Bayer Zsolt: Gelencsér Feri a rettenthetetlen

Bayer Zsolt: Gelencsér Feri a rettenthetetlen

Határ a csillagos ég, Ferike!

Van ez a Gelencsér Feri, ez a szúnyogcsődör. Először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közölte: Nagy Gábor Tamás, volt első kerületi polgármester az éj leple alatt, lezárt kartondobozokban szállított el fontos és titkos iratokat az önkormányzatból.

Aztán kiderült, a volt polgármester a saját könyveit vitte haza – de hát, kicsire nem adunk. Hazudozás, fontoskodás, gátlástalanság, és mindjárt adott a karrier arrafelé. Ezt ismerte fel Gelencsér Feri. És így lett a Momentum (tyűha!) elnöke.

És azóta ontja magából az okosságot.

Például ezt:

„A Momentum első embere sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor Dallasban elmondott nyitóbeszédétGelencsér Ferenc hivatalos Facebook-oldalán úgy fogalmazott: 

„Orbán elmondta a sületlenségeit Texasban.”

Hírdetés

Meg ezt:

„A kormányfő kétségbeesetten próbálja védeni a barikádokat, miközben a (fülke)forradalom véget ért. Lehet, hogy összetéveszti a barikádot az otthonával, vagy egyszerűen a barikád az otthona.” 

Gelencsér Ferinek minden alapja megvan ehhez. Ugyanis fantasztikus teljesítmény áll mögötte, poétikusan ifjú kora ellenére. Például több tanú egybehangzó beszámolója szerint több alkalommal is elengedett kézzel ült a bilin. És még ennél is többen állítják, hogy látták, amint a harmadik emeleten, áthajolva a korláton, teljesen egyedül megevett egy pilóta kekszet.

Határ a csillagos ég, Ferike!

Forrás: Bádog – Bayer zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »