Ami emberileg a mi feladatunk, azt meg kell tennünk – fogalmazott Kakucs Petra OP, a Magyar Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke, amikor a veszélyeztetett közösségek kíséréséről és a szerzetesi élet jövőjéről beszélgettünk.
A szerzetesközösségek egy része ma az idősödés és a létszámcsökkenés kihívásaival néz szembe. Mégis, sokak számára éppen ezekben a törékeny helyzetekben válik igazán láthatóvá a szerzetesség legmélyebb üzenete: a hűség, a közösség és a remény tanúsága.
– A Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) februárban tartotta közös elnökségi ülését, ahol áttekintették az idei év eseményeit, feladatait. Hová esnek a fő hangsúlyok 2026-ban?
– Az év egyik kiemelkedő eseménye, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ad limina látogatáson vesz részt a Vatikánban. Erre az alkalomra készülve a nunciatúra bekérte a szerzetesek meglátásait is. Mi idén is visszük tovább a meglévő projektjeinket, így az emberi méltóság stratégiájának projektjét és a zarándoktábor projektet is. Folytatódik a szerzetesnők képzésével kapcsolatos, három éve futó pályázatunk. A Conrad N. Hilton Alapítvány támogatásával három ország – Románia, Szlovákia és Magyarország – szerzetesnői konferenciájának elnöksége elkötelezte magát arra, hogy évente találkozik, és megosztja a többiekkel azokat a jó gyakorlatokat, amelyek révén a saját régiójában segíteni tudja a szerzetesi közösségeket. Az elmúlt években két szép találkozásunk volt, az egyik itt, Budapesten, a másik Kolozsváron. Fontos ez az együttműködés, hiszen a régió szerzetesei hasonló nehézségekkel küzdenek, és az örömeikben is osztoznak. Mi jobban értjük, és jobban is tudjuk segíteni egymást. Áttekintettük az előttünk álló kihívásokat is, és kiemelten foglalkoztunk a kis létszámú, idősödő közösségek veszélyeztetettségének kérdésével.
– Nagyböjt idején járunk. Az idősödés és a közösségek megszűnésének lehetősége rámutat a szerzetesi élet törékeny valóságára. Van okunk arra, hogy húsvéti reménnyel tekintsünk ezeknek a közösségeknek a helyzetére?
– Azt gondolom, hogy
Minden idős szerzetes mögött ott egy hűségben, odaadottságban megélt élet. Ugyanakkor egy karizma is, amely mellett minden körülmények között kitartott. Ezt a hivatást nem ők találták ki maguknak, az Úr hívta őket erre. Most, amikor úgy tűnik, hogy közösségi életük befejeződik, az Úristen nem fogja magukra hagyni őket. A leglényegesebb megmarad. És a talentumokkal jól gazdálkodó szolgákhoz hasonlóan szerintem ők is a „hűséges, derék szolgák” közé tartoznak.
– A közösségeknek hány százaléka számít érintettnek ebből a szempontból?
– Jelentős részük. Negyvennyolc közösség kapcsolódik a Magyar Rendfőnöknők Konferenciájához, és közülük huszonkettő különös figyelmet igényel, mert kis létszámú, magas átlagéletkorú, gazdasági nehézségekkel küzdő közösség. Elkezdtük felvenni velük a kapcsolatot. Szeretnénk meghallgatni őket, látni, hogyan élik meg a helyzetüket, mik a terveik, és mi az, amiben segíthetünk nekik. Vannak közöttük nemzetközi központtal és kapcsolatrendszerrel rendelkező közösségek is.
– Mit tapasztalt e látogatások során?
– Akiknél eddig én jártam, ott azt láttam, hogy nagy a teher és a felelősség az előjárón. Hálás volt, hogy beszélgettünk, sokat jelentett számára a tudat, hogy nincs egyedül, megértik, és hogy van, aki vele gondolkodik ebben a nehéz helyzetben.
– Az MRK elnökeként szerzett tapasztalatai hasznosnak bizonyulnak a saját közössége életében is?
A többi közösséggel való együtt munkálkodás során megerősödött bennem, milyen fontos a kommunikáció. Sok ötletet, inspirációt tudtam meríteni abból, ahogyan más elöljárók a saját tapasztalataikról meséltek.
– Több országban egyazon szervezet fogja össze a férfi – és a női szerzetesrendek elöljáróit. Nálunk mi jellemzi az MRK és FSZK együttműködését?
– Négy éve veszek részt ebben a közös munkában, és úgy látom, jól működik ez a kettő külön is, együtt is. Bizonyos programokban és projektekben a két elnökség együtt dolgozik. Megtapasztaltam, hogy valóban testvérekként tudunk segítséget nyújtani egymásnak. Az MRK és az FSZK tagjaival ősszel szeretnénk közösen ellátogatni Ausztriába. Tíz évvel ezelőtt, amikor a szerzetesi iroda megkezdte nálunk a működését, volt már egy hasonló konzultációs, tapasztalatszerzési alkalom Bécsben. Sokat profitáltunk belőle akkor is.
– A hivatások évére készülünk. Hogyan élik meg a közösséget a rendbe lépő fiatalok?
– A fiatalok számára közösség nélkül elképzelhetetlen a szerzeteség. Megtartó hálót, éltető közeget jelent számukra, a közös ima, a közös liturgia, a közös munka közegét, lehetőségét. A fiatalok nagyon hálásak azért, ha együtt dolgozhatnak idősebb nővéreikkel. A programokat nálunk mindig megelőzi a közös tervezés, a megvalósítás után pedig elmaradhatatlan a kiértékelés. Ez utóbbi alkalmakon szokott elhangzani, hogy a közös munka olyan örömet ad nekik, ami semmi mással nem pótolható. A közösségben természetesen helye van a rekreációnak is, amikor a kikapcsolódás kedvéért vagyunk együtt; lehet ez társasjáték, kirándulás, kötetlen beszélgetés. Ezt is nagyon igénylik a fiatalok.
– Generációkutatások mutatnak rá arra, hogy korábban, ha valaki belépett egy szerzetesrendbe, azt nézte, ő mit tudna adni a közösségnek, alkalmas-e erre a hivatásra. Ma viszont az is sokat számít a szerzetességet választó fiataloknak, hogy mit ad nekik a rend, hogyan tudnak fejlődni, kiteljesedni benne.
– Napjainkban nem könnyű elköteleződnie egy fiatalnak, valahogy kiveszőfélben van a társadalomból a hűség kultúrája. Sokat segít a döntésben, ha a jelölt és a közösség már a belépés előtt kapcsolatban állnak egymással. A belépéssel nemcsak a jelölt formálódik, hanem ő is formálja, alakítja a közösséget, ezt tapasztalatból mondom.
Ugyanakkor a
Olyan jó visszajelzést kapni erről! Nemrég az egyik nagyon fiatal, még képzésben lévő nővérem mesélt arról, hogyan élte meg fogadalmas nővérként az első bűnbánati káptalant. Könnyekig megrendítette, amikor látta, hogy idős nővértársai ugyanúgy kiállnak és bocsánatot kérnek a közösségtől, mint a többiek. Ez a vallomás nekem is megerősítő ajándék volt.
– A rendek közötti együttműködés szükségessége ma már nem kérdés. De meddig terjedhet, hol vannak a határai?
– Valamennyi kongregáció külön jogi és egyházjogi személy. Azokon a területeken jön létre köztünk együttműködés, ahol közös igény van erre. Ez leginkább a képzés, a szupervízió, az ünneplés.
– Mondana néhány példát?
– Elsőként a továbbképzéseket említeném. Az iroda által meghirdetett Magnificat képzésben szerzetesnővérek tekintenek rá közösségi életükre, működésükre. Volt külön képzés az elöljáróknak is, a szociális testvérek vezetésével. Közös lelkigyakorlaton vehetnek részt a közösségek tagjai Tahiban, illetve Magyarszéken, ez utóbbit egy karmelita nővér vezeti, nagy az igény ezekre az alkalmakra. Két éve működik az online teológiai képzés, amit két domonkos nővér tart, kétheti rendszerességgel. Ehhez is szép számmal csatlakoznak szerzetesnővérek, gyakorta egész közösségek. Van továbbá szupervíziós kör a férfi szerzetes-elöljárókkal együtt, és egy másik szupervíziós kör a magisztrák és magiszterek számára. Nemes Ödön atya örökségeként folytatódik a „boldog közösségi élet” képzés is, ahová különböző rendek jelöltjei és novíciái járnak, többnyire a magisztrájuk kíséretében. Ez havonkénti találkozást jelent.
– Úgy tudom, nagy népszerűségnek örvend a rendek zarándoktábor programja.
– Valóban, nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a résztvevőktől. A zarándoktábor azért jöhetett létre, mert pályázati úton, államilag támogatott program. Sok női és férfi szerzetesi közösség érintett benne, elég csak a zarándokútvonalak kezdő- és végpontjaira tekinteni (Tihany, Pannonhalma, Szécsény, Mátraverebély-Szentkút és így tovább). Sok szerzetes vezetőként is bekapcsolódik a zarándoktáborba, évek óta visznek, kísérnek csoportokat. A fiataloknak nagy szükségük van ilyen típusú programra, mert ez igazi találkozási lehetőség Istennel, önmagukkal és más zarándokokkal.
– Hogyan tudja segíteni ezt a munkát a domonkos lelkiség?
– A domonkos kormányzás demokratikus. A megbeszéléseken, a döntések előkészítésénél ebben a szellemben van jelen az elnökség.
– Virágvasárnap ünnepére is gondolva, milyen reménnyel tekint a jövőbe?
– Krisztus feltámadásának ereje, fénye adja az emberiségnek a soha el nem múló reményt, már kétezer éve.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 29-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
