„A világ, úgy tűnik, végképp kifordult önmagából. Albert Camus a világ önmagából kifordulásának kezdetén, a hatvanas években írta le ezeket a sorokat a Lázadó ember című művében: „Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.” Nos, kedves barátaim, ma ezeket a napokat éljük. A mai világban a bűn naponta szólítja fel az ártatlanságot és az erényt önigazolásra. És ebben a tébolydában még csak nem is Niedermüller Péter a legrosszabb…
Idézzünk csak fel egy két évvel ezelőtti esetet!
Egy iraki migráns, bizonyos Amir brutálisan megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy Bécshez közeli fürdőben. Azzal védekezett, hogy négy hónapja nem látta a feleségét, és hirtelen „erős késztetést érzett, hogy megerőszakolja a gyermeket”. Az osztrák legfelsőbb bíróság pedig felfüggesztette az egyik vádpontot, mondván, mivel a migráns nem tudott németül, nem tudhatta egyértelműen, hogy a kisfiú nem egyezett bele a szexbe. Ma ebben a világban vagyunk kénytelenek élni. Ez a megdöbbentő és bicskanyitogató eset pedig a legegyértelműbb, legkézzelfoghatóbb példája Camus igazságának. És ebben a közegben mi vagyunk a rémisztő képződmények.
Kedves barátaim, mondjuk ki jó hangosan: jól is van ez így!
Hiszen az erőszaktevők, az erőszaktevőket mentegetők, az iskolakerülők, a társaikat bántalmazók, a tanárverők, a mindezekért milliós „kárpótlásban” részesülők, azok, akik ezt a „kárpótlást” kierőszakolták és megítélték, a hagyományok tagadói, a nőiesség és a férfiasság tagadói, a torz, a beteg, az ocsmány felkent papjai, a társadalmat összetartó szövet szétszaggatói, minden erény, kiválóság és hierarchia tagadói és elítélői, a nemzet és a nemzeti érzés gyűlölői, a nyitott társadalomról zagyválók szemében tényleg mi vagyunk a rémisztő képződmények.
Legyünk is azok!
A mi dolgunk az ellenállás, ugyanis nekünk, fehér, keresztény, heteró férfiaknak és nőknek már tényleg nincsen hová hátrálnunk. Sőt! Nekünk, fehér, fekete, sárga keresztényeknek, zsidóknak, hinduknak és muszlimoknak nincs már hová hátrálnunk. Ugyanis a törésvonal már régen nem közöttünk van, hanem a normalitás és az abnormális között.
S nekünk, a normalitást képviselőknek egy dolgunk maradt: az ellenállás. Hogy ezek soha, egyetlen pillanatra se gondolhassák azt, hogy győztek, és elérkezett az ő világuk. Mert a beteg, a torz soha nem kerekedhet a szép fölé, az abnormális a normális fölé, a bűn az ártatlanság fölé. Mert végül mégiscsak mindnyájan Isten képmásai vagyunk, ha ezt Niedermüller Pétert szemlélve olykor nehéz is elképzelni.
Ezért kell nekünk ellenállnunk. Hogy végre ismét a bűn igazolja magát, és elnyerje rég megérdemelt, méltó büntetését.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
