Bayer üzent a kormány ellen tüntető gimnazista Nagy Blankának: „szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli”

Bayer üzent a kormány ellen tüntető gimnazista Nagy Blankának: „szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli”

A Bayer Show legutóbbi műsorában ezért a fideszes megmondóember és publicista vehemensen esett neki Nagy Blankának. A Móra Ferenc Gimnázium tanulója decemberben szólalt fel (az iskola elhatárolódott a lánytól, Móra Ferenc dédunokája viszont kiállt a lány mellett, és a következőt írta: „Dédapám büszke lenne rá.”) egy kecskeméti rabszolgatörvény elleni tüntetésen szólalt fel.

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz”

– jelentette ki a gimnazista.

Arról beszélt, hogy muszáj valahogy fellépni a Fidesz ellen, de nem erőszakosan. Szerinte mára a Fidesz egy elnyomó hatalom lett. Beszéde végén Áder Jánost egy „bajszos fasznak” nevezte, és neki, illetve a fideszes képviselőknek is azt üzente, hogy álljanak hátrébb eggyel, és basszák arcon magukat.

A kormányoldalon heves indulatok kísérték és kísérik a gimnazista lány indulatos megszólalásait, ehhez tette hozzá a magáét Bayer Zsolt is.

Hírdetés

„Ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat. És még csak 18 éves!”

– kezdte a bevezetőjében.

Szerinte Krúdy Gyula vagy az ő idejében még „ethosz” volt gimnazistának lenni, huszonévesen megalapították a Fideszt, dühösek voltak és kommunistákkal kellett hadakozniuk, „mondjuk úgy, hogy volt tétje a dolognak, hogy az ember mit csinál”. Hozzátette: „Mégiscsak benne volt a pakliban, hogy ha börtönbe talán már nem is visznek el, de hogy az egyetemről mindannyiunkat kirúgnak, az minimum benne volt a pakliban.” Ugyanakkor Bayer azt is elmondta, amikor akkoriban utcára mentek, nem emlékszik arra, hogy „bajszos szarnak, fasznak és miegyébnek” titulálták volna Grósz Károlyt, nem jött a szájukra. Bayer szerint most azonban „semminek semmi tétje” és az ellenzék próbál egy hősi pózt varázsolni magának. Nagy Blankának végül a következőket üzente:

„No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli. És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli.”

Hozzátette: nem tudja, hogy Nagy Blanka honnan hozta ezt, de biztos nem a gimnáziumba tanulta. 7:26-tól nézhető és hallható az idézett részlet a műsorban:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »