Reformátorok az Operaházban címmel jelent meg a Magyar Állami Operaház gondozásában Karczag Márton, a dalszínház emléktárvezetőjének legújabb kötete, amely gróf Bánffy Miklós 1912 és 1918 közötti vezetői periódusát dolgozza fel.
A hiánypótló kiadvány először foglalkozik részletesen az erdélyi polihisztor nevéhez fűződő operaházi korszakkal, ami épületfelújítással indult, két világhírű Bartók-premierrel ért véget, első két évében pedig kulcsszerepet játszott a Nemzeti Színházból szerződtetett főrendező, Hevesi Sándor – közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.
Amikor Zichy János kultuszminiszter 1912-ben a magyar állami színházak intendánsának nevezte ki Bánffy Miklóst, valójában arra adott felhatalmazást, hogy az új vezető a válságba jutott Operaházat megmentse a szanálástól – idézték fel.
Bánffy azzal szembesült, hogy a közönség elmaradt az Andrássy útról, s a néhány hónappal korábban megnyílt Népopera (ma Erkel Színház) formájában konkurenciát is kapott miközben az Ybl-palota állaga a megnyitás óta eltelt majdnem 30 év alatt jelentősen leromlott.
A több mint 400 oldalas, gazdagon illusztrált kötet számos csemegével szolgál azon túl is, hogy visszaemlékezések, újságcikkek és a szűkös levéltári dokumentumok nyomán felidézi az 1912 és 1918 közé eső időszakot
– írták a közleményben.
A kötet párhuzamos életrajzokon keresztül mutatja be a két dalszínházi vezető, a kolozsvári református arisztokrata és a nagykanizsai zsidó származású polgár pályafutását a dualizmus évtizedeiben, valamint felvázolja az operaházi operajátszás a Bánffy—Hevesi korszakot megelőző hagyományait is.
A közlemény szerint ugyancsak kuriózum, hogy a kötet gazdag válogatást kínál Hevesi Sándor korábban lappangó zenei témájú írásaiból, míg Bánffy Miklós ugyancsak szinte ismeretlen zeneszerzői szárnypróbálgatásai is helyet kapnak a kiadványban.
Karczag Márton korábban már az intézmény két korszakos irányítója, Radnai Miklós és Tóth Aladár igazgatói pályafutásáról is jelentett meg könyveket (Megfelelő ember a megfelelő helyen, Szabó Ferenc János zenetörténésszel közösen, 2017; Aranykalickában, 2019) a dalszínház gondozásában.
A Reformátorok az Operaházban – A Bánffy—Hevesi korszak című kötet megvásárolható az Operaház OperaShopjában és a Rózsavölgyi Zeneműboltban vagy megrendelhető a www.operashop.hu weboldalon.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »