Balog Zoltán: Azért állítunk szobrot, hogy lássuk a múltat

A magyarok súlyos helyzetben a történelmük felé fordulnak, erőt, bátorítást merítve – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarának avató ünnepségén. Csehétfalván a Hagyományos Székely Jövő Központot avatták föl.

A sok százéves múlttal rendelkező székelyudvarhelyi református kollégiumot a miniszter ebből a szempontból is nagyon értékes helynek nevezte, és üdvözölte, hogy a felújítás nyomán nyitottá vált a kollégium.

“Nekünk itt újra teret kell nyerni és higgyük el, a reformáció nagy felismerése, mi akkor nyerünk teret, ha teret engedünk az élő, szabadító Istennek életünkben” – jelentette ki Balog Zoltán.

Kifejtette: a magyarság megmaradását tekintve fontosak a kisebbségi jogok, a törvények, a jó célra fordított pénz, de minden azon múlik, vannak-e olyan emberek, akik a közösségi célokra fordítják energiájukat, vannak-e a közösségnek olyan iskolái, amelyek a közjó szolgálatára tudják nevelni diákjaikat.

Balog Zoltán szerint a kormánypolitikának össze kell hangolnia a közösség szolgálatát és az emberek egyéni gyarapodását.

“Azért állítunk szobrot, hogy lássuk a múltat (…) A példát látjuk: ehhez a magassághoz kell nőni, amit a mi történelmünk számunkra kijelölt, és ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy a jó nemzetpolitika egyszerre teremtsen lehetőséget egyéni gyarapodásra és a nemzeti közösségnek az erősítésére” – mutatott rá az emberi erőforrások minisztere.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a székelyudvarhelyi hálaadó istentiszteleten azt mondta: a kárpát-medencei magyarság megmaradásának egyetlen esélye a keresztény újjászületés. Ennek – a család és templom mellett – az iskola egyik alappillére: ezért van szükség felekezeti oktatásra, hogy a családok ne csak anyagi, hanem szellemi örökségüket is átadják a felnövekvő nemzedékeknek – mutatott rá a püspök.

Hírdetés

A tér felújítása során az iskola egykori diákja, Benedek Elek szobrát áthelyezték, jól láthatóvá tették az iskola felújított főépületének homlokzatát, a terület alkalmassá vált iskolai ünnepségek megrendezésére. Vasárnap szobrot avattak a tanintézet életében döntő szerepet vállaló személyiségek emlékére: Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, az iskolát a 18. században megújító rektor-professzornak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének.

Az idén alapítóinak emlékévét ünneplő székelyudvarhelyi református kollégiumban hétfőn több mint hétszáz diák kezdi meg a tanévet. Az épület és az iskolaudvar felújítását 2013 és 2017 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma 36,5 millió forinttal támogatta.

Székely Jövő Központot avattak

Felavatták a Hagyományos Székely Jövő Központot Csehétfalván, a vasárnapi rendezvényen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a központ eszköz a helyi erőforrások összegyűjtésére, bemutatására, egyúttal közösségi tér, ahol az itt élők megélhetik összetartozásukat, megélhetik magyarságukat.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának közleményéből kiderül, hogy a településen az államtitkárság 50 millió forintos támogatásával indítottak falumentő programot, amelynek részeként felavatták a központot. A közlemény szerint az államtitkár úgy fogalmazott, “hálásak vagyunk, hogy az itt élők a történelem viharaiban is kitartottak gyökereik mellett, hűek maradtak hagyományaikhoz és kultúrájukhoz”.

MTI/hirado.hu

A Balog Zoltán: Azért állítunk szobrot, hogy lássuk a múltat bejegyzés először Polgár Portál-én jelent meg.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »