Bálint László helyett Ionuț Badea (Labdarúgás, 1. Liga)

Bálint László helyett Ionuț Badea (Labdarúgás, 1. Liga)

Az Aradi UTA bejelentette, hogy Bálint László lemondott, így hétfőtől nem tölti be a vezetőedzői tisztséget a Maros-parti csapatnál, amelynek irányítását Ionuț Badea veszi át. A legutóbbi tíz mérkőzésen nyeretlen aradi együttes szombaton 13.30-tól hazai környezetben lép pályára a Sepsi OSK ellen az élvonalbeli bajnokság 24. fordulójában.

A 42 éves szakember már a téli szünet utáni első találkozót követően távozni akart, amikor csapata hazai pályán kikapott a Medgyesi Gázmetán együttesétől, a mérkőzést követően pedig az aradi szurkolók szidalmazták a szakvezetőt és a családját. A klub vezetősége még marasztalni tudta, az FC Rapid elleni bukaresti döntetlen után azonban Bálint László a távozás mellett döntött. Az aradi gárda már tíz mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, legutóbb október 25-én győzött a sereghajtó Academica Clinceni vendégeként, azóta csak öt pontot szerzett, így jelenleg a rangsor tizedik helyét foglalja el, ráadásul egyre távolabb kerül a felsőházi rájátszástól. Bálint László 2019 nyarán vette át a nagy múltú csapat irányítását, amelyet a 2019–2020. évi idény végén, 12 éves szünet után visszajuttatott a román első osztályba.

Hírdetés

A klub közleménye szerint a szerződést közös megegyezéssel, ám a vezetőedző kérésére bontották fel. „Ez egy olyan pillanat, amelyet nem szerettünk volna, hogy megtörténjen, és főleg nem ilyen módon. A közös célunk eléréséhez sokkal hosszabbnak kellett volna lennie ennek az utazásnak, de sajnos a labdarúgás kiszámíthatatlan és sokszor igazságtalan, olyan helyzetbe hoz minket, hogy néha fájdalmas kezeléseket választunk a betegség súlyosbodásának megelőzése érdekében. Az UTA számára Bálint László mindig az az edző marad, akivel sikerült feljutnunk az első osztályba, majd megerősíteni ott a helyünket” – olvasható a közleményben.

Az aradi gárda már hétfőn közölte, hogy a távozó Bálint László utódja Ionuț Badea lesz. A 46 éves szakember megbízatása júniusig szól, azonban nyáron hosszabbíthatnak vele. A közlemény szerint Badea mellett szólt, hogy az általa alkalmazott taktika passzol az aradi csapat stílusához, ugyanakkor az sem mellékes szempont, hogy az új edző öt nyelven beszél, így várhatóan feltalálja magát az együttes multikulturális öltözőjében. 2007-ben kezdett edzőként dolgozni, első csapata az FC Argeș volt, később a Pandurii Târgu Jiu, a Kolozsvári U, a Brassói FC, Galaci Oțelul, a Concordia Chiajna és az Astra Giurgiu együttesét irányította. 2014 és 2017 között a román labdarúgó-válogatott segédedzője volt. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »