Balliberális tábor 2017

Az elmúlt napokban a baloldali megmondóemberek ismét szintet léptek.

Haladjunk sorban.

Havas Henrik, Iván Júlia (Amnesty International) és beszélgetőtársaik az ATV műsorában arról diskuráltak, milyen jó lenne, ha az Egyesült Államok elitcserét hajtana végre Magyarországon. Hasonlóan ahhoz, ahogy ezt Brazíliában, Dél-Koreában vagy Ukrajnában tették.

A román korrupcióellenes ügyészség és az elitcsere témája a 444.hu-t is megihlette. Uj Péter az Eötvös József Csoport szerda délutáni programjáról számolt be, amelyen a Transparency Internationaltől érkezett vendégelőadó, Ligeti Miklós és beszélgetőpartnerei kifejtették: Magyarországon csak azért nem lenne jó ötlet létrehozni egy korrupcióellenes ügyészséget, mert azt is a korrupt politikai elit működtetné, illetve, mert a magyarok egyébként sem érzékenyek kellő mértékben a korrupcióra.

„Kuláktempó” – a kifejezés Kálmán Olga Hír TV-s műsorában hangzott el, Kéri László politológus szájából. Kéri a megvetendő Fidesz-kormány és a még inkább megvetendő Fidesz-szavazók kapcsán a következőket mondta: „Ez a fajta kulákmentalitás a magyar társadalomnak szerintem nagyon nagy részében rejtett örökségként ott van (…) Ez lett ennek a Fidesz-korszaknak a lényege. (…) Ez a fajta későkulák mentalitás, ez a gyűjtögetés, a tulajdonszerzés öröme. (…) A magyar társadalomban szerintem milliókban ott van ez a szubkulturális érzület.”

Hírdetés

Kéri László mondatai pontosan hozzák a rákosista terminológiát. A sztálinista időkben a Szovjetunióban és a csatlós államokban a kulákok – az önálló gazdálkodásra képes parasztság – likvidálása az egyik legfontosabb politikai program volt. A kulákozás semmiben sem különbözik a zsidózástól: mindkettő a történelem legsötétebb időszakának népirtásait idézi.

A három idézetet ugyanaz a gondolat köti össze: a baloldal szemében a magyarok alsóbbrendű lények, akik arra szorulnak, hogy egy felsőbbrendű hatalom (újra) átvegye felettük az irányítást, és rendet tegyen a magyar életben.

Testtartásuk a gőg, hangnemük a kioktatás. És amikor kudarcot vallanak, szitkozódva Rákosit parafrazálják: 10 millió fasisztával nem lehet demokráciát építeni.

(Kép forrása itt.)

Lánczi Tamás – http://mozgasterblog.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »