Bassár el-Aszad szír államfő kijelentette: ha békén hagyják, ő rendet csinál Szíriában – rövid lapszemle

Szíriában dúl az amerika által gerjesztett, a Nyugat által támogatott gyilkos háború – élehetetlenné téve az ország nagy részét

Ha nem az életünkről lenne szó, azt mondhatnánk, az amerikaiak által diktált nyugati politika vicc

A csehek 94 százaléka azt mondja, hogy egyetlen migránst sem szabad beengedni, a szlovákok álláspontja is hasonló. A lengyelek mondtak keményeket, de később visszakoztak, részben azért, mert elkezdődött a V4-ek zsarolása.

Hírdetés

Nógrádi György figyelmeztetett, hogy amit láthatunk, az még csak a migránsok az első hulláma, valószínűleg hamarosan jönnek a szegényebbek, akik sokkal többen vannak. Bassár el-Aszad szír államfő kijelentette: ha békén hagyják, ő rendet csinál Szíriában, és visszatérhetnek azok, akik korábban elmenekültek.

Ez a Nyugatnak és a szunnita világnak nem elfogadható, részben Aszad orosz támogatása miatt. Amerika és a Nyugat nem akarja az oroszokat a közel-keleti belső gyűrűben.

A Nyugat azt mondja, hogy Szíriában hatalomra kell juttatni a „demokratikus” ellenzéki erőket, bár olyanok Nógrádi szerint egyelőre nincsenek.
Magyar Hírlap


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »