Barikáddal védekezett a menedékkérők befogadása ellen egy olasz polgármester

Földből emelt barikáddal torlaszolt el egy utat a dél-olaszországi Vitulano polgármestere vasárnap így akadályozva meg 34 menedékkérő befogadását. A campaniai Beneventóhoz közeli, majdnem háromezer lakosú Vitulano polgármestere egy falusi turizmusra használt épülethez vezető utat torlaszolt el. Polgármesteri rendelettel földet hordatott az útra és ezzel elzárta, a hatóságok nem tudták megközelíteni a szálláshelyet, ahol 34 menedékkérőt akartak elhelyezni. Hangsúlyozta, hogy a földsánc a korábbi áradásokban megrongálódott út helyreállításához kell, és addig senki sem közlekedhet rajta. 

Raffale Scarinzi, aki egyébként a balközép kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt (PD) politikusa, hangsúlyozta, hogy csupán harminc centiméter magas volt a barikád és egy óra után a földet elszállítatta. Később hozzá is járult 12 menedékkérő befogadásához az általa vezetett önkormányzat területén. 

Elmondta, hogy Vitulanóban már működik egy menedékkérőket befogadó központ (Sprar), amelyben másik harminc személy tartózkodik, ezért tagadta meg további, még ennél is több menedékkérő befogadását. „Téved az, aki azzal vádol, hogy falat emelek. Itt senki nem emel falat, de tiszteletben kell tartani a polgármesteri rendelkezéseket” – hangoztatta.

Hírdetés

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »