Balliberális vezetése lesz Dániának – 26%-ot elérő párt alakít kormányt

Megállapodás született a Mette Frederiksen vezette dán szociáldemokraták kisebbségi kormányáról szerdára virradóra. A dán Szociáldemokrata Pártnak majdnem három hetes egyeztetéseket követően sikerült a baloldali blokkhoz tartozó erőkkel megállapodásra jutni.

„Célba értünk” – jelentette ki röviddel hajnal előtt Frederiksen a leendő kormányát támogató baloldali pártok vezetőivel tartott sajtótájékoztatóján. „Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, három hetes tárgyalásokat követően megvan a többségünk a kormányalakításhoz” – emelte ki.

Frederiksen – mint azt már kampányában jelezte – tisztán szociáldemokrata kisebbségi kormányt fog alakítani a kisebb baloldali pártok külső támogatásával.

Hírdetés

A június 5-i parlamenti választásokon az élen végző Szociáldemokrata Párt a voksok 26,1 százalékát kapta meg, s azóta folytatott tárgyalásokat a baloldali táborhoz tartozó szociálliberális Radikális Baloldallal (RV), a Szocialista Néppárttal (SF), illetve a baloldali-zöld Egységlistával (EL) egy lehetséges együttműködésről.

Lars Lokke Rasmussen leköszönő dán miniszterelnök már a választások estéjén elismerte vereségét.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »