Bayer Zsolt: A Shawshankben könnyű!

Bayer Zsolt: A Shawshankben könnyű!

Sehol nincs pofája az ellenzékben lévőknek halottakkal kampányolni, gyűlöletet szítani, ellenségeskedni, a kormány munkáját nehezíteni.

Nézzünk előbb néhány adatot:

„A belga kórházakban folyamatosan nő a koronavírus-fertőzés miatt ápoltak száma, idesorolandók azok is, akik az intenzíven vannak. Emelkedett a kórházba kerültek száma is, átlagosan naponta 663 beteget helyeztek el ápolási intézményekben, szemben az előző hét nap 640-es átlagával. A 11,5 milliós országban a vírus okozta Covid–19 betegség szövődményeiben eddig 12520 ember halt bele.” (https://index.hu/kulfold/2020/11/06/belgiumban_a_halalozasok_megketszerezodtek_mikozben_a_fertozesek_szama_csokkent/)

Tehát a magyarral csaknem megegyező lélekszámú Belgiumban kétszer annyi a halott. Vagyis a belga kormány…?

„A fertőzés eddigi halálos áldozatainak száma 34366. Az elmúlt egy hétben 575-en vesztették életüket, szerdán 43-an hunytak el – olvasható a minisztérium jelentésében. Covid–19 megbetegedéssel jelenleg 13698-an vannak kórházban, intenzív osztályon 1930 pácienst kezelnek.” (https://nepszava.hu/3096416_egymillio-folott-a-koronavirus-fertozottek-szama-spanyolorszagban – okt 21.)

Spanyolország népessége 47 millió fő. Ha a spanyol kormány ugyanolyan „rosszul” csinált mindent, mint a magyar, akkor ott népességarányosan nagyjából 28 ezer halottnak kellene lenni. De több van. Sokkal több. Következtetés az ellenzéki „logika” szerint: a spanyol kormány sokkal rosszabbul kezeli a járványt, mint a magyar.

„Túllépte a hatvanezret a koronavírus-járványban meghaltak száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium vasárnap esti adatai szerint.”

(https://nepszava.hu/3101869_mar-60-ezer-felett-van-a-koronavirus-halalos-aldozatainak-szama-olaszorszagban dec 6.)

Olaszország népessége hatvanmillió fő. Fenti „logika” alapján ott 36 ezer halottnak kellene lennie, ha annyira „rosszak” és tehetetlenek, mint Orbánék. De majdnem a duplája a halottak száma. Az olasz kormány tehát kétszer olyan rossz és tehetetlen, mint a magyar.

„Svédország tavasszal, a járvány kezdetén egyáltalán nem vezetett be szigorú korlátozásokat, emiatt azután jóval többen haltak meg a ragály miatt, mint Skandinávia más államaiban. Keddre egyébként egy nap alatt újabb 133 ember halt meg a vírus okán, ezzel 7200-ra emelkedett a ragály halálos áldozatainak száma. Ami a bizonyított fertőzéseket illeti, péntektől keddig 18820 új esetet jegyeztek fel. (A négynapos adat oka, hogy a svéd közegészségügyi hatóság szombaton, vasárnap és hétfőn nem közölt friss statisztikát.”

(https://ma7.sk/nagyvilag/svedorszagban-karacsonykor-legfeljebb-csak-nyolcan-lehetnek-egyutt – dec. 9.)

A svédek tízmillióan vannak. Tehát a „bezzeg Svédország” ezerkétszáz halottal teljesít rosszabbul, mint Orbánék.

Hírdetés

Csehország: „A kórházakban jelenleg 5210 beteget kezelnek, kétszázzal kevesebbet, mint kedden. A járvány halálos áldozatainak száma csütörtökön hatvannal 7779-re emelkedett. Az elhunytak napi száma a későbbi pontosítások után rendszeresen magasabbnak bizonyul az első közléseknél.”

(https://www.portfolio.hu/uzlet/20201127/ujra-csokkent-az-igazolt-fertozottek-napi-szama-csehorszagban-459234)

A csehek is nagyjából tízmillióan vannak, vagyis a helyzet ugyanaz, mint Svédország esetében. És a sort hosszan folytathatnám.

Nem folytatom, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy sehol a kerek világon nincs olyan brutálisan aljas, ócska és becstelen ellenzék, mint nálunk. Sehol nincs pofája az ellenzékben lévőknek halottakkal kampányolni, gyűlöletet szítani, ellenségeskedni, a kormány munkáját nehezíteni. Miként régen igaz volt a mondás: nekünk kommunistából is a legalja jutott, úgy igaz most is: kommunistából, szocialistából, liberálisból, kommunistává lett náciból meg a többi semmilyenből – csak a legalja.

És ez nem sok mindent, hanem mindent megmagyaráz. Megmagyarázza az álságos fekete zászlók elé állást, amit az szó szerint hülye DK-s produkált most éppen. Ez az alak arról híresült el először, hogy alufóliából hajtogatott sisakban jelent meg a nyilvánosság előtt, így védekezve a nem is tudom mi ellen. Aztán egy ereszcsatorna-darabbal hadonászott a parlamentben, kijelentve, hogy a Fidesz a „k…rvák, a kokain és a korrupció pártja”.

Tényleg?

És mi a helyzet Wittinghoffal, az atlétában, zokeszban prostit reszelő büdös prolival? Akkor az egykorvolt SZDSZ, ma már összellenzék a k…rvák és k…rvák pártja?

Kokainnal az MSZP-s Lackner bukott le, önfeledt beszámolót tartva arról, hogy főnöke és beosztottja is kokózik, valamint prostizik, továbbá lopja a közpénzt. Akkor ezek szerint az MSZP a prostik, a kokain és a korrupció pártja?

Gréczyről hirtelen nincsenek szavaim. Csak kérdezem, hogy akkor a DK a nyilvánosan f…szverők pártja?

Ja! El ne felejtsem! Néhány éve egy MSZP-s potentát felbujtóként gyilkossági ügybe keveredett Csepelen, megölve egy nevelőtanárt, aki sokat tudott bizonyos korrupciós ügyeikről. Szóval akkor az MSZP a gyilkosok pártja.

Nos, ez a ti logikátok, gazemberek! Mondhatnám egy kedvenc filmemből vett idézettel is. A Remény rabjaiban, a Reddinget alakító Morgan Freeman mondja, mikor kátrányozzák a Shawshank börtön tetejét, és a kegyetlen, szadista Byron Hadley kapitány (Clancy Brown alakítja) megengedi nekik, hogy munka után sörözzenek: „Még ez a kapitális f…sz is tudott nagylelkű lenni.”

Hja, kérem, könnyű volt a Shawshankben! A mi kapitálisaink nemhogy a nagylelkűségre, de a minimális emberségre is képtelenek.

(Utóirat. Még egy apróság: Borkai lemondott, Szájer lemondott. Lackner a helyén, Gajda a helyén, Wittinghoff a helyén. Ennyi.)

Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »