Baloldali szétesés: közösségi oldalán osztotta ki Molnár Zsoltot a volt elnökhelyettes

Baloldali szétesés: közösségi oldalán osztotta ki Molnár Zsoltot a volt elnökhelyettes

Te vennél tőle használtautót?”

– tette fel az ironikus kérdést Juhász Ferenc Facebook-bejegyzésében, mely nagy vitát váltott ki a szocialista szimpatizánsok körében.

Érdemes elolvasni a poszt alatti kommentvihart, ezek már tényleg a vég és a teljes elkeseredés hangjai.

A Molnárt ekéző tegnapi szösszenetet azonban ma sikerült újabb kirohanással megfejelnie Juhásznak:

ebben már arról értekezik, hogy Botka eleve esélytelen volt Orbán Viktorral szemben.

Hírdetés

Az eszmefuttatásban kifejtette: a volt miniszterelnök-jelölt nem kapott kellő támogatást ahhoz, hogy egyenesbe hozza a

„legalább hét éve mélyrepülésben lévő, belső változatlanságot mutató pártot”.

Azt is feltárta: Botkát azok fúrták meg, akiket mellőzött, vagy attól féltek, hogy mellőzni fog.

Emellett a volt elnökhelyettes szerint a szocialista polgármester

„nem tudott szerethető arcot mutatni”.

Vona Gábor nyílt levelet írt a baloldali szavazóknak

Vona Gábor azt írja a Facebook-oldalán, hogy Magyarországon az emberek többsége kormányváltást akar, mert„az országnak elege van Orbán Viktor aljas, szociálisan érzéketlen, antidemokratikus és korrupt uralkodásából.”Hozzáteszi: ehhez azonban minden kormányváltást akaró emberre szükség van.A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint Botka László lemondásával megváltozott az ellenzék helyzete, világossá vált, hogy ki a kihívó erő.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »