Évközi 19. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 12,32–48)
Az evangéliumban az éberségre, a készenlétre és a szívből jövő szolgálatra hívnak Jézus szavai. A mai vasárnapon egy olyan példabeszédet olvasunk, melyben a felövezett derék és a világító mécses a készenlétre, az Úrral való találkozás váratlanságára utal. A hasonlat a Jézust követő ember hangos ébresztője, amely napjainkban is aktualitással bír. Azt üzeni:
A történet meghív az éber készenlétre és a szeretetteljes odafigyelésre, hiszen azokhoz kell hasonlóvá válnunk, akik urukra várnak, akiket örömteli lázban tart a közelgő találkozás. Furcsa lehet ez a felfokozottságra való készség, hiszen elsőre nem így képzeljük el az Istennel való találkozást. Ám Jézus egy ilyen éber, váratlan, mégis lázas készületre hív mindannyiunkat.
Magunk is készülődünk minden értékes találkozásra, ha várjuk, illetve reménnyel vagyunk jelen benne. Ilyen az Istennel való találkozás is, amely nemcsak váratlan, de értékes is. Ezen az úton nem a félelem vezeti az embert, hanem az örömteli találkozás közelsége, a remény, hogy abban a pillanatban minden érthetővé, teljessé válik. Mi jellemzi végső soron a várakozó ember hitét, reményét?
Nem mindegy, hogy életünk és tevékenységeink eredeti oka a félelem vagy a remény, az aggodalom vagy az öröm forrásából táplálkozik.
Jézus több, korának megfelelő gyakorlatias képpel is kifejezi: az embernek tettre késznek és felkészültnek kell lennie. A „csípőtök legyen felövezve” kifejezés az ókorban viselt hosszú ruhára utal, amelyben nehéz lehetett dolgozni, mozogni. Utazásra készülve, vagy egy komolyabb munka alkalmával az emberek felövezték a ruhájukat, és így láttak neki az elvégzendő feladatnak. Jézus bennünket is arra hív: hitünkben legyünk mozgásra kész, cselekvő keresztények. Ebben segít bennünket a Szentlélek, aki nem más, mint a bennünk aktívan cselekvő Isten. Minket is cselekvővé akar formálni.
A várakozás útján haladva elvezet a vele való találkozásra.
Isten országa nem passzív készülődést, hanem aktív szolgálatot kíván: figyelmet, segítő kezeket, nyitott szívet. Vele élő a hitünk, és a hit igazi mécsessé válik, amely sokszor sötét, bizonytalan világunkban is világít, s akár másoknak is utat mutathat. Aki képes a mécsest a kezében tartani, a hitben hűséggel járni, lépteire gondosan figyelni, az biztos, hogy nem alszik el, nem kényelmesedik bele a jelenbe. Az ilyen ember éber, és készül, hite élővé lesz, és ha élő, akkor az mások számára is látható. A példabeszéd szavai így válhatnak elevenné bennünk, és láthatóvá általunk.
Szerző: Serfőző Levente
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
