Balhézott egy közmunkás Ózdon

Balhézott egy közmunkás Ózdon

Ma reggel telefonhívást kaptam egy ózdi közfoglalkoztatott munkairányítónktól, aki elmondta, hogy az egyik dolgozó megfenyegette és verekedést igyekezett kiprovokálni – tájékoztatott Ózd polgármestere.

Janiczak Dávid közölte: előzetesen több alkalommal fordult már elő, hogy ez a személy eldobta a szerszámokat, nem akart munkát végezni, határozottan ellenállt a feladatvégzésnek. A munkairányító felszólítására többször is fenyegetően reagált, de most csúcsosodott ki az eset, amikor már verekedést is akart kezdeményezni. A megfenyegetett munkairányító azonnal szólt a felettesének, majd a polgármestert is értesítette az esetről, aki támogatásáról biztosította őt.

Hírdetés

A munkairányító arra kérte a polgármestert, ha lehet, sürgesse meg a kamerák használatának elindítását, mert azok használatával elkerülhetővé válnának az ilyen esetek, máskülönben a helyzetet ismerve „anarchia lesz”.

Janiczak Dávid az eset kapcsán azt kéri a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól, hogy az általa folytatott vizsgálatot gyorsítsa fel Ózd ügyében. A jobbikos polgármester emlékeztetett rá: már több esetben történt fenyegetés. A munkairányítóknak biztonság kell munkájuk végzéséhez, a programban pedig tisztességes munkavégzésre van szükség az eredmények biztosításához. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kezdeti rend és fegyelem után – mivel érzik a munkások azt, hogy ezen rend és fegyelem figyelmen kívül hagyására biztatja őket a média, a szélsőségesen liberális pártok, és még a vizsgálat kimenetele is kérdéses – egyes területeken kezd ismét visszájára fordulni a munkamorál és a hozzáállás. Felhívom a figyelmet arra is, hogy egy jól működő programot sodor veszélybe az, amint egyes pártok, médiumok politikai célokra akarják felhasználni az ózdi sikereket” – fogalmazott Janiczak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »