Soron kívüli egyeztetést kezdeményezett Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Pintér Sándor belügyminiszterrel a bosnyák szurkolók keddi budapesti vonulása miatt – erről a szervezet elnöke tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
A közleményben emlékeztetett rá, hogy a Magyarország – Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája mérkőzés előtt a bosnyák szurkolók rendőri kísérettel vonultak végig a budapesti zsidó negyeden, majd a Kazinczy utcai Zsinagóga előtt megállva, a palesztin zászlót a magasba emelve a "Palesztina, Palesztina!" rigmust skandálták.
Erről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is közzétett egy videót az alábbi szöveggel – de ezek szerint ez sem volt elég az "isteni ajándékoknak":
A Mazsihisz elnöke "felháborítónak és megengedhetetlennek" tartja, hogy a rendőrség rendezvénybiztosításával ilyen eset előfordulhatott, különösen a "magyarországi holokauszt" 80. évfordulójának évében.
Azt írta, hogy "a bosnyák szurkolók rettegést ébresztő masírozását követően" azonnal, soron kívüli egyeztetést kezdeményezett a belügyminiszterrel. Arra várt választ, hogy "a kockázatok értékelése során milyen szakmai következtetéseket vontak le, hogy ezt az eseményt engedélyezték".
A szurkolók felvonulása "félelmet keltett a zsidó közösség tagjaiban, és veszélyt jelentett a zsidó negyedben található védett intézményekre is" – hangsúlyozta. Mint írta, "tűrhetetlen", hogy Budapest belvárosában, "a zsidó negyed közepén, védett intézmények mellett, két teltházas zsinagógai program idején egy ilyen erődemonstráció megtörténhetett".
"Azt szeretnénk, hogy ehhez hasonló, a zsidó közösségben félelmet ébresztő helyzet ne fordulhasson elő többé, ez a provokáció nem egyeztethető össze a miniszterelnök által képviselt zéró tolerancia elvével" – emelte ki.
A Mazsihisz határozottan kiáll azért, hogy a magyarországi zsidó közösség félelmek nélkül élhessen, és garanciákat szeretne arra, hogy "a jövőben nem ismétlődhet meg semmiféle félelemkeltő megnyilvánulás Magyarországon, és a zsidó közösség tagjai továbbra is biztonságban érezhetik magukat az országban" – fogalmazott az elnök a közleményében.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »