Mint amikor az ember beveri a könyökét, és az éles, zsibbasztó fájdalom elhatol egészen a kisujj legvégéig, pont így hasított belém a felismerés: „Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve / nézem, amit meglátok hirtelen.” Ez esetünkben annyit jelent, hogy én már „százezer” éve ismerem Jean-Claude Junckert.
Igen. Amikor gyermek voltam, a Pálya utca sarkán lévő Brikett bárból, a Hegyalja úton lévő Avar söröző gesztenyefái alól, odalent a Balatonon a Szabadi restiből, később gimisként a Pilseniből vagy a Bimbó úti kiskocsmából, a máriafürdői „körülszarosból”, Ercsiben a laktanyával szemközti „négycsöcsűből” – mindenhonnét csupa-csupa Jean-Claude Juncker tántorgott elő.
Előbb félelemmel vegyes ámulattal néztem őket, mint indián az őrültet, jakut a sámánt, dzsihadista a rúdtáncosnőt, aztán megszoktam őket, mint német a török zsibvásárt. De soha – mondom még egyszer: soha! – egyetlen pillanatig nem jutott eszembe, hogy ezek a derék emberek egyszer az Európai Unió vezetői lesznek. S lám, elkövetkezett ez a pillanat is a (tömeg)demokrácia nagyobb dicsőségére. A Brikett bár, az Avar, a „körülszaros” és a „négycsöcsű” alkeszei nekiindultak és eltántorogtak Brüsszelig.
Örvendezzünk, és nyíljon meg a lelkünk! Kiáltsunk evoét, szórjunk rózsalevelet és illatos mirhát talpaink alá, kenjük meg homlokunkat balzsamokkal és törkölyös féldecikkel, mert ím, itt áll előttünk a posztamensen a semmirevalóság, aki átvette helyét a tisztes középszernek is!
Vagyis győzött a liberális demokrácia.
Már amikor egy nyolcelemis másik (volt) alkesz elnökölte az unió parlamentjét, akkor sejthettük, hogy közeleg a végső, a legutolsó felvonás. És nem csalatkoztunk: a nagy fináléban betántorgott Juncker, nem bírt felmenni magától két lépcsőfokon, öten tartották elöl s hátul, idült, bamba vigyor ült ki a pofájára, és úgy csókolgatta az EU egyéb vezetőit rossz szagú szájával, mint kódis az ötpengőst.
Történik mindez a NATO-csúcs záróképében, és (ah, minő szimbólum!) hátulról az éppen ide igyekvő latorállam főnöke, az ukrán csokoládéhuszár támogatja az összecsuklani készülő unió főnökét. A Vadkelet, Ázsia félvad pusztaságai legyőzték tüzes vízzel a túlfinomult, idiótává züllött, rokokó Nyugatot. Romulus Augustulus lehajt még egy féldecit, és Odoaker atyaian a hóna alá nyúl.
Így tökéletes a kép.
Mindig akad egy személy a történelemben, aki önmagába sűríti saját korát, ki önnön világának tökéletes szimbóluma lesz. Így volt szimbóluma az önmagát túlélt, széthulló, rothadó Szovjetunió végnapjainak az akarattalan, felpuffadt, járóképtelen Borisz Jelcin, és így lett szimbóluma az önmagát túlélt, széthulló, rothadó Európai Uniónak az akarattalan, felpuffadt, járóképtelen Juncker.
Ők ketten nem haláluk vérmosta fokán állnak, mint a nagy hősök, ők ketten haláluk levizelt, összepiszkított, bűzlő fokán álltak és állnak.
És ennek pontosan így kell lennie.
Mert eljött az idő, hogy jöjjön végre az (új) erő és a normalitás, a természet és a Teremtő kultuszának és megfellebbezhetetlenségének apoteózisa, a megkérdőjelezhetetlen igazságok és értékek visszaállításának ideje. De ahhoz, hogy el-elérkezzen, egy darabig még ott kell állanunk ennek a szánalmas, nyomorult roncsnak a lábainál.
És itt az ideje a szépség kultuszának is. Tudják, miért? Azért, mert a FIFA sokszínűségi megbízottja, Federico Addiech, a diverzitás és az antidiszkrimináció szellemében és a szexizmust elítélve felszólította a tévécsatornákat, hogy a vb alatt kevesebb szép nőt mutassanak.
Ezért, drága véreim, pontosan ezért!
Mert először is ízlelgessék ezt: a FIFA sokszínűségi megbízottja. Na ugye! Igen, az mindig pontosan úgy van, hogy amikor az idióták és a torzak átveszik a hatalmat a normálisak és épek felett, akkor létrehoznak egy csomó teljesen képtelen stallumot, hogy igazolják önmaguk teljesen felesleges létezését.
A Monty Python már harminc éve pontosan tudta ezt, ezért készítették el a Hülye Járások Minisztériuma című jelenetüket. És amikor felállt az összes Hülye Járások Minisztériuma (sokszínűségi megbízott!), akkor már csak nagyon kicsi idő kell, hogy az idióták és torzak betiltsák a normálisat és az épet.
Lám: már be is tiltották.
Juncker és Federico Addiech kölcsönösen feltételezik egymást, ők e törpe kor két szimbóluma, meg az NGO-k.
Ezekkel válik teljessé a kép.
Úgyhogy – mondom – jöhet végre a tisztítótűz.
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
