Bauer Ildikó: „Több idő kellett volna a nagyobb sikerhez“

Bauer Ildikó: „Több idő kellett volna a nagyobb sikerhez“

Bauer Ildikó, a Szövetség komáromi polgármesterjelöltje Keszegh Béla mögött, 1031 vokssal a második helyen végzett a helyhatósági választásokon. A Nyitra Megyei Önkormányzatba pedig a Komáromi járásból, e párt színeiben bejutó 7 képviselő közül a harmadik legsikeresebb jelöltként, 11 718 szavazattal került be. Minderről vasárnap délután nyilatkozott a Ma7-nek.

„Annak ellenére, hogy a befektetett munka általam sem lett megspórolva, ilyen végeredmények születtek: Komárom polgármestere nem lettem, a Nyitra Megyei Önkormányzatba azonban hetedmagammal együtt bejutottam. Időre van szükségünk ahhoz, hogy alaposan kielemezzük – kiértékeljük, a siker és a kudarc minek tudható be, s levonjuk a kellő következtetéseket. Azt mindenképpen pozitívumnak tartom, hogy kialakult egy jó csapatunk, amelynek van jövője, bennünk pedig továbbra is megvan a kellő elhivatottság.

A mintegy egyéves Szövetségnek vélhetően több idő kellett volna ahhoz, hogy komáromi viszonylatban is nagyobb sikert érjünk el.

A megyei eredménnyel viszont elégedettek lehetünk, s innen megyünk tovább” – fejtette ki a végeredmények ismeretében Bauer Ildikó.

Hírdetés

A Szövetség színeiben a korábbi képviselők közül Andruskó Imre 1672, Tárnok Magda 1199, újoncként pedig Orosz Örs 970 szavazattal került be a városi parlamentbe. Az onnan kívül rekedő Ildikót e tényállás véleményezésére is megkértük.

Mi tagadás, a siker érdekében kifejtett energiánk és az általunk elvégzett munka alapján több jelöltünk bejutására számítottunk.

Elfogadjuk és tiszteletben tartjuk azonban a választópolgárok döntését, s helyi szinten igyekszünk majd erősödni, mindenképpen folytatjuk az elkezdett munkát“ – mondta el a továbbiakban.

Ahogy már közöltük, Iván Tamás, a párt helyi szervezetének elnöke a megyei siker ellenére ma személyesen vállalta a felelősséget a történtekért, s bejelentette a tisztségről való lemondását. Hangsúlyozta: „Hiszem, akkor tudunk felelősen építkezni, ha a kudarcokat is van merszünk felvállalni“. Ennek kapcsán Bauer Ildikó megjegyezte: „Egy kis időre van szükségünk ahhoz, hogy kipihenjük magunkat, és tiszta fejjel lássuk a további lépéseket. Természetesen, majd helyi szintű tisztújításra is sort kerítünk“.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »