Bayer Zsolt: Feszülten várunk

Valami történhetett, mert szegény Momentum még úgy aludt el, hogy ő a gyöngyharmat, és mire felébredt, kiderült, hogy ő is csak trágyalé.

Valami történhetett, mert szegény Momentum még úgy aludt el, hogy ő a gyöngyharmat, és mire felébredt, kiderült, hogy ő is csak trágyalé. Utoljára Gregor Samsa járt így, amikor undok rovarrá változott.

Még nem lehet tudni pontosan, hogy mi történt, de már a HVG-n a bülbülszavú Tóta W. is kiosztotta őket, a Mandineren is azt tolják mindenféle blogokon, hogy nagy a baj velük. Ha jól értem, arrogánsak, vagy mi, ami persze mindaddig nem volt baj, ameddig megfelelő irányba voltak arrogánsak.

Alapszabály, hogy a Fidesz–KDNP-vel bárki bármennyire arrogáns lehet. De mással nem.

Itt hibázhatta el a Momentum.

Mert például belerúgtak Gyurcsányba is, ami kétségkívül kellemes elfoglaltság, de ha valaki szeretné megőrizni a sajtó nevű emésztőgödör jóindulatát, akkor tartózkodnia kell az ilyesféle élvezetektől.

Gyurcsányt, DK-t, MSZP-t, Együttet, Párbeszédet nem rugdalunk, gyerekek, nem tapossuk össze a homokvárukat, és nem vesszük el tőlük a körteformákat! Újabban a Jobbiktól is csak néha! Ezt tessék betartani, és akkor jóban leszünk!

Ezt írta ki a faliújságra a Főnéni (nőnap van éppen, hogy ezt írom, azért néni), de a Momentum nem olvasta el, és most így járt.

Hírdetés

Amúgy persze minden szépen alakul. A Momentum Fletót rugdalja, meg Botka is, és viszont, Szanyi szerint meg Fletó egyenesen gazember – ezt mi 2004 óta tudjuk és mondjuk, nincsen semmi baj. Molnár Gyula szerint is ideje lenne kicsit visszafogni, Fletó szerint meg muszáj lesz összefogni, Fekete-Győr viszont azt mondta, hogy csak a holttestén keresztül, a másik momentumos csávóról, Soproni Tamásról viszont kiderült, hogy 2014-ben az MSZP, a DK meg az Együtt közös jelöltje volt, tehát most még elég képlékeny, hogy az összéből és a visszából milyen fogás lesz, bár nyilván mindenkinek akad majd egy kifogása, amivel megpróbálja befogni a másik száját, és akkor még mindig maradt tizenhárom igekötő, amit odaragaszthatnak a gyerekek a fogáshoz.

És akkor még egy szót sem szóltunk Gémesi Gyuriról…

Erről eszembe is jut egy régi góbé vicc.

Aszongya, hogy a két székely koma elmegy színházba. A második felvonás közepe táján az egyikre rájön a visszatarthatatlan, szaladós, futós rettenet. Fel is állítja az egész sort, mindenki suttog, „bocsánat”, „bocsánat”, kikecmereg. Viszont egyáltalán nem ismeri ki magát, egyre sötétebb, szűkebb folyosókon téblábol, végül tényleg majd összecsinálja magát, az utolsó pillanatban talál egy nagy vázát, gyorsan rákuporodik, azt megkönnyebbül. Nagy nehezen aztán visszatalál, megint felállítja az egész sort, „bocsánat”, „bocsánat”, végre lehuppan a komája mellé, és súgva kérdi:
– No, koma, mi vót, míg odavótam?
– Hát te, koma, nagyon érdekesen alakul! Bejött a herceg, rajtakapta a feleségét az udvarmesterrel. Aztán bejöttél te, belecsináltál a vázába, és most feszülten várjuk, hogy mi fog történni…

No hát éppen ilyen feszülten várjuk mi is, hogy március 15-én végre zászlót bontson Gémesi Gyuri új mozgalma, ami majd aztán párttá alakul, és lesz nekik egy csomó új pontjuk, mely pontok végre fénylő világítótoronyként fogják mutatni az utat a baloldal Szküllák és Kharübdiszek közt hányódó hajójának.

Röpül a hajó, rajta a TEGNAP minden hőse.

Szanyi kapitány épp leszólt az evezősöknek, hogy szedjék össze magukat, mert a Momentum vízisíelni akar. A Gémesi Gyuri meg szembe halad egy felfújható gumicsónakon és pontokat lobogtat.

De már jócskán benne járunk a délutánban, úgyhogy hamarosan vacsi, gyógyszerosztás, aztán szunya! Holnap is nap lesz!

Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »