Egy 63 éves özvegy tanítónő 1901. október 24-én (a születésnapján) hajmeresztő vállalkozásba fogott: egy hordóba ült, hogy abban zuhanjon le az 53 méter mélységű Niagara-vízesés tetejéről. Habár többen próbálkoztak előtte, senki sem élte túl az esést.
Annie Edson Taylor, a századfordulós Amerika egyik leghíresebb embere 1838. október 24-én egy nyolcgyermekes családban született a New York állambeli Auburnben. Édesapját fiatalon elveszítette, azonban a családnak volt elég pénze, hogy kitanítsa a gyermekeket. Négyéves tanítónői képzésen vett részt, amikor megismerkedett férjével, David Taylorral. Alig néhány éve gyakorolta hivatását, amikor először csecsemőkorú gyermeke, majd férje is tragikusan elhunyt. A szörnyű veszteség után a fiatal özvegyasszony városról városra költözött, hogy kisebb-nagyobb munkákból el tudja tartani magát.
Már a hatodik ikszet is elhagyta, amikor arra gondolt, hogy nem akarja életét egy szegényházban befejezni, ehhez azonban pénzre volt szüksége. Egy törékeny és már viszonylag idős özvegyasszonynak azonban nem sok lehetőség kínálkozott az iparosodó Észak-Amerikában. A századforduló legnagyobb és legnépszerűbb látványosságai, amelyek hatalmas tömegeket vonzottak, és gyakorlatilag egy szórakoztató üzletág épült rájuk, a különböző hajmeresztő mutatványok voltak. Annie tudta: ha fel akarja magára hívni a figyelmet – amely általában bevétellel is járt –, ez az egyetlen esélye.
Miután rávette Frank Russell ügynököt, hogy támogassa az öngyilkos mutatványt, közösen utaztak el a vízeséshez, hogy meggyőzzék az illetékes hivatalt, hogy a korosodó hölgy egy lezárt, saját készítésű hordóban zuhanhasson le a Niagara tetejéről. Mivel korábban számos vállalkozó kedvű „őrült” (ahogyan a korban hívták őket daredevil, azaz fenegyerek) lelte halálát hasonló mutatványok során, így a hivatalnokokat csak egy sikeres „próbazuhanás” győzhette meg.
A gyanútlan macska nem tudhatta, mire vállalkozott
A gyanútlan „önkéntes” egy macska volt, akit az özvegyasszony egy tölgyfából és vasból készült, szivaccsal kibélelt hordóban dobott le a Niagarához tartozó Horseshoe-vízesés tetejéről. A halálra rémült háziállat túlélte a zuhanást, mindössze egy apró fejsérülést szenvedett, a hordó pedig elég erősnek bizonyult, így a hatóságok megadták az engedélyt. Két nappal később Annie maga szállt be a saját készítésű járműbe.
A New York Times tudósítása szerint 1901. október 24-én több ezer ember gyűlt össze a Niagara-vízesés alján, hogy szemtanúja legyen az özvegyasszony hajmeresztő mutatványának. Számtalan ismerőse megpróbálta lebeszélni az asszonyt, illetve többen is szkeptikusan álltak a mutatvány sikeréhez, sokan pedig egyenesen az asszony szörnyű halálát jövendölték meg, sőt még az ügynöke is elbizonytalanodott az utolsó pillanatban, mondván, hogy egy esetleges halálos kimenetelű katasztrófa esetén nagy összegű bírságot kellene befizetnie.
Ám az özvegy hajthatatlan volt: a szerencsét hozó, szív alakú párnájával beszállt a hordóba, amelynek nyomását egy biciklipumpával állították be, az aljára pedig egy 90 kilogrammos nehezéket helyeztek, hogy függőlegesen zuhanjon. A hordót lepecsételték, majd a nagy nehezen megtalált önkéntesek (hiszen kevesen szerettek volna asszisztálni egy potenciális öngyilkossági kísérlethez) segítségével az eredeti tervhez képest jelentős késéssel Annie „járművét” ledobták a vízesés tetejéről.
A tökéletes zuhanás tervezete – a valóságban így is hajszálon múlott a tanítónő élete
Habár csupán 5-6 másodpercet zuhant, a víz tetején lebegő hordót csak 20 perccel később látta meg a nézősereg, amint Kanada felől az amerikai partok felé lebegett. A macskához hasonlóan Annie is – egy kisebb fejsérülést leszámítva – sértetlenül szállt ki a hordóból. A zuhanás után néhány percre elveszítette az eszméletét, azonban az eszközből kiszállva már lábra tudott állni.
A kockázatos mutatvány után így nyilatkozott az újságíróknak: „Amíg a hordóban voltam, minden egyes másodpercem imádkozással telt, azt a néhány percet leszámítva, amikor elvesztettem az eszméletemet. Senki se ismételje ezt utánam, ha ez lenne az utolsó leheletem, akkor is azzal telne, hogy lebeszéljek mindenkit, hogy levesse magát a vízesés tetejéről. Hamarabb sétálnék el egy töltött ágyú szája előtt, tudván, hogy darabokra fog szakítani, minthogy még egyszer végigcsináljam ezt.”
Szinte közvetlenül a mutatvány után az ügynöke eltűnt az asszony hordójával együtt, Annie a zuhanással keresett pénzét magándetektívekre költötte, hogy kinyomozza, hová tűnt az igen értékes tárgy, végül Chicagóban találtak rá. Habár ígéretet tett, hogy soha többet nem csinál ilyen őrültséget, 1906-ban már megint a hordóban láthatta a nagyközönség, amely ismét végigizgulhatta, hogy ezúttal a Cararact-vízesésnél vetette magát a mélybe.
A mutatvány után a híres hordó is eltűnt, így a bevételek nagy részét magándetektívekre költötte az özvegyasszony
1901 után regényírásba kezdett, majd filmre próbálta venni a halálos mutatványt, később kétségbeesetten igyekezett férjet találni magának, hogy elkerülje a szegénységet, utolsó éveiben pedig jósnőként kereste kenyerét, valamint különböző hordókban pózolva képeslapokon tűnt fel. Annie Edson Taylor, az első asszony, aki élve zuhant le a Niagara-vízesés tetejéről, 1921-ben, 82 éves korában hunyt el.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
