Baróti Szabó Dávid a 18. és 19. század fordulójának egyik jelentős költője.
Ezt írta a Komáromhoz közeli kis faluról, Virtről:
„Zöld bársonyos dombok zöldellő erdőség, Kék árnyékú völgyek, virágzó mezőség, Mellyek oly huzamos virágot adátok, Elteltek óráim, már isten hozzátok!” (Virthez, 1790)
1739-ben Háromszék megyében, Baróton született, elszegényedett székely nemesi családban. Tizennyolc éves korában belépett a jezsuitákhoz, Trencsén, Szakolca, Székesfehérvár, Nagyszombat, Kolozsvár, Eger, Kassa, Nagyvárad és Besztercebánya voltak próbaéveiben szerzetesi állomáshelyei.
1773-ban próbálkozott meg először a klasszikus mértékű verseléssel. Ugyanebben az évben Mária Terézia pápai rendeletre feloszlatta a jezsuita rendet, s Baróti Szabó Dávid az esztergomi egyházmegye papja lett, majd 1774-től a komáromi gimnáziumban kapott tanári állást. Itt kötött barátságot egyik tanítványának családjával, a szomszédos Virten lakó Pyberékkel.
1777-ben áthelyezték Kassára. Itt adta ki első verskötetét, és itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel és Batsányi Ráday Gedeonnal, akikkel kiadta a Magyar Museumot, az első magyar irodalmi lapot.
Maga vall arról, hogy nem készült költőnek, csupán azért próbálkozott a klasszikus versírással, mert kíváncsi volt, vajon a magyarban vagy a németben perdül-e jobban a klasszikus metrum. Vallásos meggyőződése mellett a nemesi és nemzeti eszmék visszhangoznak verseiben: a magyar nyelv és szokások védelme (A magyar ifjusághoz, A magyar huszárokhoz). Legismertebb versét, A ledőlt diófához című allegóriát is az 1790-es évek nemesi-nemzeti mozgalma ihlette.
1799-ben nyugdíjba vonult, a kedvelt Virten telepedett meg, ahol a Pyber család nyugodt és gondtalan napokat biztosított számára 1819-ben bekövetkezett haláláig. A helyi temetőben található síremlékén a következő felirat olvasható:
Baróti Szabó Dávid Jézus-társasági pap hamvainak.
Virt község egy mellszobrot is állíttatott a költőnek, és Dunaradvánnyal közösen szervezi a Baróti Szabó Dávid Kulturális Napokat.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
