Battai Sugár sikeres szezont zárt, arról is beszélt, mire nagyon büszke

Battai Sugár sikeres szezont zárt, arról is beszélt, mire nagyon büszke

Az elmúlt szezon legsikeresebb magyar vívója a kardozó Battai Sugár volt, aki a hongkongi világbajnokságon is remekelt, a csapattal arany-, egyéniben bronzérmet szerzett.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapattal ismét megnyertük a világbajnokságot, az még mindig hihetetlen. Az, hogy egyéniben is érmet szereztem, az külön büszkeség, mert az tényleg egy nagy csapatmunka volt az edzőmmel és a többiekkel” – mondta Battai Sugár az InfoRádióban.

A vívó négy világbajnokságból hármat megnyert csapatban. Elmondása szerint mindegyik aranyérem napján nagyon erős csapatokkal kellett vívniuk, így egyet nem tudna kiemelni mint legnehezebb mérkőzés. Hangsúlyozta viszont a csapatszellem fontosságát, és elmondta:

a legemlékezetesebb számára az volt, amikor a franciákat verték meg az elődöntőben, méghozzá egy tussal.

Hírdetés

A sportoló szerint az egész szezonukra jellemző volt csapatban, hogy egy-egy tussall maradtak alul, vagy éppen ennyivel nyertek.

Battai Sugár csapattársáról, Szűcs Lucáról is beszélt az interjúban. Elárulta, hogy kiskoruk óta szobatársak és nagyon sok versenyen, edzőtáborban, illetve az edzéseken is együtt vannak.

„Nagyon kötődünk is egymáshoz, és azt gondolom, hogy a páston is nagyon tudunk egymásnak segíteni” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy az egyéni bronzérmének mennyire tudott örülni, de egy kis tüske azért van benne, mert azt érezte, hogy akár meg is nyerhette volna az elődöntőt. Összességében viszont örül, hogy éremmel zárta a világbajnokságot. Azért pedig különösen hálás, hogy ilyen kiegyensúlyozott teljesítményt tudott nyújtani az egész szezonban, ráadásul a világbajnokságon második helyezett lett, méghozzá úgy, hogy ugyanannyi pontja van, mint az elsőnek.

A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »