Balhéztak a Dinamo-drukkerek a csíkszeredaiak debütálásán

Balhéztak a Dinamo-drukkerek a csíkszeredaiak debütálásán

Balhéztak a Dinamo-drukkerek a csíkszeredaiak debütálásán Orosky Tamás2025. 07. 16., sze – 18:23

Emlékezetes körülmények között mutatkozott be a román labdarúgó-élvonalban az FK Csíkszereda csapata.

Az újonc csíkszeredaiak telt ház, azaz 3000 néző előtt fogadták hétfő este, a forduló zárómeccsén az előző szezon hatodik helyezettjét, az idén bajnoki címre pályázó Dinamo Bucurestit. 

Az erdélyi csapat a 11. percben már 2:0-ra vezetett, de a fővárosiak még félidő előtt 2:2-re egyenlítettek, az eredmény pedig a második játékrészben nem változott. Ellenben a stadion reflektorai csődöt mondtak, így a csapatoknak félórás kényszerszünetben volt részük.

A 100 fős Dinamo-tábor magyargyalázó rigmusokkal köszöntötte ellenfelét az élvonalban, 

és egy „A körmeitek alatt lévő föld is románˮ szöveget tartalmazó molinót is kifeszítettek. 

Hírdetés

Emellett már a mérkőzés előtt balhéztak, erővel próbáltak bejutni a stadionba, majd dulakodtak a csendőrökkel. A stadionból több balhés bukaresti szurkolót is ki kellett vezetni a második félidő során, akiknek provokatív viselkedése ezután sem változott. 

A Nemzeti Sport értesülései szerint Andrei Niculescu, a Dinamo klubelnöke körbehaknizta a bukaresti televíziókat és lapokat a szurkolóikat ért állítólagos túlkapások miatt.

– idézte őt a Nemzeti Sport.

A csíkszeredaiak játékoskeretének többségét anyaországi és helyi magyarok alkotják: a hétvégén pályára lépők között ott volt Kelemen, Hegedűs, Végh, Bödő, Ferenczi, Szabó, Babati, Szalay és Veres, valamint Peter Gál-Andrezly és Juraj Dolný személyében két szlovák légiós is játszott.

Ilyés Róbert vezetőedző bravúrpontként könyvelte el az eredményt.

„Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodát tudtunk tenni, ez a megvalósult álom” 

– idézte őt a Nemzeti Sport.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »