Milyen érdekes: Trump győzelme óta a nyugati világ minden médiája, minden megmondóembere, véleményvezére elmondta és megírta, hogy jön a „bunkók hatalma”
, Úristen, vége a világnak, a primitív, vesztes tömegek fellázadtak és véget fognak vetni a fennálló világrendnek.
De valamilyen rejtélyes okból ugyanezek mélyen hallgatnak, amikor a fekete péntek jelenetei tárulnak a világ szeme elé. Ahogy a szó szerint állattá változott tömeg megrohanja a bevásárló központokat, egymást taposva, üvöltve, verekedve, fröcsögve, éjszakákat sorban állva majd türelmét veszítve tódul, hogy hozzájusson olcsóbban valami szarhoz – nos, ez nem zavarja a kényes ízlésű elitet.
Sőt: Ilyenkor boldog, mert látja, hogy a fennálló világrendnek megvan még az utánpótlása.
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”
„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”
„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”
„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.
Így.
Az „elit” gazemberek csordája, a fekete péntek meg a fennálló világrend boszorkányszombatja.
De jön az Advent. El lehet látogatni üresen kongó templomokba is…
Bayer Zsolt
Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
