Bálint László a Craiova új vezetőedzője (Labdarúgás)

Bálint László a Craiova új vezetőedzője (Labdarúgás)

Az Universitatea Craiova és Laurențiu Reghecampf vasárnap szerződést bontott, majd az olténiai klub tegnap bejelentette, hogy az előző idényben a bajnokságban bronzérmes és a Román Kupában elődöntőt játszó csapatot a folytatásban Bálint László irányítja. A 43 éves szakember egy évre kötelezte el magát, hosszabbítási lehetőséggel. Szintén a napokban közölte az FC Voluntari, hogy sikerült megegyeznie a jelenlegi vezetőedzővel, így a 2022–2023. évi szezonban is Liviu Ciobotariu vezeti az Ilfov megyei együttest.

Az előző idényben bronzérmes olténiai klubtól közös megegyezést követően távozott Laurențiu Reghecampf. Helyére az első kiszemelt Mirel Rădoi volt, akivel viszont nem sikerült megegyezni. A román válogatott egykori szövetségi kapitánya mögött Bálint László neve szerepelt a listán, akivel végül minden feltételben megállapodtak. A brassói szakember tegnap már levezényelte az első edzést, ma pedig magaslati edzőtáborba utazik a labdarúgókkal. Ezt megelőzően a 43 éves tréner az élvonalban az Aradi UTA együttesét irányította idén januárig. A 2019–2020. évi szezon végén – 12 év várakozás után – a Maros-parti gárda feljutott a román élvonalba. A vezetőedző 2013-ban a Tatrangi Unirea alakulatát juttatta fel a másodosztályba, valamint korábban ült az Academica Clinceni, a Marosvásárhelyi ASA, az FK Csíkszereda, a Sportul Snagov és a Bukaresti Metaloglobus kispadján.

Hírdetés

Az FC Voluntari vezetősége a napokban azt is nyilvánosságra hozta, hogy nemcsak Liviu Ciobotariu marad a klub kötelékében, hanem továbbra is Adrian Iordache lesz a segédedzője, valamint Mihai Ștețca kapusedző és Lucian Păun erőnléti edző segítik a munkáját. Az 51 éves szakembert tavaly májusban ültették a kispadra, akkor még a kiesés elől menekült az Ilfov megyei gárda, idén viszont bejutott a Román Kupa-döntőbe, az élvonal felsőházában pedig a negyedik helyen végzett. Ennél előkelőbb pozíciót még soha nem ért el az együttes. A tapasztalt tréner az FC Voluntari csapatát 51 tétmérkőzésen vezette eddig, ezalatt a mérlege 24 győzelem, 12 döntetlen és 15 vereség. A következő idényre hétfőn kezdték a felkészülést, június 27. és július 8. között edzőtáborba mennek Lengyelországba, ahol a tervek szerint három felkészülési mérkőzést játszanak. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »