Bayer Zsolt: Bűnöző betűk

Bayer Zsolt: Bűnöző betűk

Agyrém a cseheknél: Bronislav Kalvoda a „Z” betűkkel csak Zuzana nevű barátnőjének akart kedveskedni. Ám a városi tanács ezért eltávolította őt a közlekedési és közrendvédelmi bizottság elnöki tisztségéből.

Abban a nem várt esetben, ha lesz még emberiség egy- vagy kétszáz év múlva, eljövendő felebarátaink minden bizonnyal nagy érdeklődéssel fogják vizsgálgatni és tanulmányozni a mi korunkat, amely úgy fog bevonulni a történelembe, mint az ember (Homo sapiens) teljes és visszafordíthatatlannak tűnő elhülyülésének kora.

A kor, amikor nem számítottak többé a természeti és az isteni törvények sem, amikor mindenki az lehetett, aminek aktuálisan és éppen képzelte magát, és ezt nevezték szabadságnak, amikor ezt lehetett olvasni „hírként”: „Őznek képzeli magát egy transznemű nő, és még legelészni is szokott”.

Ez valószínűleg be fog kerülni a jövendő történelemkönyveibe, legalább az apróbetűs részbe, mint kis színes, ám a Duby-féle mentalitástörténet szempontjából, mint legjellemzőbb kortünet (kórtünet). S ha szerencsénk van, bekerül majd mellé az a komment is, amelyet a megmaradt és szűkölő normalitás írt a „hír” alá, imigyen fogalmazva meg a lényeget: „Bánja a f…szom, csak ki ne ugorjon a kocsim elé.”

Igen, ez a vágy tökéletesen összefoglalja, miképpen is kell élnie korunkban a normalitásnak. 

S mindezek után lássuk a friss „hírt”! Annyira jó, annyira fantasztikus, hogy ide másolom, teljes egészében, nem titkolva abbéli reményemet, hogy talán ez is bekerül majd az eljövendő történelemkönyveibe, már abban a nem várt esetben, ha lesz eljövendő. Szóval: „Vizsgálatot indított a rendőrség egy cseh politikus ellen, mert »Z«-vel díszítette a húsvéti szendvicseit.”

A cseh szélsőséges SPD párt egyik képviselője töltött fel a közösségi médiára egy fotót, amelyen húsvéti szendvicsein paprikából készült „Z” betűk láthatók. Bronislav Kalvoda, aki az SPD libereci elnöke, azzal védekezett az Új Szó szerint, hogy a „Z” betűkkel csak barátnőjének akart kedveskedni. A rendőrség a politikus ellen indított vizsgálatot végül megszüntette arra hivatkozva, hogy az általuk megkérdezett férfi úgy nyilatkozott, »nem támogatja az ukrajnai orosz inváziót«, valamint a „Z betűk a Zuzana keresztnevet jelképezik”.

„Maga Kalvoda nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, de már törölte a szóban forgó fotót tartalmazó bejegyzését, ami miatt a szakmai életében is bajba keveredett, hiszen Jilemnice város vezetősége nem tartotta elfogadhatónak a posztját. A városi tanács így eltávolította őt a közlekedési és közrendvédelmi bizottság elnöki tisztségéből.”

Rövid magyarázat az eljövendő diákjainak: az oroszok „Z” betűket festettek az Ukrajnát megtámadó harci járműveikre. S ebből lett a baj.

Hírdetés

Ebből lett a baj, mert ebben a korban a hülyék, a semmirekellők, a nyomorultak, a gyávák, a s…ggfejek, a semmirevalók, a feleslegesek, az ostobák, az idióták, a nyálfolyatók mind-mind azt hitték, hogy ők külön-külön is és egyenként is a teremtés koronái, akiknek hivatásuk, hogy eligazítsák az úgynevezett emberiséget a jó és helyes dolgokról, a követendő viselkedésmintákról, a helyes és megfellebbezhetetlen gondolatokról, az egyedül üdvözítő világlátásról.

Kijártak legelni, aztán visszatértek közénk, és hamar betiltottak ezt-azt. Betiltották az orosz klasszikusokat, mind zenében, mind irodalomban, mind táncművészetben, legalábbis erős és vissza-visszatérő kísérletet tettek erre.

Elvették orosz emberek vagyonát (v.ö.: „ne vásárolj zsidótól!”), valamint tartózkodtak a kaviár és a vodka élvezetétől, bár ez nyilván legkevésbé sem viselte meg őket, ugyanis addigra már leszoktatták őket a fürdésről is (v.ö. Bild: „három hét után eltűnik a kellemetlen testszag is”, továbbá, aki nem fürdik, annak „bőrén elszaporodnak a jó baktériumok, és eltűnnek a bőrbetegségei, például az ekcéma”).

Ezek a jóemberkedő kretének voltak a világtörténelem legundorítóbb, legocsmányabb, legkártékonyabb nácijai és kommunistái egyszerre, miközben önmagukat következetesen „liberálisnak”, „demokratának”, „haladónak” és „megvilágosodottnak” nevezték, a maradék normalitást pedig nácinak és kommunistának, mikor melyiket tartották célravezetőbbnek.

Nos, ennek a folyamatnak esett áldozatául a „Z” betű is, szegény. Pedig eléggé ártatlan betű volt a „Z”, legalábbis semmivel sem volt bűnösebb, mint mondjuk az „A” (agyhalott), a „B” (barom), a „C” (hitvány cenk), vagy éppen az „MZP” (MZP), vagy az „U” (Európai Unió, esetleg Ukrajna). De a „Z” mégis pária lett.

Az a szegény cseh akárki sem gondolta volna, hogy jobban jár, ha nem Zuzana nevű csajt választ magának, hanem mondjuk egy Ubul nevű pasit. Idehaza meg szorulhatnak a Zolik, a Ziták, Zakariások, Zalánok, Zoék, még szegény Zorán is aggódhat, pedig ő pontosan tudja, mit szeretnek a hülyék.

Hát, így tiltottuk be a „Z”-t 2022 Európájában. S ha száz, kétszáz év múlva lesz, aki mindezt olvassa, akkor jelenthetem, a normalitás fellázadt, és eltakarította ezt az egész szemetet egyszer s mindenkorra. Ugyanis nagyjából ez a túlélés záloga…

Borítókép: Képernyőfelvétel (Fotó: YouTube.com/Inside Edition)

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »