Az árulás rossz, az árulás bűn, az áruló közmegvetés tárgya, ettől függetlenül sokféle az árulás és sokféle az árulás motivációja.
Ebből pedig következik, hogy vannak emberileg, lélektanilag érthető árulások, ahol az érthetőség nem jelent felmentést, de ad magyarázatot az ocsmány tettre. És vannak a „nettó” árulások, melyeknél nincsen magyarázat, csak hányinger.
Nézzük a keresztény-keresztyén világ leghíresebb, legmegvetettebb árulóját, Júdást. Az evangélisták szerint Júdás pénzsóvár volt, ezért árulta el mesterét, konkrétan harminc ezüstpénzért.
Azt sem felejtik el megemlíteni, hogy az apostolok közül ő volt az egyetlen nem galileai származású, ő volt az egyetlen júdeai. Van azonban másik elmélet is. E szerint Júdás előneve, az Iskarióti nem a görögös Iskariotes-re vezethető vissza, vagyis nem Júdás származására utal, hanem a latin sicarius vagyis a „késelő” eltorzult változata, ebből pedig az következik, hogy Júdás a radikálisan Róma-ellenes zelóta mozgalom tagja volt. A zelóták a rómaiak elleni harcot hirdették, ma talán úgy mondanánk, hogy terroristák voltak. És ebben az esetben Júdás árulását nem a pénz motiválta, hanem egyszerűen nem értett egyet Jézus szeretet-tanával, ő tartotta Jézust árulónak és ezért árulta el. (Ezt sugallja a Jézus Krisztus szupersztár rockopera is.)
Akárhogyan is, Júdás a keresztény-keresztyén világ legmegvetettebb árulója, Dante szerint Júdás a pokol legalsó körében, a kilencedik körben, azon belül a Judeccában bűnhődik, nem is akárhogyan, ugyanis ebben a körben bűnhődnek a legnagyobb bűnösök, a hazaárulók, az árulók és a jótevőik elárulói, méghozzá úgy, hogy az ott jégbe fagyva ülő Lucifer a három fejével rágja őket: középső fejének középső szájával Júdást rágja, míg a két szélső szájban Brutus és Cassius kínlódik.
Nekünk magyaroknak van egy másik hírhedt árulónk, közmegvetésünk tárgya, Hegedüs István (igen, így, rövid ü-vel!), a kassaiak hadnagya, aki elárulja az egri védőket és Dobó Istvánt.
Először akkor találkozunk vele, amikor Dobó seregszemlét tart és Bornemissza Gergely felolvassa, honnan hány katona érkezett. Nézzük a vonatkozó részt:
„Serédy György úr küldött vagy kétszázat.
– Abból nincs több, csak valami ötven – szólt Mekcsey.
És egy sunyorgó szemű, arcban erősen csontos hadnagyra pillantott.
– Nem tehetek róla – felelte az. – Én itt vagyok.
És a kardját megzörrentette.”
Ez a sunyorgó szemű, arcban erősen csontos hadnagy nem más, mint Hegedüs. És bizony, erős mondat a részéről, miszerint „én itt vagyok”. Vagyis a rábízott katonák nagy része elszökött a harc elől, ő megérkezett és készen állt a küzdelemre.
Aztán inába szállt a bátorsága. Megijedt. Félt. Rettegett. Nem akart meghalni. És az árulást választotta. Ez az a lélektani helyzet, amiről azt állítom, emberileg, lélektanilag érthető, bár nem ad felmentést. És nincs is felmentés. Dobó mindössze ennyit mond a bitó alatt álló Hegedüsnek:
„Hegedüs István, esküdet megszegted, hazádat elárultad; büntetésed halál.”
A következő pillanatban pedig kirúgják Hegedüs lába alól a zsámolyt, és ő ott himbálódzik azóta a magyar közmegvetés rémes ürességében, persze csak addig, ameddig még kötelező olvasmány lesz az Egri csillagok.
Aztán ott van Ephialtész.
Spárta torzszülöttje, aki Leonidász hátába vezeti Xerxész seregét. Teszi mindezt semmi egyébért, mint pénzért. S talán még bosszúból, amiért nem lehetett belőle soha spártai harcos, torzszülöttsége okán.
A legenda szerint Ephialtész annyi pénzt kért Xerxésztől az árulásáért, „amennyit elbír”. Xerxész pedig megígérte neki, majd amikor a gnóm jelentkezett a jutalomért, Xerxész elevenen megnyúzatta és a bőrét kitömte arannyal – jelezvén, hogy az árulókat azok is megvetik, akik hasznot húznak belőlük. A valóság persze ennyire nem regényes, Hérodotosz leírása szerint Ephialtész a spártaiaktól rettegve Thesszáliába menekült, és egy Athenádész nevű férfi megölte. És jól tette.
És akkor meg is érkeztünk Leslie Mandokihoz.
S amennyire ócska, pitiáner, deheroizált, beszűkült, hedonista pogánnyá lett korban élünk, pontosan ugyanilyen ez a mi új árulónk. Ócska és pitiáner. Egy sz…rjankó. Hozzá képest még Ephialtész is egy világító fáklya, egy erkölcsi Csomolungma.
De semmi baj. Ez a sz…rjankó majd eljátszhatja még egyszer valahol, egy falusi budi háta mögött a Dzsingisz kánt, aztán vége. Jaj, semmi gyilkolás, semmi halál, ugyan már! Nála nyeri el végső értelmét Leonidász utolsó mondata a 300 című filmből, amikor ezt mondja Ephialtésznak: „Te ott, Ephialtész! Élj örökké…”
Úgy bizony. Ez életed főműve, Mandoki:
„(…)Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé pajtás, hó pajtás, hé pajtás !
Sose hátra kedvünk mindig vidám Ho-Ho-Ho-Ho
Tudjuk mi vár reánk Ha-Ha-Ha-Ha
A sátánnal jót iszunk holnap tán(…).”
De ne reménykedj. A sátán undorodik tőled.
Borítókép: Leslie Mandoki (Fotó: Red Rock Studio)
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
