Bármilyen hihetetlen, még mindig vannak ilyen történetek: befogadta a cigány családot, menekülnie kellett a saját házából

Bármilyen hihetetlen, még mindig vannak ilyen történetek: befogadta a cigány családot, menekülnie kellett a saját házából

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy család tagjai ellen, akik az őket befogadó nőt kihasználták, bántalmazták, dolgoztatták és megkárosították.

A vádirat szerint a szülőkből és két fiatalkorú gyermekből álló család 2016-ban ismerkedett meg a sértett nővel. A sértett bizalmába férkőzve elérték, hogy 2017 áprilisában beköltözzenek a nő mellé annak érdi ingatlanjába. A lakhatásért cserébe azt ígérték, hogy gondoskodnak róla.

Röviddel a beköltözésük után a család tagjainak viselkedése megváltozott. Durván, lekezelően bántak a sértettel, a háztatásban nem segítettek, és a közüzemi díjakhoz sem járultak hozzá. Sőt a házi munkát is a sértettel végeztették, akit alkalmanként bántalmaztak vagy veréssel fenyegettek meg, ha ellenszegült. Az is előfordult, hogy a sértett nő el akart menni otthonról, de azt megakadályozták a család tagjai.

Hírdetés

Testi épsége elleni fenyegetéssel rávették arra is, hogy 120 000 forint személyi kölcsönt vegyen fel a számukra. Emellett szintén fenyegetéssel elérték, hogy a sértett egy-egy mobiltelefon-előfizetést is kössön más-más szolgáltatónál. A kapott telefonkészülékeket a család gyermekeinek kellett átadnia. Az elkövetők ezután – előzetes ígéretük ellenére – sem a készülékek részleteit, sem pedig a havi előfizetési díjakat nem fizették meg.

A két fiatalkorú családtag többször is arra kérte a sértettet, hogy saját pénzéből ruhát, illetve cipőt vegyen nekik. Ő ezt kezdetben jóindulatból, önként meg is tette. Később, amikor erre már nem volt hajlandó, a két gyermek már veréssel fenyegetve kényszerítette rá, hogy mindkettejüknek márkás edzőcipőt vásároljon.

A családfő a sértettet rávette arra is, hogy egy fogyasztói hitelnél kezesként járjon el. Valójában az elkövető a sértettet megtévesztve a szerződést vele már mint adóstárs íratta alá, és a törlesztőrészletek csoportos beszedési megbízásához is a sértett bankszámlaszámát adta meg. Ezt követően a hitelt a családfő nem fizette, az a sértettet terhelte.

Végül 2018 augusztusában a sértett arra kényszerült, hogy elmeneküljön saját házából egy ismerőséhez. Az elkövetők azonban a házban maradtak, de annak közüzemi díjait nem fizették.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetők ellen kényszermunka bűntette, zsarolás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és csalás bűntette miatt emelt vádat – közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »