem jól tettem?
– De jól tetted, édes jó Lajosom… Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni…”

Hát így. Ráadásul ebben az esetben egy csomó értékes vakcina is megmarad azoknak, akiknek használ.

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »