Bayer nagyon keményen kiosztotta Junckert

Bayer nagyon keményen kiosztotta Junckert

Orbánt emlegetve köszönte meg uniós díját Juncker

A legjobb európai vezető idén az Európai Bizottság távozó elnöke lett.

Idén is átadták Brüsszelben a European Leadership Awardsot az unió legkiemelkedőbb vállalkozóinak, politikusainak és aktivistáinak – tudósított az eseményről az Euronews. Nem is tehetett másképp az európai hírtelevízió, ugyanis az öttagú zsűriben ott ült a csatorna hírigazgatója is.

Az eseményen az új szlovák elnököt, Zuzana Čaputovát és egy svájci tengertisztító csapatot is kitüntetett, de ugyanígy díjat kapott a Kiron nevű közösség alapítói, ők egyetemi oktatást biztosítanak menekülteknek. Juan David Mendieta, a techközösség egyik alapítója szerint a technológiájuk bebizonyította, hogy a fejlesztések képesek megoldani komoly szociális problémákat, de ezzel egy időben a társadalmi nehézségek is ösztönzik magukat a fejlesztéseket. Így a jövőben képesek lehetnek megoldani az emberek gondjait – mondta optimistán az egyik alapító,

De hivatalban lévő politikus is kapott díjat: az év európai vezetője ugyanis Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság leköszönő elnöke lett. Ő elsőként a biztosoknak köszönte meg kitartó munkájukat, de beszédében megemlítette Orbán Viktort – számolt be az Euronews.

Hírdetés

„Már számtalan díjat átvettem a bizottság nevében, mert igen, én vagyok az elnöke. De a sikereink közösek. Lehet, hogy néhányan mint Orbán Viktor azt gondolják, hogy mi csak egyszerű bürokraták vagyunk, pedig a valóságban egy kitűnő csapat. Egyedülálló emberekkel dolgozhatunk Brüsszelben Európáért” – mondta a luxemburgi politikus.

A neves kitüntetést másodjára osztották ki az Európai Kereskedelmi Fórum keretei közt a belga külügyminiszteri hivatalban.

Forrás: Mandiner.hu

forrás: Bádog – Bayer Zsolt blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »