Baromi sietős volt a motorosnak, 300 ezer forintja bánta

Baromi sietős volt a motorosnak, 300 ezer forintja bánta

A közúti közlekedés szabályait súlyosan megszegő vezetőt a rendőrök megbírságolták.

A hatóság emberei Győrben, a Mártírok útján figyeltek fel egy rendkívül gyorsan közlekedő motorosra augusztus 2-án, a délelőtti órákban.

A motorkerékpár sebességének bemérésekor kiderült, hogy a járművet vezető férfi

a lakott területen megengedett 50 km/h helyett 140 km/h-val hajtott.

Hírdetés

A járőrök a balesetveszélyesen közlekedő sofőrt megállították és 300 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották.

Azonban nem a fent említett járművezető volt az egyetlen, aki nem tartotta be a szabályokban meghatározott sebességhatárokat. Győr belterületén,

24 óra alatt 30 sebességet túllépő sofőrrel szemben intézkedtek rendőrök.

A főkapitányág munkatársai rendszeresen végeznek a megye közútjain sebesség-ellenőrzéseket. Jelenlétükkel a tragikus baleseteket igyekeznek megelőzni, hiszen a szabályszegő járművezetők gyorshajtásukkal veszélyeztetik a maguk, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését – írja a Police.hu, hozzátéve: nincs az a fontos találkozó, vagy esemény, ami miatt megéri kockáztatni.

Nyitókép: Police.hu

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »