Bayer Zsolt: Ez jó!

Bayer Zsolt: Ez jó!

Kálmán Olga az elmúlt hónapokban, években szinte sportot űzött abból, hogy elmondja, miért száz százalékig biztos abban, hogy nem fog politizálni. Most, hogy a Gyurcsányékhoz igazoló „függetlenobjektív” TV-s riporter meggondolta magát, összeszedtük a legerősebb érveit a politizálás ellen.

Korábban megírtuk, Gyurcsány felesége – aki egyben a DK EP-listavezetője – egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében közölte, hogy a főpolgármesteri előválasztáson és októberben a budapestiek Kálmán Olgára szavazzanak, hiszen a DK őt támogatja. A korábban a Jobbik és Vona Gábor szekerét toló Kálmán Olga mindezt úgy kommentálta, hogy Dobrev Klárának nagy szerepe van abban, hogy ezt elvállalta, és egyetért azzal, hogy több nő kell a politikába. Mint mondta, „független jelölt vagyok a DK biztatására, Klára biztatására.”

Döntése azért kifejezetten érdekes, mert az elmúlt időben gyakorlatilag minden felületen azt sugallta, hogy független, objektív sajtómunkásként neki semmi helye a politika világában. Lássuk Kálmán Olga legerősebb mondatait:

Forrás:

Hírdetés

https://888.hu/kinyilott-a-pitypang/kalman-olga-annyira-nagykepu-sosem-lennek-hogy-polgarmester-jelolt-legyek-4183656/

Forrás: Bádog-Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »