Bántalmazás az iskolákban? Az állam így lépne fel ellene

Bántalmazás az iskolákban? Az állam így lépne fel ellene

Bántalmazás az iskolákban? Az állam így lépne fel ellene Nagy Roland2025. 11. 06., cs – 14:29 Pozsony |

Matúš Šutaj Eštok és Tomáš Drucker el szeretné kerülni, hogy a szepesófalui késes támadáshoz hasonló esetek újra megtörténjenek.

Csütörtökön az egyik pozsonyi gimnáziumban tartott sajtótájékoztatót a belügyminiszter és az oktatási tárcavezető (mindketten Hlas), ahol az iskolai bántalmazás megelőzésének fontosságáról beszéltek.

Šutaj Eštok elmondta, a két tárca „Törd meg a csendet” névvel közös kampányt indít, melynek keretében az elkövetkező két évben minden egyes szlovákiai alap- és középiskolát, valamint gimnáziumot meglátogatnának. Különféle iskolázásokkal szeretnék felvilágosítani a diákokat és a pedagógusokat az iskolai bántalmazás veszélyeiről, valamint arról, hogy a csúfolódásról, a zaklatásról vagy a bántalmazás egyéb formáiról nem szégyen beszélni. A tanároknak továbbá szakmai iránymutatást is szeretnének nyújtani annak kapcsán, hogy mi a teendő, ha tudomást szereznek az iskolai bántalmazásról.

Ne ismétlődhessen meg a szepesófalui támádas

A belügyminiszter emlékeztett arra a januári szepesófalui tragédiára, amely során egy Samuel nevű diák a helyi gimnáziumban kést rántott, és végzett egy 18 éves lánnyal, valamint az igazgatóhelyettessel, egy másik diákot pedig megsebesített.

„Meg vagyok róla győződve, hogy a tragédiát elkerülhettük volna azzal, hogy a szepesófalui gimnáziumban zajló bántalmazásról megfelelő módon kommunikáltak volna az érintettek, a szülőktől kezdve a pedagógusokon át egészen az iskolán kívüli környezetig”

– jelentette ki Šutaj Eštok, hozzátéve, az új intézkedések éppen az ilyen eseteket hivatottak megelőzni.

További problémák: internetes zaklatás és függőséget okozó szerek

A tárcavezető továbbá arról beszélt, az iskolai bántalmazás mellett a fiatalok körében komoly problémát jelent az internetes zaklatás is. Éppen ezért fogadta örömmel Druckerék intézkedést, melynek keretében az alapiskolákban korlátozták a mobiltelefonok használatát. A két tárcavezető a közösségi média korlátozásának lehetőségeiről is egyeztet, bár konkrétumokat ezzel kapcsolatban egyelőre nem árultak el.

Šutaj Eštok szintén égető problémaként jelölte meg függőséget okozó szerek használatát, legyen szó akár az illegális kábítószerekről, akár azokról, amelyeket a boltokban lehet kapni – igaz, a 18 év alattiak a törvény értelmében nem vásárolhatnának például ízesített elektromos dohánytermékeket, de a felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb fiatal így is könnyen hozzájut ezekhez a készítményekhez. A tárcavezető ennek kapcsán kiemelte, örömmel fogadja az egészségügyi minisztérium törekvését az ízesített e-cigik betiltására.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a javaslatot, mellyel jelentősen korlátozná az egyszer használatos elektronikus cigaretták forgalmazását. A tárcavezető állítja, az e-cigik és a vape-ek különösen menők a fiatalkorúak körében, és sajnos nagyon könnyedén hozzá is jutnak ezekhez az egészségre káros termékekhez.

Áprilisban lapunk is beszámolt az egészségügyi miniszter ígéretéről, hogy rendet tesz az egyszer használatos elektronikus cigaretták piacán. Šaško szerint számos probléma merül fel az úgynevezett e-cigik és vape-ek forgalmazásával kapcsolatban.

Az egyik legnagyobb gond, hogy ezen termékeket elvileg tilos lenne eladni a 18 év alattiaknak, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) ellenőrzései azonban azt mutatják, hogy a fiatalok 30 százaléka probléma nélkül meg tudja vásárolni őket. Sőt, úgy tűnik, hogy a gyártók kifejezetten ezt a korosztályt célozzák – a színes, különféle ábrákat tartalmazó csomagolások vonzóak lehetnek a gyerekeknek, ellentétben a hagyományos cigarettákkal, amelyeknek a csomagolásán a dohányzás okozta egészségügyi kockázatokkal lehet találkozni.

Šaško továbbá abban is problémát lát, hogy az e-cigik és a vape-ek manapság sokféle gyümölcsös ízesítésben kaphatóak, de találkozni már vaníliás, kólás és egyéb édes ízekkel is, amelyek tovább csábítják a fiatalokat.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Kamil Šaško (Hlas) betiltaná az egyszer használatos elektronikus cigaretták forgalmazását. Az egészségügyi miniszter úgy gondolja, ideje közbeavatkoznia az államnak, mert a különféle e-cigik és vape-ek használata hatalmas problémát jelent a fiatalkorúak körében.

Šaško elmondta, a fiatalok dohányzási szokásait vizsgáló felmérések kétségbeejtő adatokat mutatnak. A tárcavezető beszámolója alapján minden harmadik 18 év alatti fiatal már legalább egyszer kipróbált egy nikotintartalmú elektronikus cigarettát, mindezt annak ellenére, hogy ezeket csak felnőtteknek engedélyezett eladni. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) adatai egybevágnak az említett számokkal: az ellenőrzések során kiderült, hogy a gyermekek 30 százaléka probléma nélkül meg tudja vásárolni ezeket a termékeket.

A fiatalok negyede függő

Šaško hangsúlyozta: nikotintartalmú termékekről van szó, amelyek ugyanolyan függőséget alakíthatnak ki a fiataloknál, mint a hagyományos cigaretta, így nem meglepő, hogy a statisztikák alapján a gyermekek 25 százaléka rabja ezeknek a készítményeknek. 

Szó szerint rémisztő, hogy a felmérések szerint a fiatalok egynegyede naponta használ valamilyen nikotintartalmú terméket

– vélekedett a miniszter.

Pár héttel ezelőtt lapunk is beszámolt arról, hogyan alakulnak át a fiatalok dohányzási statisztikái. Az mindenképpen pozitívum, hogy a hagyományos cigaretta fiatalkori kipróbálása látványosan visszaszorult (2007-ben a megkérdezettek 45 százaléka már 13 éves kora előtt elszívta első cigarettáját, de 2024-re ez az arány 25 százalék alá esett vissza), és a marihuánafogyasztás is érezhetően háttérbe szorul. Ennek azonban nem az az oka, hogy a fiatalok tudatosabbak lennének vagy az egészségesebb életmódra törekednek, hanem az, hogy változnak a dohányzási trendek, szokások.

Kapcsolódó cikkünk

A hagyományos cigarettázás eltűnőben, az alkohol továbbra is dominál, a marihuána pedig már nem divat a fiatalok körében. A vape és az e-cigi viszont egyre népszerűbb. Új felmérés mutatja a szlovákiai tinédzserek drogtrendjeit.

A legfrissebb kutatás (ESPAD 2024), amely a 14 és 19 év közötti fiatalok alkohol-, dohány- és illegális drogfogyasztását vizsgálta, meglepő eredményeket hozott.

Cigarettafüst helyett…

A hagyományos dohányzás visszaszorulóban van a szlovákiai tinédzserek körében.

Míg 2007-ben a megkérdezettek csaknem 45%-a már 13 éves kora előtt elszívta első cigarettáját, 2024-re ez az arány a 25%-ot sem éri el.

Ezzel szemben az elektronikus cigaretta és a vape egyre népszerűbb. A 16 és 18 év közöttiek körében a legnagyobb a növekedés: ebben a korosztályban már közel 15% használ naponta e-cigarettát.

Kapcsolódó cikkünk

Egy brit fiatal, Jayden Richardson törökországi nyaralása során súlyos tüdőkárosodást szenvedett, amit az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. 

Jayden Richardson, egy fiatal brit fiú, törökországi nyaralása során vért kezdett köhögni. Kezdetben gyomorfekélyre gyanakodtak, azonban az orvosi vizsgálatok súlyos tüdőkárosodást állapítottak meg, amelyet az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. Jayden mindössze 12 évesen kezdett el e-cigit használni, hogy „beilleszkedjen egy társaságba”, és napi nikotinadagja egyenértékű volt 50 szál cigarettával. A történtek hatására most az eldobható e-cigaretták betiltását támogatja, amelyet a brit parlament hamarosan jóváhagyhat.

Egyre súlyosabb probléma

Az Egyesült Királyságban egyre súlyosabb problémát jelent a fiatalok nikotinfüggősége. Az elmúlt években drasztikusan nőtt az e-cigaretta használata a gyermekek körében, és az egészségügyi következmények is egyre súlyosabbak. Az NHS adatai szerint hetente több mint egy gyermeket vesznek fel kórházba vaping okozta légzőszervi problémákkal, és ez a szám öt év alatt ötszörösére nőtt. Liverpoolban már külön szakrendelőt is nyitottak a nikotinfüggő 11–16 évesek számára, hogy segítsenek a leszokásban.

A szakértők szerint az eldobható e-cigaretták különösen veszélyesek, mivel kifejezetten a fiatalokat célozzák meg. Az ízesítések, mint például a cukorka, mézeskalács vagy puding, vonzóvá teszik a termékeket, miközben a gyerekek sokszor nem is érzékelik a használatuk egészségügyi kockázatait. Az egyszerű használat, a megfizethetőség és a játékokra emlékeztető dizájn tovább növeli a népszerűségüket. Ennek eredményeként egyre több fiatalkorú válik nikotinfüggővé anélkül, hogy a szüleik egyáltalán tudnának róla.

Mi a helyzet nálunk?

Nemcsak az Egyesült Királyság, hanem számos más ország is lépéseket tesz az e-cigaretták visszaszorítására. Franciaország és Belgium már betiltotta az eldobható eszközöket, és az Egyesült Királyság is hamarosan követheti őket. Magyarország, Finnország, Hollandia és több más ország szintén szigorította a szabályozásokat. Szlovákiában is aggasztó mértékben terjed az e-cigaretta és más nikotinos termékek használata a gyermekek körében. Az elmúlt években az e-cigaretta eladása 200%-kal nőtt, míg a hagyományos cigarettáké „csak” 57%-kal. A legfrissebb kutatások szerint a 15 évesek közel 40%-a, a 13 évesek negyede, a 11 évesek majdnem tizede már kipróbálta az e-cigarettát.

(pluska.sk)

Leáldozott a fűnek?

A marihuána fogyasztása visszaesett. Továbbra is az egyik legnépszerűbb kábítószer, de míg 2007-ben a fiúk fele és a lányok közel 38%-a próbálta ki, 2024-re ezek az arányok 28,4%-ra és 25,3%-ra csökkentek. Hasonló tendencia figyelhető meg más illegális szerek, például az extasy vagy a pervitin (metamfetamin) esetében is.

Az elmúlt években azonban a szintetikus kannabinoidok (HHC) automatákból való elérhetősége miatt ezek fogyasztása gyakoribb lett.

A Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet (VÚDPaP) szakértői szerint az eredmények azt mutatják, hogy a jogszabályi intézkedések és a megelőző kampányok hatékonyak, különösen a dohányzás és az illegális drogok terén. 

Kapcsolódó cikkünk

A szintetikus kábítószer a fentanilnál és a heroinnál is sokkal erősebb.

A nitazén nevű szintetikus opioid, amelyet először az Egyesült Államokban és Kanadában regisztráltak, mostanra Szlovákiában is megjelent, és komoly aggodalmat kelt a hatóságok és az egészségügyi szakemberek körében.

A kábítószer már kis mennyiségben halálos lehet, mivel erősen befolyásolja a légzőrendszert: túladagolása esetén fulladás és légzésleállás léphet fel. A rendőrség és a vámhatóságok fokozott ellenőrzéseket végeznek a határokon és a postai küldeményekben, hogy megakadályozzák a drog további terjedését.

Az egészségügyi szakemberek is figyelmeztették a lakosságot a nitazén veszélyeire, hangsúlyozva, hogy már a legkisebb érintkezés is súlyos következményekkel járhat. A mentőszolgálatok és kórházak felkészültek az esetleges túladagolások kezelésére, de a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

A hatóságok együttműködnek nemzetközi partnereikkel, hogy nyomon kövessék a kábítószer útvonalát és forrását. Emellett tájékoztató kampányokat indítanak az iskolákban és közösségi központokban, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a szer veszélyeire és a droghasználat kockázatokra.

A lakosságot arra kérik, ha bármilyen gyanús anyagot találnak vagy információval rendelkeznek arról, kik terjesztik, azonnal értesítsék a rendőrséget.

(markíza)

Kevesebbet isznak?

Hírdetés

Az aktuális adatok szerint a tinédzserek 93%-a legalább egyszer fogyasztott alkoholt életében, és több mint 58%-uk legalább egyszer lerészegedett.

Az alkoholfogyasztás átlaga enyhén csökkent, különösen a sör és a bor esetében. Az is kiderült viszont, hogy a legnagyobb népszerűségnek a tömény italok örvendenek.

A fiúk átlagosan 32,1 g, a lányok 26,9 g tiszta alkoholt fogyasztottak, ami körülbelül 2-3 pohár sörnek, bornak vagy 2 egység tömény italnak felel meg. Az alkohol kockázatos fogyasztása azonban továbbra is problémát jelent, különösen a fiúk esetében, akik gyakrabban lépik át a biztonságos fogyasztási határokat.

A kutatásvezető szerint biztatóak az eredmények

„A fiatalokat ma olyan kísértések érik, mint az e-cigaretta vagy a szintetikus szerek. A kísérletezés a serdülőkor része, ezért fontos a szabályozás, de még inkább a tájékoztatás, hogy fel tudják mérni a kockázatokat és jól döntsenek” – mondja Alena Kopányiová, a VÚDPaP igazgatója.

Az iskola és a család kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok hogyan birkóznak meg a nehéz élethelyzetekkel anélkül, hogy függőséget okozó szerekhez nyúlnának.

Ha egészségesebb generációt szeretnénk, rendszeres megelőző programokra van szükség, nem elegendőek az egyszeri kampányok

– teszi hozzá Kopányiová. Szerinte az ESPAD 2024 (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) eredményei fontos alapot nyújthatnak az egészségügyi és megelőzési stratégiák kidolgozásához.

Bizonyos ízek kivételt kapnak

Az egyszer használatos elektronikus cigaretták több okból is vonzóak lehetnek a fiatalok számára. A hagyományos cigarettákkal ellentétben gyakran nincs is szaguk, így a szülők előtt könnyebben titokban tartható a használatuk. Emellett többféle ízesítésben kaphatóak: a legnépszerűbbek a különféle gyümölcsös ízek, de lehet venni vaníliás, kólás és egyéb édes cigarettát is. Végül pedig a csomagolásuk is figyelemfelkeltő: gyakran apró, színes termékekről van szó, és a hagyományos cigivel ellentétben nem tartalmaznak a dohányzás káros hatásairól szóló elrettentő statisztikákat és fotókat.

Šaško szerint mindezen tényezők komoly szerepet játszanak abban, hogy az e-cigik ilyen trendivé váltak a fiatalok körében. Az új jogszabállyal azonban most betiltanák ezeket a szereket – egyúttal fontos kiemelni, hogy nem minden ízesítést. A miniszter úgy gondolja, a fiatalokat kifejezetten az édes ízek vonzzák, viszont a dohány, a mentol és a menta kevésbé.

Ezeket az ízeket a fiatalok nem gyakran keresik, de a felnőtt fogyasztók számára van jelentőségük, hiszen a dohányzásról való leszokás eszközei lehetnek

 – magyarázta a miniszter.

Búcsút mondhatnak a snüssznek is

Az elektromos cigaretták mellett az egészségügyi miniszter betiltaná az úgynevezett nikotinpárnákat is, amelyet a köznyelvben a fiatalok gyakran csak snüsszként emlegetnek. A párnácskák használata sok tekintetben még egyszerűbb, mint az e-cigiké, hiszen itt még füstről sem beszélhetünk: 

a fogyasztók mindössze felhelyezik a terméket az ínyük alá, így az akár észrevétlen is maradhat. 

A hatás azonban nem marad el, a nikotintartalom miatt a fogyasztó ugyanúgy érzi a bódultságot, az ellazulást. Attól azonban, hogy nem jut füst a fiatalok tüdejébe, a nikotinpárnák még ugyanolyan károsak, mint a hagyományos vagy az elektronikus cigaretták.

Jövőre életbe léphet

Šaško úgy tervezi, hogy a javaslatot húsvét után tárcaközi egyeztetésre bocsájtja. Ezt követően a kormánynak, majd a parlamentnek is jóvá kell hagynia, és még a köztársasági elnök aláírására is szükség lesz. A miniszter optimista becslése alapján a jogszabály-módosítás legkorábban a jövő évtől léphet életbe. Ugyanakkor bízik abban, hogy a javaslat mögé nemcsak a koalíció, hanem az ellenzék is beáll.

Úgy gondolom, a javaslat célja politikai és társadalmi szempontból is pártok felett áll, ezért széles körű támogatásra számítok a teljes politikai palettán

 – fogalmazott a tárcavezető.

A tiltás nem mindegyik ízre vonatkozik

Éppen ezért a miniszter úgy döntött, betiltaná az imént felsorolt termékek forgalmazását. A minisztérium a napokban tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a javaslatot. Šaško abban bízik, hogy a teljes politikai spektrum egyet fog érteni a jogszabállyal, mely tervei szerint már 2026-tól életbe léphet. Ehhez azonban a tárcaközi egyeztetést követően még a kormánynak és a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

A miniszter egyúttal elismerte, vannak olyan egyszer használatos cigaretták is, amelyek forgalomban maradhatnának. Ezek közé tartoznak a mentolos, a mentás, valamint a dohány ízesítésű e-cigik.

Šaško úgy látja, ezek nem teljesen feleslegesek, mert a felnőtteknél elősegíthetik a dohányzásról való leszokást.

Ráadásul a felsorolt ízesítések korántsem annyira menők a fiatalok körében, mint az édes termékek.

Az egyszer használatos elektronikus cigaretták mellett betiltanák az úgynevezett nikotinpárnákat is, amelyeket a fiatalok gyakran csak snüsszként emlegetnek.

Kapcsolódó cikkünk

A hagyományos cigarettázás eltűnőben, az alkohol továbbra is dominál, a marihuána pedig már nem divat a fiatalok körében. A vape és az e-cigi viszont egyre népszerűbb. Új felmérés mutatja a szlovákiai tinédzserek drogtrendjeit.

A legfrissebb kutatás (ESPAD 2024), amely a 14 és 19 év közötti fiatalok alkohol-, dohány- és illegális drogfogyasztását vizsgálta, meglepő eredményeket hozott.

Cigarettafüst helyett…

A hagyományos dohányzás visszaszorulóban van a szlovákiai tinédzserek körében.

Míg 2007-ben a megkérdezettek csaknem 45%-a már 13 éves kora előtt elszívta első cigarettáját, 2024-re ez az arány a 25%-ot sem éri el.

Ezzel szemben az elektronikus cigaretta és a vape egyre népszerűbb. A 16 és 18 év közöttiek körében a legnagyobb a növekedés: ebben a korosztályban már közel 15% használ naponta e-cigarettát.

Kapcsolódó cikkünk

Egy brit fiatal, Jayden Richardson törökországi nyaralása során súlyos tüdőkárosodást szenvedett, amit az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. 

Jayden Richardson, egy fiatal brit fiú, törökországi nyaralása során vért kezdett köhögni. Kezdetben gyomorfekélyre gyanakodtak, azonban az orvosi vizsgálatok súlyos tüdőkárosodást állapítottak meg, amelyet az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. Jayden mindössze 12 évesen kezdett el e-cigit használni, hogy „beilleszkedjen egy társaságba”, és napi nikotinadagja egyenértékű volt 50 szál cigarettával. A történtek hatására most az eldobható e-cigaretták betiltását támogatja, amelyet a brit parlament hamarosan jóváhagyhat.

Egyre súlyosabb probléma

Az Egyesült Királyságban egyre súlyosabb problémát jelent a fiatalok nikotinfüggősége. Az elmúlt években drasztikusan nőtt az e-cigaretta használata a gyermekek körében, és az egészségügyi következmények is egyre súlyosabbak. Az NHS adatai szerint hetente több mint egy gyermeket vesznek fel kórházba vaping okozta légzőszervi problémákkal, és ez a szám öt év alatt ötszörösére nőtt. Liverpoolban már külön szakrendelőt is nyitottak a nikotinfüggő 11–16 évesek számára, hogy segítsenek a leszokásban.

A szakértők szerint az eldobható e-cigaretták különösen veszélyesek, mivel kifejezetten a fiatalokat célozzák meg. Az ízesítések, mint például a cukorka, mézeskalács vagy puding, vonzóvá teszik a termékeket, miközben a gyerekek sokszor nem is érzékelik a használatuk egészségügyi kockázatait. Az egyszerű használat, a megfizethetőség és a játékokra emlékeztető dizájn tovább növeli a népszerűségüket. Ennek eredményeként egyre több fiatalkorú válik nikotinfüggővé anélkül, hogy a szüleik egyáltalán tudnának róla.

Mi a helyzet nálunk?

Nemcsak az Egyesült Királyság, hanem számos más ország is lépéseket tesz az e-cigaretták visszaszorítására. Franciaország és Belgium már betiltotta az eldobható eszközöket, és az Egyesült Királyság is hamarosan követheti őket. Magyarország, Finnország, Hollandia és több más ország szintén szigorította a szabályozásokat. Szlovákiában is aggasztó mértékben terjed az e-cigaretta és más nikotinos termékek használata a gyermekek körében. Az elmúlt években az e-cigaretta eladása 200%-kal nőtt, míg a hagyományos cigarettáké „csak” 57%-kal. A legfrissebb kutatások szerint a 15 évesek közel 40%-a, a 13 évesek negyede, a 11 évesek majdnem tizede már kipróbálta az e-cigarettát.

(pluska.sk)

Leáldozott a fűnek?

A marihuána fogyasztása visszaesett. Továbbra is az egyik legnépszerűbb kábítószer, de míg 2007-ben a fiúk fele és a lányok közel 38%-a próbálta ki, 2024-re ezek az arányok 28,4%-ra és 25,3%-ra csökkentek. Hasonló tendencia figyelhető meg más illegális szerek, például az extasy vagy a pervitin (metamfetamin) esetében is.

Az elmúlt években azonban a szintetikus kannabinoidok (HHC) automatákból való elérhetősége miatt ezek fogyasztása gyakoribb lett.

A Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet (VÚDPaP) szakértői szerint az eredmények azt mutatják, hogy a jogszabályi intézkedések és a megelőző kampányok hatékonyak, különösen a dohányzás és az illegális drogok terén. 

Kapcsolódó cikkünk

A szintetikus kábítószer a fentanilnál és a heroinnál is sokkal erősebb.

A nitazén nevű szintetikus opioid, amelyet először az Egyesült Államokban és Kanadában regisztráltak, mostanra Szlovákiában is megjelent, és komoly aggodalmat kelt a hatóságok és az egészségügyi szakemberek körében.

A kábítószer már kis mennyiségben halálos lehet, mivel erősen befolyásolja a légzőrendszert: túladagolása esetén fulladás és légzésleállás léphet fel. A rendőrség és a vámhatóságok fokozott ellenőrzéseket végeznek a határokon és a postai küldeményekben, hogy megakadályozzák a drog további terjedését.

Az egészségügyi szakemberek is figyelmeztették a lakosságot a nitazén veszélyeire, hangsúlyozva, hogy már a legkisebb érintkezés is súlyos következményekkel járhat. A mentőszolgálatok és kórházak felkészültek az esetleges túladagolások kezelésére, de a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

A hatóságok együttműködnek nemzetközi partnereikkel, hogy nyomon kövessék a kábítószer útvonalát és forrását. Emellett tájékoztató kampányokat indítanak az iskolákban és közösségi központokban, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a szer veszélyeire és a droghasználat kockázatokra.

A lakosságot arra kérik, ha bármilyen gyanús anyagot találnak vagy információval rendelkeznek arról, kik terjesztik, azonnal értesítsék a rendőrséget.

(markíza)

Kevesebbet isznak?

Az aktuális adatok szerint a tinédzserek 93%-a legalább egyszer fogyasztott alkoholt életében, és több mint 58%-uk legalább egyszer lerészegedett.

Az alkoholfogyasztás átlaga enyhén csökkent, különösen a sör és a bor esetében. Az is kiderült viszont, hogy a legnagyobb népszerűségnek a tömény italok örvendenek.

A fiúk átlagosan 32,1 g, a lányok 26,9 g tiszta alkoholt fogyasztottak, ami körülbelül 2-3 pohár sörnek, bornak vagy 2 egység tömény italnak felel meg. Az alkohol kockázatos fogyasztása azonban továbbra is problémát jelent, különösen a fiúk esetében, akik gyakrabban lépik át a biztonságos fogyasztási határokat.

A kutatásvezető szerint biztatóak az eredmények

„A fiatalokat ma olyan kísértések érik, mint az e-cigaretta vagy a szintetikus szerek. A kísérletezés a serdülőkor része, ezért fontos a szabályozás, de még inkább a tájékoztatás, hogy fel tudják mérni a kockázatokat és jól döntsenek” – mondja Alena Kopányiová, a VÚDPaP igazgatója.

Az iskola és a család kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok hogyan birkóznak meg a nehéz élethelyzetekkel anélkül, hogy függőséget okozó szerekhez nyúlnának.

Ha egészségesebb generációt szeretnénk, rendszeres megelőző programokra van szükség, nem elegendőek az egyszeri kampányok

– teszi hozzá Kopányiová. Szerinte az ESPAD 2024 (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) eredményei fontos alapot nyújthatnak az egészségügyi és megelőzési stratégiák kidolgozásához.

A környezetet is óvná

A miniszter szerint a termékek betiltása nemcsak a gyermekek egészségét óvná, hanem környezetvédelmi szempontokat is szolgál. Az e-cigik és vape-ek gyártása során ugyanis olyan káros anyagokat tartalmazó akkumulátorokat használnak, amelyek hosszú távon komoly környezeti kockázatot jelenthetnek. 

A lépéseinket az is inspirálta, hogy ilyen és ehhez hasonló szabályozásokat elfogadtak más Európai Uniós tagországokban is, mint például Dániában, Észtországban és Szlovéniában, de a világ más területein is, például az Egyesült Királyságban, Ausztráliában vagy Új-Zélandon

 – olvasható a minisztérium indoklásában.

Drucker a gyermekek lelki egészségét is védené 

Tomáš Drucker a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az utóbbi hónapokban történt incidensek – legyen szó akár a már említett tragédiáról, akár a bombariadókról – még szorosabb együttműködésre ösztönözték a belügyi és az oktatási tárcát. Utóbbi szintén hozott bizonyos intézkedéseket az iskolai bántalmazás megelőzésére, például új útmutatókat dolgoztak ki a pedagógusok számára, illetve pénzügyi forrásokat különítettek el a tanácsadók és az iskolapszichológusok képzésére. 

Drucker most örömmel fogadta az új kampány elindítását.

„Ez egy további fontos lépés ahhoz, hogy tudjunk beszélni a problémáinkról. A biztonságos iskolai környezet ugyanis nem csak a fizikai biztonságot jelenti. Arról is szól, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hogy az iskola inspiráló környezet legyen”

– fogalmazott az oktatási miniszter.

Mit tartalmaz a kampány?

Jozef Halcin, a rendőrség bűnmegelőzési részlegvezetője elmondta, a kampány kidolgozása előtt több mint 5700 találkozót és előadást tartottak a szlovákiai iskolákban. Beszélgettek a diákokkal, a tanárokkal és az iskolaigazgatókkal is, és az ő visszajelzéseik alapján dolgozták ki azt az öt intézkedést, amelyet a kampány magába foglal.

Az első a már említett előadások, melyeket a pedagógusoknak tartanak majd, és amelyeken súlyos témákról is szó esik, mint például a bűncselekmények bejelentésének folyamata.A második egy online formában működő „akadémia” létrehozása, melyen az iskolai bántalmazásokról, az internetes és szexuális zaklatásról, az antiszemitizmusról, a radikalizációról és egyéb fontos témákról lesz szó.A harmadik egy kapcsolathálózat bemutatása, amelyen az érdeklődök pár kattintás segítségével megtudhatják, hol kérhetnek segítséget a közelben, legyen szó akár pszichológiai, jogi vagy szociális támogatásról.A negyedik intézkedés az egyéni segítségnyújtás, amit a bűnmegelőzési hivatal az információs irodáin keresztül nyújt.Az ötödik pedig, hogy a rendőrség ellátogat majd az iskolákba is, ahol képzést nyújtanak a diákoknak arról, mit kell tenni egy támadás esetén.

Halcin arra bátorította az iskolák képviselőit, hogy aki érdeklődést mutat a kampány iránt, egy regisztrációs kérdőív segítségével jelentkezzen a www.preveciakriminality.sk holnapon.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »