Bayer Zsolt: Alkotmányos puccs

Bayer Zsolt: Alkotmányos puccs

Undorító aljasság!

Ebben a Magyar Nemzet cikkben összefoglalva olvashatják a lényeget. Mármint arról, mire is készülnek ezek a gazemberek, feltételezett, de nem megengedett győzelmük esetén.

Ezeket a másik világban Moszkvában képezték ki, a mai világban pedig Kanadában, az USA-ban, vagy éppen Kabulban, ahol a „szakmai gyakorlatukat” végezték.

A végeredmény minden esetben ugyanaz.

És immáron azt is tudjuk pontosan, hova mennek engedélyért, hogy mindezt megtehessék – olvassák csak:

Fleck a cikkben arról is beszámolt, hogy Márki-Zay Péter alkotmányossággal kapcsolatos elgondolásaira a brüsszeli balliberális progresszió már áldását adta. – Szembesítette az EP frakcióit és több biztost, köztük a két jogállamért felelős biztost, Vera Jourovát és Didier Reynders-t is azzal, hogy radikális változásra készül, és senki sem emelt kifogást – állítja a baloldal közjogi stábjának vezetője.

A Gyurcsány Ferenc mellett már többször hitet tevő Fleck Zoltán, a baloldali Eötvös Károly Intézet igazgatójaként nemrégiben azt nyilatkozta az MSZP-hez köthető Hírklikknek: „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után.

Hírdetés

Világos beszéd. Csak van egy kis probléma: alkotmányos puccs esetén mi is hajlamosak leszünk „rendszerváltásra” és „forradalomra”. Például egy kis defenesztrációval összekötve.

Addig is egy kérdés: ez a Fleck Zoltán nevű gazember mit keres még a jogtudományi egyetemen, és milyen alapon taníthat ott jogot, miközben alkotmányos puccsról, forradalomról delirál, vagyis az államrend erőszakos megváltoztatására buzdít, tehát nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Azonnal takarítsák el a katedráról ezt a mocskot!

És akkor a lényeg, összefoglalva:

Forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »