Bayer Zsolt haláláról beszélt az egyetemi intézetvezető, felmentették

Bajomi-Lázár Péter médiakutató október elején a Political Capital budapesti konferenciáján elhangzó előadásában arról beszélt, hogy a média polarizált.Az Index szerint felszólalása keretein belül a Médiakutató folyóirat alapítója azt mondta, hogy „Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt”.

Már a konferencia másnapján nyilvánosan, a Facebook-on bocsánatot kért Bayer Zsolttól, azt írta ki a közösségi oldalára, hogy „Súlyos hibát követtem el. Senki halálát nem kívánom. Megkövetem Bayer Zsoltot.”

Hírdetés

Még ugyanazon a napon tájékoztatta az egyetem dékánját és rektorát, kifejezte, hogy hibát követett el, és felajánlotta a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Társadalomtudományi Intézetének vezetői posztjáról a lemondását.

Az egyetem rektora etikai vizsgálatot kezdeményezett az ügyben végül Bajomi-Lázár Péter lemondott az intézetvezetői pozícióról.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »